Nem szégyen antiliberálisnak lenni
2018.08.03. 18:08
A Szadesz által korábban futtatott éttermiségi lieblingek kórusban adták elő felháborodásukat Doktor Miniszterelnök Úr tusványosi beszéde után. Ebből is látszik, hogy egy-egy mondatot mindig érdemes áldozni a liberalizmusra. Ugranak rá, mint szurikáta a rács mögé nyúlkáló gyerekkézre.
Ha elfelejtenénk, ők mindig emlékeztetnek minket a legalapvetőbb igazságra. Ez pedig az, hogy a liberalizmusnak köszönhetünk mindent: az automata sebváltótól kezdve az emberi méltóságon keresztül a gyümölcsjoghurtig, az iPhone-tól a római jogig minden jóságot, ami csak adatott az embernek ezen a tányéron. Mindent, ami csodálatos és kellemes, a liberalizmus ürítette a világra.
Igen, a kereszténységet is, hiszen Jézus is liberális volt.
Szokás szerint az éttermiség az elméletet hívja segítségül. Ilyenkor szobrot lehet állítani a gyakorlati élettől tisztes távolságot tartó königsbergi filozófnak, „a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem”, meg kell a szívnek szakadnia. (A königsbergi filozóf javára lehetne írni, hogy nem rajongott a forradalmakért, csakhogy egyedül a francia mészárszékért rajongott – a liberálisokat a kiváló ízlésükről lehet legkönnyebben felismerni.)
Elméletben beszélnek például a liberálisok „emberi méltóságról”, amit nyilvánvalóan szintén ők találtak ki, aztán a gyakorlatban ez nem jár a meg nem születetteknek, csak a határt illegálisan átlépő bevándorlóknak. Az érvek, amiket előadnak, nem biztos, hogy végső soron segítik őket, hiszen gondoljunk bele: azzal érvelnek, hogy a meg nem születettek még nem emberi lények, talán nem is élőlények, esetleg gombák, hiszen nincs kifejlett tudatuk. Ez utóbbi indoklás komoly fejtörést okoz, mert, ha stimmel a logika, akkor kérdés, a liberálisok nem gombák-e.
Elméletben a liberálisok mindenféle szabadságokról beszélnek, például a szólásszabadságról, a gyakorlatban viszont úgy igyekeznek irtani azt, mint kezdő afrikai diktátor a népét. Számukra az ideális viszonyokat az az állapot testesítette meg, amikor még az állampárt és a hozzájuk csapódó felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő liberálisok biztosították nekik a hegemóniát és ezzel az akolmeleget. A régi szép időkben még akárkit ki lehetett végezni egy tetszés szerint elhelyezett rasszistázással. A régi szép időkben még a Gizella utcában és az értelmiségi szalonokban dőltek el a dolgok. Ma komolyra hangolt elemzésekben mutatják ki, hogy milyen médiatúlsúly van a jobboldal javára, a posztkommunista évekre pedig nagyvonalúan azt mondják, „akadt ott és némi elfogultság”. Némi. (Persze még mindig az ellenzéki orgánumoknak nagyobb az elérése, de tudjuk, a széles sáv nem ismeri a Budapesten kívüli területeket, így a vidéki birka magyarok bambán bámulják a köztévét.)
Videó: ifjú liberálisok kifejtik nézeteiket a szólásszabadsággal kapcsolatban
A liberálisok szerint a „politikai korrektség” egy fantom, amit a jobboldal talált ki, hogy küzdhessen vele. Ehhez képest a ködös Albionban már a rendőrök kopogtatnak egyszerű kommentelőknél „gyűlöletbeszéd” miatt. A közösségi média cenzorkodó gyakorlatát és elfogultságát pedig szükségtelen bemutatni.
A gyakorlat nem éppen azt mutatja, amit az elmélet. Elméletben lehet tetszetős, felemelő, szívet melengető a liberalizmus (már akinek). A gyakorlatban a liberalizmus egyre türelmetlenebbé és totalitáriusabbá válik. A megboldogult Molnár Tamás már évtizedekkel ezelőtt fején találta a szöget:
„A liberalizmus… mindenütt jelenlévő ideológiává vált, minden újítást ellenző ortodoxia lett belőle: Alig két évszázaddal ezelőtt a liberalizmusnak még széles látókörű, bátor szellemű, nagy képzelőerővel megáldott bajnokai voltak; ma már csak képzeletszegény és gyáva bürokratái vannak, akik szorongva kémlelik a horizontot, hogy felfedezzék az eretnekséget… a feladat annak megindoklása, miért a status quo az egyedüli érvényes és elfogadható mostantól mindörökké”.
Bármilyen furcsa is, az emberi méltóság és a szólásszabadság képviselete ma antiliberális pozíció.
Ezeket képviselni pedig nem szégyen.