Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Molnár Gyula nemrég még mecsetet akart építeni egy terrorizmussal megvádolt arab fogorvossal

Vincze Viktor Attila

2018.03.08. 16:28

Ma már letagadja a sajtó elõtt Molnár Gyula, hogy 2009-ben a XI. kerületi Budaörsi út mellett az õ kezdeményezésére és önkormányzati segítséggel épült volna meg az újkori Magyarország elsõ és egyben legnagyobb iszlám vallási központja. A minarettel is rendelkezõ mecset felépítésének tervében az a Magyarországon élõ arab fogorvos volt Molnár partnere, akit a budapesti Zsidó Múzeum elleni támadás tervének vádjával egy idõre õrizetbe vett a magyar elhárítás.

Egy palesztin fogorvos alapítványának adott el egy jelentős ingatlant az újbudai önkormányzat Molnár Gyula MSZP-elnök és dél-budai képviselőjelölt polgármestersége idején, hogy minaretet építhessenek a XI. kerületben.

A Budaörsi út–Holdvilág utca–Bajmóci utca által határolt területet azzal a céllal értékesítették, hogy ott egy iszlám vallási és kulturális központot hozzanak létre. Ennek érdekében a balliberális önkormányzati politikusok még a városrendezési szabályzatot is módosították.

Végül a lakosság tiltakozása miatt nem valósulhatott meg Molnár és arab fogorvos barátjának mecset- és minaretépítési terve.

A Magyar Idők most megkereste Molnár Gyulát, a szocialista párt jelenlegi elnökét, hogy ha megválasztanák Dél-Buda új országgyűlési képviselőjének, akkor újra támogatná-e egy iszlám kulturális központ és minaret megépítését a XI. kerületben.

Az MSZP és a Párbeszéd dél-budai jelöltje azonban kitért a válaszadás elől, mondván, az ilyen kérdések szerinte csak a Fidesz propagandacéljait szolgálják, és nem az olvasók vagy a választók tájékoztatását. 

2009-ben viszont még bőbeszédűbb volt a balliberális politikus.

 Ahogy a katolicizmust sem lehet az inkvizíció, az iszlámot sem lehet az al-Kaida alapján megítélni”

– mondta akkoriban Molnár.

Molnár Gyula mecsetépítő partnere terrorizmus gyanújába keveredett

A reménybeli mecset építtető, a Jótékonysági Béke Alapítvány vezetője, Saleh Taayser ugyanis korábban a magyar elhárítás látókörébe is került. Többek között azzal gyanúsították meg, hogy robbantani akart Mose Kacav volt izraeli államfő budapesti látogatása idején.

Azzal vádolták, hogy 2003-ban megbízást adott két férfinak, hogy robbantsák fel a budapesti Zsidó Múzeumot. Tayseer két hónapig volt előzetesben, de bizonyítékok híján nem emeltek vádat ellene. Tayseer megvárta, amíg eltűnnek a viharfelhők a feje fölül, majd ismét nagy tervekbe kezdett Magyarországon. Ekkor indította el az újbudai projektet. Miután ez meghiúsult, Józsefvárosban 2017-ben már egy magánszemély vásárolt ingatlant, amelyet továbbadott a Jótékonysági Béke Alapítványnak. Mivel nem önkormányzati tulajdonról volt szó, a helyi vezetésnek nem volt beleszólása egy kisebb kulturális célú létesítmény létrehozásába.

Az arab származású, iszlámhívő fogorvos által irányított Jótékonysági Béke Alapítványról azonban számos egyéb iszlám szélsőségességgel összefüggő információ is napvilágra került a sajtóban. A szervezet egyik alapítóját, Elfaith Hassenein üzletembert például korábban többször is érte az a vád, hogy a délszláv háború idején – a feltételezések szerint az al-Kaida terroristáival is együttműködő – bosnyák fegyveres csoportoknak szállított illegálisan fegyvert.

A Nemzetközi Antiterrorista és Biztonsági Szakértők Szövetsége (IACSP) állítása szerint Hassenein vezetett egy bécsi székhelyű ügynökséget is (Harmadik Világ Jótékonysági Ügynökség – TWRA), amelyet szoros szálak fűztek Oszama bin Ladenhez. A Washington Post szerint a TWRA-t az az egyiptomi Sheik Omar Abdel Rahman is támogatta, akit a New York-i World Trade Center ikertornyai ellen 1993-ban elkövetett első terrortámadás szellemi atyjaként tartanak számon. Az IACSP azt is állítja, hogy Hassenein az Oszama bin Ladennel szorosan együttműködő Szudáni Nemzeti Iszlamista Front speciális kelet-európai küldötte volt egészen 1992-ig.

A muszlim mecsetépítők Zuglóban is partnerre találtak a balliberálisokban

Hasonló eset történt az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely által vezetett Zuglóban is. A Szuglói körvasút sor és a Paskál utca kereszteződésénél iszlám központ létesült, szintén egy magántelken. Több lakó a Karácsony vezette zuglói önkormányzathoz fordult, hogy ezt akadályozzák meg, de eltanácsolták őket, mondván, a kerület nem tehet semmit.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére