A legutóbbi LIBE-bizottságos hacacáré, a jelentés és a köré font vita követte a jól bevált menetrendet. És ha már a múltkor megidéztük a klasszikus viccet („vadász, vadász, te szopni jársz ide”), megállapítható, hogy a külhoni ellenzék éppúgy működik, mint a hazai. Jól meghívják a magyar kormány valamelyik képviselőjét, hogy utóbbi teljes nyugalommal mondhassa azt: rendben van, bekaphatjátok újra kétharmadig, ha annyira erre vágytok.

Persze nemcsak arról van szó, amit a magyar külügyminiszter mondott – hogy ti. a jelentés minősített hazugságok gyűjteménye –, hanem arról is, hogy a bizottság elfelejtette frissíteni a szoftvert. Ugyanazt a lemezt teszik föl, ami már a Tavares-jelentésben is kopottas és régi volt, de biztosan ez adja a patináját. Én is bakeliten szeretem hallgatni a Led Zeppelint, van annak valami bája, és ha lennék annyira perverz, mint egy nyugati liberális, akkor biztosan színezgetnék is Commodore 64-en.

Jogállam, demokrácia, rasszizmus, xenofóbia, az elmaradhatatlan cigányellenesség és antiszemitizmus. Írják ezt azok a nyugati liberálisok, akiknek az országaikban a zsidók jobban teszik, ha ki sem teszik a lábukat az otthonukból, a kevésbé szerencséseknek ez a megoldás sem működik, ha a haladó világ által oltalmazott mohamedán szomszéd átugrik egy kis defenesztrációs játékra. Semmi probléma, a brüsszeli elfekvőben élő, létező és lélegző progresszívek a valóság és a tények dacára leragadtak a '92-es magyar Chartánál, mindeközben az első gratulációt a magyar miniszterelnök épp Izrael miniszterelnökétől zsebelte be. A haladók körül a világ megváltozott, ám az állandó változást hangsúlyozó béketábor nem túl érzékeny a változásokra.

A levezető elnök pedig leginkább a hangnemre volt érzékeny, na meg a padsorok mögül a magyar külügyminiszter felszólalása után érkező tapsokra. Valóban felháborító, hogy a külügyminiszter kicsit felpaprikázta magát az antiszemitizmusról szóló n+1-edik vád után. A '68-as nemzedék kézen fogva halad a Facebook cenzúrájával, és az ő bigottságukhoz képest még a viktoriánus Britannia is libertinus paradicsom volt.

A LIBE-bizottság szórakoztató műsora olyan volt, mint amikor az ember újranézi a Repülő Cirkuszt – mindig tud röhögni rajta. A helyzet azonban az, hogy a bizottság által közzétett nevetségesen hazug jelentés megegyezik a brüsszeli mainstream felfogásával. A politikai aktivistává váló Európai Bizottság konyakmatyija már próbálkozik is azzal, hogy keresztülpréselje azt a javaslatot, amely az ún. „jogállami előfeltételekhez” kötné az uniós források kifizetését.

Annyit mondogattuk mintegy szuggerálva és győzködve önmagunkat, hogy Brüsszel nem Moszkva, hogy fel sem készültünk arra, hogy egyszer azzá válhat. Onnantól kezdve ugyanis, hogy a demens bürokratáknak sikerül ezt a tervet végrehajtani, komoly lépést tesznek abba az irányba, hogy az Európai Unió hasonuljon a hajdani KGST világához. Ki a frász hatalmazta fel őket erre, és ki hatalmazta fel a Bizottságot, hogy lépéseket tegyen egy politikai unió létrehozása felé, amelyben majd ez a progresszív elit határozza meg, mely tagállam minősül „jogállamnak” és melyik nem? A „jogállamiság” kritériuma – tekintettel arra a józan ész diktálta alapszabályra, hogy jogállamból épp annyiféle van, ahány „jog” és „állam” – olyan, a szocializmus felé haladó úttal paralel gumiszabály lesz, amellyel kedvükre élhetnek (vissza) a haladók a Mos Eisley-n.

És ha már itt tartunk: tegyük tisztába azt is, hogy egyáltalán nem szorulunk rá a nyugatiak kioktatására vagy tanácsaira (Lengyelország hasonlóképpen). Nem igaz az, hogy mi „nyugatról” importáltuk a „demokráciát” meg a „jogállamiságot”. Errefelé már rég alkotmányos uralom volt, amikor amarra még belefulladtak az abszolutizmusba, más egyéb jelenségekről nem is beszélve. Magyarországnak megvannak a szabadság alapelvébe ágyazott hagyományai, így nincs szüksége arra, hogy civilizátorkodó, ám rém ostoba hivatalnokok és emberi jogi aktivisták tanítsák a népet a szabadságra. (A hazai komprádorok pedig csak bennük bízhatnak, esetleg a kéksisakosokban, ha már a Vörös Hadsereg a múlté :( )

A magyarok a szabad akaratukból csatlakoztak az Európai Unióhoz – de nem azért, hogy bő egy évtizeddel később ez az unió elkezdje kövezni az utat a KGST, illetve esetleg a Varsói Szerződés világa felé.

A klasszikussal élve, ahhoz másik madám kell.