Két cikket is kinyomtak magukból, az egyiket Bede „az a baj, hogy továbbmennek” Márton jegyzi, ami garancia a minőségre. Bede szerint nincs píszíterror az amerikai egyetemeken, sőt inkább a baloldaliak vannak elnyomva. Igaz ugyan, hogy nem is olyan rég felgyújtották a PC-lovag SJW-k (társadalmi igazságosságért küzdő harcosok) a Berkeleyt és környékét, de ez a különös véleménykifejezés Milo Yiannopoulos fellépését kísérte, aki „szélsőjobboldali”. Mellette „szélsőjobboldali” még Ann Coulter, Charles Murray és Ben Shapiro. Annak magyarázatával, hogy ők mégis mitől „szélsőjobboldaliak”, adós marad a Kárpátok bevándorlásügyi géniusza, de arra gyanakszunk, hogy Justin Trudeau-tól jobbra arrafelé mindenki „szélsőjobboldali”. Ezek a szélsőséges előadók állítólag provokálják szegény baloldali diákokat, amit nem illik, mert utóbbiak esetleg fel találják gyújtani az egyetemeket. De a szólásszabadság nem sérül.

Egy pillanatra tegyük félre a tényeket, ahogy a liberálisok megszokásszerűen teszik, és mondjuk azt, hogy a fenti négyes minden tagja szélsőjobboldali – ebben az esetben, ha nem hagyják őket beszélni, nem sérül a szólásszabadság? PC-rendőrségesdit valóban könnyebb játszani, mint bíbelődni holmi elemi logikával.

Na, de lássuk a lényeget: A Free Speech Project szerint „érdekes lenne megnézni, hogy mi történne akkor, ha a konzervatív diákcsoportok a zavarkeltésből brandet építő előadók meghívása helyett olyan jobboldali gondolkodókat hívnának meg, akikkel esély van értelmes párbeszédre”. Ez volna a legkényelmesebb, hiszen akkor Bede elvtársai eldönthetnék, ki számít „párbeszédképes jobboldali gondolkodónak”. Egy „normális világban” ezt, mint minden mást is, nekik volna joguk eldönteni.

Aztán itt van mindjárt a másik írás, amely egy Facebook-cenzorral folytatott beszélgetés alapján készült.. Ezeket most épp „moderátoroknak” nevezi a liberális újbeszél.

„Zoltán”, a „moderátor” arról panaszkodik, hogy „lelkileg, mentálisan borzasztó kimerítő egész nap az internet legaljával foglalkozni, gyűlölködő bejegyzéseket olvasni” stb. Meg kell a szívnek szakadnia! Lelki szemeink előtt látjuk Aczél Györgyöt, ahogy egy nagy tölgyfa asztalra dőlve dilemmázik, hogy az előtte fekvő művek melyik kategóriába kerüljenek: tiltsa vagy tűrje? Ilyen lelki teher nehezedik szegény cenzorokra.

A cikkből kiderül, hogy természetesen nem mindenre van fix szabály – erről még a későbbiekben lesz szó –, aminek annyi a jelentősége, hogy a cenzorok kedvükre változtathatják az ún. „közösségi irányelveket” (ismét újbeszél), „új policyk szinte naponta érkeznek”, ennek alapján bármikor lehet új dolgokat találni, melyek ezeket a „közösségi irányelveket” sértik.

Azt mondja Zoltán, hogy a Facebooknál dolgozva megtanulta, hogy „az embernek igenis figyelnie kell arra, ahogy beszél, meg kell válogatnia a szavait, mert tényleg sok múlik néha egy-egy szó különbségén. Nem csak a Facebookon, de az életben is”. A kedves olvasó nyilván elcsöppent. Ebben a rövidke részben utolérhető a cenzúra iránti vágy: majd ők megszabják, mely szavakat lehet és mely szavakat nem lehet használni. Nyilvánvaló módon a „buzi” szó például azonnali tiltást von maga után, holott ez nem feltétlenül utal valaki szexuális orientációjára – a mindennapokban az emberek többsége teljesen más értelemben használja, de ez bármikor apropó lehet a „moderátor” számára, hogy lecsapjon.

