Végre itt a nyár, a meleg. Lassan vége az iskolának, a vizsgaidőszak is hamarosan lezárul, mindenki kivesz néhány szabadnapot, megszabadul a munkától. Az emberek pihenésre vágynak, és hát mi más lehetne a feltöltődés legnépszerűbb módja, mint az utazás. Mindenki szereti a szép, új helyeket, élményeket. Az utazás árát – hogy mennyibe kerül eljutni úti célunkig és haza, mennyit kell fizetni a szállodáért, az ételért, valamint az egyéb szolgáltatásért – mindenki könnyedén ki tudja számítani. De mennyibe kerül valójában egy út? Sajnos a láthatatlan költségekkel – mint a környezetszennyezés – senki sem számol, hiszen nem közvetlenül fizetünk érte. Ennek azonban hamarosan vége lehet.

Egy, a Nature Climate Change című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint a turizmus az üvegházhatású gázok 8 százalékáért felelős. Azaz jóval nagyobb részt tesz ki, mint amire eddig gondoltunk. Ebben nagy szerepet játszik a légi közlekedés, ami a globális szén-dioxid-kibocsátás 2 százalékát teszi ki jelenleg. Több cég már a repülőjegy vásárlásakor felajánlja a lehetőséget, hogy fizessünk a ránk jutó szén-dioxid-kibocsátás után. De mit kezdenek a pénzzel, illetve mennyire válik be a módszer?

A párizsi klímaegyezményben azt a célt tűzték ki, hogy 2 Celsius-fok alatt tartsák a globális átlaghőmérséklet növekedését. Ez azt jelenti, hogy minden egyes embernek évente csak 2 tonna szén-dioxid-kibocsátás engedélyezett. Példának okáért, ha Frankfurtból Szingapúrba, majd vissza Frankfurtba utazunk, akkor máris körülbelül 6 tonna szén-dioxid kibocsátásáért vagyunk felelősek. A többi utasra ez ugyanúgy vonatkozik.

A legjobb megoldás az lenne, ha elkerülnénk a repülést, de ez ma már szinte elképzelhetetlen. Sőt, egyre többen veszik ezt a közlekedési eszközt igénybe. A becslések szerint az utasok száma 2036-ra elérheti évente a 7,8 milliárd főt, azaz néhány éven belül megduplázódhat az arány.

A szén-dioxid-kibocsátásunk után történő fizetés kényelmes megoldásnak tűnik, hiszen ahelyett, hogy a szokásainkon változtatnánk, csak fizetünk az általunk okozott kár következményeiért. Ráadásul nem is kötelező, csak önkéntesen választható ez. A pénz a fejlődő országokba jut, ahol tiszta energiába és erdősítésbe fektetik.

Még nagyon kevés utas választja ezt a lehetőséget. Sokan nem is tudnak róla, pluszmunkát igényel és nagyon nehéz pontosan nyomon követni a hatását. Hiszen mire a fák megnőnek, már rég átléptük a 2 Celsius-fokos növekedést. Ráadásul még nem is számoltunk azzal, hogy a fa elpusztulhat, egy esetleges erdőtűzről nem is beszélve, ami még több szén-dioxidot juttatna a levegőbe.

Azt, hogy egy járat pontosan mennyi szén-dioxidot bocsát ki, környezetvédelmi csoportok számolják ki, ezáltal biztosítva, hogy nem a légitársaságok profitálnak majd az önként felajánlott támogatásokból és nem árazzák túl a kibocsátást.

Egy járat kibocsátásának mértéke függ a repülő hatékonyságától, a rakomány súlyától és az ülések mennyiségétől. A támogatásból részesülő projektek eltérnek abban, hogy mennyi pénzre van szükségük ahhoz, hogy egy tonna szén-dioxidot el tudjanak "tüntetni".  Ezen okokból kifolyólag légitársaságonként változik, hogy mennyit kell fizetnünk, ha csökkenteni szeretnénk a szén-dioxid-kibocsátásunkat.

Egyébként például az egyik legnépszerűbb fapados légitársaságnál, a Ryanairnél is él ez lehetőség. Az utasok ellensúlyozhatják repülésük „szénköltségét" azzal, hogy a foglalási folyamat végén önkéntes adományt adnak egy éghajlatváltozással foglalkozó jótékonysági szervezetnek.

A repülőutakról való lemondás évi 1,6 tonnányi szén-dioxiddal kevesebb kibocsátást jelent. Ha egy ember lemond az autóról, évente 2,4 tonna klímakárosító szén-dioxidot spórol meg, a hús nélküli táplálkozás pedig 0,8 tonnányi megtakarítással egyenlő. Az energiatakarékos lámpák és a tudatos újrahasznosítás például negyed-, nyolcadannyira hatékony a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése szempontjából, mint a vegetáriánus táplálkozás.

A turizmusnak azonban ennél összetettebb hatása van. Az idegenforgalom a klímaváltozás mellett hozzájárul a levegőszennyezéshez, a zajszennyezéshez, a helyi források kizsigereléséhez, a vízforrások túlhasználatához, a föld degradációjához, a hulladék mennyiségének növekedéséhez és még sorolhatnánk.

Mindezen problémák nagyban érintik Európát, ami az egyik legkedveltebb úti cél. A 2010-es adatok szerint a turizmus az EU GDP-jének valamivel több mint 10 százalékát tette ki.

A sajtó nemrég attól volt hangos, hogy Barcelonának elege van a turistákból, de Mallorcán sem látják szívesen őket. A felkapott helyeken nemcsak a tömeg fullasztó, hanem az utánuk maradt szemétmennyiség is. Biztos mindenkinek ismerős, amikor a szállodában minden egyes pohár italba teljesen indokolatlanul legalább 2-3 szívószálat beletuszkolnak. Szerencsére az EU már dolgozik azon, hogy legalább a műanyag hulladék mennyiségét visszaszorítsa. Az Európai Bizottság ennek érdekében szigorúbb uniós szintű szabályokra tett javaslatot: betiltanák azon egyszer használatos műanyag termékek árusítását, amelyek könnyen és olcsón helyettesíthetők, például a szívószálakat, a műanyag tányérokat és evőeszközöket.

A szemét mellett az egyik legfeltűnőbb jelenség a turisták vízpazarlása, akik az útjuk során sokkal több vizet használnak el, mint otthon. Átlagosan ez a mennyiség 3-4-szer nagyobb szokott lenni, mint a helyi lakosoké.

Áprilisban a Szent Anna-tó környékére szeretek fel tiltótáblákat, miszerint tilos fürdeni a tóban. A víznek ugyanis nem tett jót, hogy a nyári idényben fürdőző turisták naptejet és különböző testápoló készítményeket juttattak a vízbe. Mivel a tó tulajdonképpen a vulkánkráterbe lehulló esővizet tárolja, sem forrása, sem lefolyása nincsen, ezért vize csak csekély mértékben képes az öntisztulásra.

Egyszóval nyaralás közben is legyetek körültekintőek és figyeljetek oda a környezetetekre, hogy ha később vissza szeretnétek térni, akkor ugyanaz az élmény fogadhasson titeket!