2010-ben történt, hogy Bayer Zsolt barátom találkozott Losonczy Palival az utcán. Losonczy Pali akkor már kiszeretett a valóságból, és a Jobbikban hallgatta a húsz évet a húsz évért típusú szlogeneket. Szóval, találkoznak az után, akkor is így választás előtt, és azt mondja Losonczy Bayernek:

— Már biztos, hogy megnyerjük a választást.

— Hogyhogy? – tudakolta Zsolt.

Mire Losonczy elmondta, hogy Tiszavasvárin járt Vona Gábor fórumán, óriási hangulat volt, az emberek a csilláron is lógtak, Gábor pedig brillírozott, fantasztikus koponya, csodálatos, egyéni humorral és jóstehetséggel. Szóval, megnyerjük a választás, szögezte le Losonczy, és vidáman útjára eredt. Bayer meg ott maradt egy kissé eltűnődve, hogy ezek tényleg elhiszik-e, hogy pusztán azért, mert Tiszavasvárin megtelt a művház, az egész ország az ölükbe hullik.

Elhitték.

A választást aztán nem nyerték meg. A Jobbik ugyanis olyan párt, amely szóban mindig „nyer”, a valóságban pedig rendre vereséget szenved. 2010 óta a Jobbik újra és újra meghirdeti, hogy közel az óra, itt az ítélet, majd ők így meg úgy. Aztán minden egyes alkalommal pofára esnek, nemhogy megszorítani nem tudják a Fideszt, de minden választáson világosan kiderül, hogy sokkal többen utálják, mint ahányan szeretik őket.

Én nem mondom, hogy vasárnap a Fidesz megnyeri a választásokat, magam sem tudom, mi lesz, de egyet tudok. Éspedig azt, hogy ha a Jobbik ismét ellenzékbe szorul, akkor a Losonczy Palihoz hasonló csodavárók nem várnak több csodára. Akkor minden csalódottságukat, frusztrációjukat ráöntik pártelnök úrra, aki végre fellélegezhet, ismét lesz ideje kiskutyusokra, cicákra, mustrálgathatja magát a konditermi tükör előtt. Ha vasárnap a Jobbik nem nyeri meg a választásokat, akkor Vonának – elvileg – tartania kell magát előzetesen ígéretéhez, és le fog mondani a pártelnökségről.

Csakhogy ez itt a Jobbik, és az elvileg szócskának jelentősége van. Vona ugyanis vagy lemond, vagy nem. Szerintem inkább nem, az efféle roppant becsületes, következetes megoldás ezerszer jobban következik politikai életrajzából, mint a másik eshetőség.

Még valami történik majd, ha a Jobbik nem győz vasárnap: a párt szétszakad.

Ebben az országban, ahol a titkos összeesküvéseket nagyjából mindenki ismeri, nem maradhatott titokban, hogy néhány Vona-ellenes vezető jobbikos már hónapokkal ezelőtt mozgolódni kezdett. Felkeresték az elégedetlen alapszervezeteket, és mára gyakorlatilag felállítottak egy másik pártot. Csakis arra várnak, hogy Vona megbukjon a választáson, és azonnal színre lépnek, kiválnak a Jobbikból és létrehoznak egy olyan igazán hangos, hőbörgő, kissé tufa pártot, amelyben jól érezték magukat, amelyben szocializálódtak.

A szakadás elkerülhetetlen. Az új párt valószínűleg elvinné a Jobbik-tagság nagyjából felét, hiszen nem mindenki tartozik Vona kedvencei közé, nem mindenki él politikusi, aktivista fizetésből, a nemzeti radikálisok körében pedig a néppárti fordulat óta Vonát sokkal jobban utálják bárki másnál.

Abban a pillanatban, amikor a Jobbik kettéválik, a Fidesz ellenfél nélkül marad. És a következő négy esztendőben ember legyen a talpán, aki el tudja majd dönteni, hogy a Vona-féle régi Jobbik vagy az új mozgalom mozog-e otthonosabban a politikai senki földjén.

De ez már legyen az ő meccsük. A Fideszben a maguk részéről majd egy kávét kérnek, és derűsen figyelgetik a látványos testvérharcot.

Mindehhez már csak az utolsó lépést kell megtenni. A Jobbik utolsó esélye az ország utolsó esélye is. Ha megmentjük magunkat a szörnykoalíciótól, akkor a Jobbikra is halálos csapást mérünk.

Mindehhez már csak egyetlen utolsó mozzanat szükséges. Tegyük jó helyre az ikszet, Heller Ágnes és Schilling Árpád meg majd keres magának új mozgalmat, valami csak akad még a lomtárban.