Tóta W. Árpád Ne szülj robotot, te szűz című írása az elmúlt napokban meglehetősen nagy indulatokat váltott ki, sokan hangot is adtak nemtetszésüknek a tisztelt újságíró úr kijelentései miatt.

Nincs új a nap alatt. Az, hogy néhányan azzal kívánják felhívni magukra a figyelmet, hogy sértegetnek másokat, hiszen növelni kell a cikkeire kapott lájkok számát vagy egy hanyatló portál látogatottságát kell feljebb tornászni, nem vicces. Nem újdonság az, hogy óráról órára neki kívánnak menni a kormány családpolitikájának. Szidalmazás helyett inkább a probléma gyökeréhez kellene visszanyúlni.

Nem arról van szó, hogy az állam vagy a kormány kötelezővé akarja tenni a szülést, hanem arról, hogy ösztönözni kívánja a gyermekvállalást, hiszen valóban csökken a magyar népesség. Mondjuk ki: egész Európában csökken és egyre inkább elöregedő társadalomban élünk. A probléma gyökerének ágacskáit adja például a liberális világszemlélet, a globalizáció, a feminizmus és az a fajta légüres tér, amelyben a mai fiatalok élik mindennapjaikat.  

A látott és tapasztalt mintákat könnyen elsajátítja a fiatal generáció, hiszen részben a gyermek is mintázatok alapján képes tanulni. Egy sajátos „eszmei egyveleg” alakult ki néhány évtized alatt világszerte, amely véres kardként lebeg egy elhagyatott generáció feje felett. Lehet azt mondani, hogy a világ megváltozott, lehet azt mondani, hogy más világban élünk, mint amilyenben a szüleink vagy nagyszüleink éltek, viszont a mai értelemben vett nihilizmus pont arra sarkallja a fiatalokat, hogy ne vállaljanak gyermeket. Talán itt kanyarodjunk a probléma gyökere felé: értékmentesség és kapaszkodók keresése. Kétségkívül fontos a karrier, rohanunk, sietünk és nincs időnk szinte semmire. Igen, nehéz. Lehet azt mondani, hogy biztos háttér megteremtése nélkül nem lehet családalapításba fogni, de azért mégis: ha szétnézünk, nem ezért nem vállal a fiatalok nagy többsége gyermeket.

Egy elhagyatott generáció nőtt fel a szemünk láttára. Egy generáció, amely egyedül érzi magát. Egy egész listányi okot lehetne felsorolni, hogy miért, ugyanakkor az látszik, hogy nem jó úton haladunk. Õk – kimondva vagy kimondatlanul – mentőövért kiáltanak. Manapság gombnyomásra lehet randizni ismeretlenekkel, megcsalni a házastársat, nem kis túlzással minden elérhető és könnyen megszerezhető. A szeretet és a boldogság viszont nem az. Minden probléma gyökere az értékvesztés és az értékek tudatos lerombolása. A család és a gyermek helyett „nagyobb” értéket hoztak divatba: az elterjedt „nyitottságot”. Vagyis az egyénnek nincs szüksége másokra, azonban ez a nyitottság valójában bezárkózás, amelynek mai felfogása alkalmas arra, hogy elvszerűnek tüntesse fel az „önfeladást”. A valódi kommunikációt felváltotta a társas magány és a boldogtalanság. A kiútkeresés és az elveszettség érzése. Miért? Mert csábítóbb az értékmentes élet és „nehéz lett” döntéseket hozni.

Allan Bloom chicagói filozófus professzor Az amerikai tudat bezáródása című bestsellerében (The closing of the american mind, our virtue) már 1987-ben felhívta a figyelmet arra, hogy a szélsőséges feminista áramlatok egyre szigorúbban írják elő a szexualitás és a szerelem új normáit, amelyekből kiutasítják és száműzik a régi értékeket. Az értékek felbomlasztása és az erkölcsi nihilizmus diadala tehát belülről feszítik szét a társadalmakat, majd a morális berendezkedések alapjait kérdőjelezik meg és szép lassan megdöntik a nemzetállamokat.

Olyan lelki terhek nyomják a mai kor emberének vállát, amelyeket sokszor nem tudnak feldolgozni. Nem az a kérdés, hogy ki, mikor és mit ront el, hanem az, hogy hogyan lehet újra értékeket teremteni és megőrizni? Hogyan lehet motivációt adni és kapni, bízni a másikban és nem megijedni? Hogyan lehet kezelni a konfliktusokat, és a valódi, az igazi valónkat adni a felépített „unikornisvilág”  helyett, amely megöli a lelket és amely nagyon sok probléma forrása? Házasságok és párkapcsolatok mennek tönkre a mérhetetlen stressz, az elmagányosodás, az érzelmi inkontinencia és a kiábrándultság okán. Hiányzik a kötőanyag, a természetes ragasztó. Innen csak egy lépésre van a legfőbb kérdés: miért nem akarnak szülni a nők? A hiba kiben vagy miben van? Kell egyáltalán bűnbakot keresni? 

Számtalan oka lehet és van ennek a kérdésnek. A döntést a nő hozza meg, nem az állam. Az állam csak ösztönözni tud erre. Örök dilemma, hogy gyermek vagy karrier. De miért zárná ki a kettő egymást? A választás kulcsa az, ahogyan József Attila is mondta: a férfi férfi, a nő pedig nő. Szerepek és felelősség: erről szól a valódi élet. Ezt kell megtanulni és ez a „lecke” örök. Ennek tükrében választ egy nő, döntsön bárhogyan.