Egy Magyarországtól távoli hatalmi központból, a magyar emberek feje felett és a magyar emberek érdekeivel ellentétesen meghozott döntésekkel kormányzó cinikus és gátlástalan hatalmi elit: ez volt a Habsburg Monarchia 1848-ban.

Az EU-t irányító brüsszeli bürokrácia, az Európai Bizottság és az uniót befolyásoló globális politikai és gazdasági elit pedig a napjainkban egy pont ugyanilyen demokráciadeficites hatalomgyakorlásra készül Magyarországon – és az unió összes tagállamában egyaránt – az idegenek tömeges kényszerbetelepítésével.

Mintha ismételné magát a történelem. Napjainkban Brüsszel nem tesz és nem készül megtenni semmi olyat sem, amit a Habsburgok ne tettek volna már meg évszázadokkal korábban. A Habsburgok ugyanúgy nemzetállamok felett állóknak és megkérdőjelezhetetlen döntésű hatalmasságoknak tekintették magukat, csakúgy mint ma Brüsszel irányítói és a mögöttük álló globális elit.

A március 15-ről való megemlékezés kiváló alkalom arra, hogy felidézzük és elgondolkozzunk azon, mi is volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének a legfőbb oka.

Ez az ok nem más volt, mint Magyarország, az akkori Magyar Királyság függetlenségének elvesztése.

A muszlim török kiűzése 1686-ban – nemzetközi keresztény segítséggel – a Habsburgok monarchiája számára foglalta vissza a Magyar Királyságot. A magyarok királysága bár névlegesen megőrizte független államiságát, azonban de facto egy Habsburg elnyomás alá került, katonailag megszállt országgá vált, az önrendelkezésnek rendkívül csekély mértékével.

Mit tett Ausztria az ölébe hullott Magyarországgal és a magyar emberekkel? Nem mást, mint hogy egy olyan gyarmatként kezelte, amelynek anyagi és emberi erőforrásai szabadon kizsákmányolhatók, amelynek földje szabad préda, mivel az ott élő embereknek nincs joguk beleszólni a saját földjük sorsának alakulásába.

Egy dolog – konkrétan a magyarok létezése – viszont nagyon zavarta a gazdasági haszonnal kecsegtető tervei megvalósításában a bécsi császári udvart. A magyarokkal csak a gond volt, mert vagy jogokat követeltek, vagy a jogaik betartását. Mit tett tehát ennek a problémának az orvoslására Bécs?

Ugyanazt, mint amit most a globalista balliberális elit és Brüsszel bürokratái közösen terveznek az EU összes tagállamára vonatkozóan: idegenek nagy létszámú betelepítésébe kezdett Bécs abban a reményben, hogy ezáltal a bennszülött lakosság kisebbségbe kerül a saját földjén.

A Habsburg uralkodók királyi betelepítési rendeletekkel és számos alacsonyabb rendű határozattal németeket, szerbeket és más népeket telepítettek Magyarországra többmilliós számban. 1541 és 1867 között meg is lett az eredménye annak, hogy módszeresen és nagy létszámban idegeneket telepített Magyarországra a császári önkény.

A magyarok aránya a török pusztítás és megszállás előtti időszakban, a XV. században 80% körül volt a Kárpát-medencében, a XVIII. sz. végére viszont már csak 40% körüli volt ez az arányszám. A magyarok aránya aztán pont az 1848-as forradalom és szabadságharc idejére közelítette meg az ország lakosságának az ötven százalékát.

A Habsburgoknak és az ő módszeres kényszerbetelepítéseiknek „hála” soknemzetiségű állam lett a Magyar Királyság. Kevert nemzetiségű területek és úgynevezett etnikai szigetek alakultak ki a nemzetiségi területek határainál. Ez a helyzet pedig aztán a vesztes első világháborúval, a vele bukó tehetetlen arisztokráciával meg a bolsevik rémuralommal együttesen alapozta meg a trianoni tragédiát, az ország és a nemzet jelentős részének elvesztését.

Figyelembe véve a magyar történelemnek az ezekből a szomorú történéseiből következő tanulságait, talán nem túlzás azt állítani, hogy a magyar emberek ma nem véletlenül nem kérnek a bevándorlók Brüsszel által tervezett betelepítéséből.

Mi, magyarok már megtapasztaltuk, hogy milyen is az, amikor idegenné válik egy nemzet a saját országában.