Az oroszok szerint a Nyugat a terroristák kezére játszik
2018.04.14. 16:08
Az oroszok az ENSZ BT összehívását követelik a Szíriában történt légicsapások miatt.
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a Szíriát ért amerikai-brit-francia katonai csapás miatt – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton Moszkvában.
Oroszország a leghatározottabban elítéli a támadást Szíria ellen, ahol orosz katonák segítik a törvényes kormányt a terrorizmus elleni harcban"
– idézi Putyint az MTI.
Az orosz vezető agresszióval, a szíriai humanitárius helyzet súlyosbításával vádolta meg a katonai csapást végrehajtó államokat, akárcsak azzal, hogy és a "terroristák" kezére játszanak.
Putyin úgy fogalmazott, hogy a katonai csapás indoklásakor, csakúgy, mint egy évvel ezelőtt a sajráti repülőtér elleni támadáskor, az Egyesült Államok ürügyként használt egy, a polgári lakosság ellen elkövetett vegyifegyver-támadást, amely szerinte megrendezett volt. Hangsúlyozta, hogy az orosz katonai szakértők "a vélt incidens helyszínén" nem találták nyomát mérgező anyagnak, és hogy "egyetlen helyi lakos sem erősítette meg a vegyi támadás tényét".
Az orosz elnök kitért arra, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) a helyzet tisztázására a helyszínre küldte szakértőit, de a katonai akciót végrehajtó országok nem várták meg a vizsgálat eredményét.
A Szíria körüli helyzet jelenlegi eszkalációja romboló hatást gyakorol a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerére. A történelem mindent a helyére tesz, és már eddig is Washingtonra helyezte a felelősséget a Jugoszláviával, Irakkal és Líbiával való véres leszámolás miatt"
– hangoztatta az orosz államfő.
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Kommerszant című gazdasági lapnak kijelentette, hogy Oroszország a történtek után is kapcsolatban áll az Egyesült Államokkal, és a Szíria elleni támadásban részt vett másik két országgal. Mint mondta, fennmaradt a több szinten folytatott orosz-amerikai katonai kommunikáció is. A diplomata ugyanakkor az információcsere természetét nem kívánta minősíteni.
Az orosz külügyminisztérium felszólította a BT tagjait, hogy megfelelő módon értékeljék a történteket, és zárják ki "a régió békéjét és biztonságát veszélyeztető felelőtlen agresszív lépésekhez" való visszatérés lehetőségét. A tárca szerint a csapás, amely gátolja a rendezési folyamatot, arról árulkodik, hogy Washington, London és Párizs módot akar adni a terroristáknak soraik rendezésére.
Jon Huntsman moszkvai amerikai nagykövet a külképviselet közölte: az Egyesült Államok a katonai fellépés előtt kapcsolatba lépett Oroszországgal, hogy minél kevesebb áldozat legyen az orosz erők és a polgári lakosság körében.