Hasonlóképpen tilos a „gender” szó használata, nem kell azt feltétlenül negatív kontextusba helyezni – amennyiben a kiszemelt cenzúrázandó elem, sötétben bujkáló reakciós használja, akkor elég leírni, és érkezik a cenzúra.

Azt írja Zoltán nyomán a 444, hogy a „migráns” nem egy védett kategória, tehát azt nem tiltják. Ha a forrás Zoltán, akkor Zoltán vagy téved, vagy hazudik. A Facebook ugyanis rendszeresen kapja le azokat a posztokat, melyekben szerepel a „migráns” kifejezés (a genderhez hasonlóan), amennyiben kipécézett felhasználóról van szó. A cikk szerint a „túl sok a muszlim Berlinben, el kéne már takarodniuk innen” sérti a „közösségi irányelveket, ugyanez a mondat muszlim helyett migránssal nem.

Fenéket nem! És ha igaz is volna, akkor is felmerül a kérdés, hogy a „túl sok muszlim” miért nem használható egy közösségi felületen?

Na, de van itt egy bekezdés, amit érdemes teljes hosszában idézni:

„Az ír Facebook-központban dolgozó, tartalmi ügyekért felelős tisztviselő arról beszélt, hogy milyen pokoli nehéz döntéseket hozni ezekben a helyzetekben. Hogy a külön belsős munkacsoportok mellett jogászok, szólásszabadság-szakértők (!!!), filozófusok bevonásával igyekeznek megtalálni a legjobb választ. Szavaiból úgy tűnt, hogy Isten és a melegek ügyében nincs minden helyzetre (posztra) alkalmazható általános szabály, az egyes posztok pontos megfogalmazásán múlik, hogy mi maradhat és mi nem. Arról is beszélt, hogy pont azért alkalmaznak minden nyelvterületen anyanyelvi moderátorokat, mert a kontextusból, a szöveg stílusából, a helyi kulturális utalások ismeretével ők tudják csak jól eldönteni, hogy egy bejegyzés sérti-e a moderációs elveket vagy sem”.

Bizony. Szólásszabadság-szakértők. Van még szabad hely bölcsészeknek. Mégis hogyan néz ki egy „szólásszabadság-szakértő”? Mitől tudja „megszakérteni” a szólásszabadságot? Amennyiben a végeredmény az, amit a Facebook (és más közösségi médiumok) moderációs elveiben látunk, akkor meglehetősen szarul végzik a munkájukat.

Az egész cenzúrának a lényege ugyanaz a csiki-csuki, amit alkonyán a Kádár-rendszer alkalmazott. Ha akarom, rendszerellenes, ha nem akarom, nem az. A „gyűlöletbeszéd” nevezetű gumifogalom segítségével az Univerzum Urai azt lövik ki, akit akarnak. Ennyire egyszerű az egész, és ezt veszik védelmükbe a haladók, igaz, a történelem során nem először. A haladó gondolatnak ugyanis születési rendellenessége, hogy az embereket szabadságra kell kényszeríteni, meg kell nevelni őket, meg kell nekik mondani, mit szabad mondani és gondolni.

És hogy mennyire önkényes a cenzúra, álljon itt egy hazai példa. Ambózy Áron rezsimkollégát az alábbi képért tiltották le a Facebook hihetetlenül kifinomult „moderátorai” harminc napra, és még a fellebbezésre is képesek voltak válaszolni. A kép egy profilkép, amin alanyunk rendkívül gyűlöletkeltő módon áll.

Ennyit arról a fenti hazugságrengetegről, amit összehordtak nekünk a drága haladóink. A tanulság: kommunisták kezébe sosem szabad hatalmat adni, mert abból mindig cenzúra lesz.