HJGY: Miért pont 1918?

Andrási Attila: Sok meghatározó dátuma van a magyar állam történelmének, de talán a honfoglalás, az államalapítás, a mohácsi vész, a török kiűzése és 1918 a legmeghatározóbbak. Száz évvel ezelőtt nemzetünk elvesztette történelmi színterének kétharmadát. Közép-Európa megszűnt hatalomnak lenni. Európa megszűnt a világ közepének lenni, és az európai civilizáció napjainkban beteljesedő öngyilkossága útjára lépett. Száz éve történt. A hallgatással mulasztásos bűnt követnénk el.

HJGY: Miért fontos 100 évvel később 1918 eseményeit újragondolni? Vagy ha nem újragondolás, akkor minek nevezzük?

Andrási Attila: Az első világháború a prédán túl az eszmék összeütközése is volt. A háború poklából született a nemzetközi és a nemzeti szocializmus. Ezeknek a valláspótló ideológiáknak a századformáló, az európai civilizációt romboló mivolta egyértelmű. Maguk a győztesek pürrhoszi győzelmet arattak, ők is bátran elmondhatták: még egy ilyen győzelem és el vagyunk veszve! És győztek ismét! És most hol vannak? Hol van most Franciaország és hol van Anglia? És mik voltak egykoron! A hazugság hordaléka fedte el azt a múltat, amelyben a jelen félrevezetése, a polkorrekt született 1918-ban. Ma százéves, és azt hazudja: friss, üde és erőtől duzzadó! Lehet-e egyáltalán komolyan úgy vélekedni, hogy ezt a kifakult, kopott, szúrágta vén zakót újra lehet gombolni? 

HJGY: Miért kell megingatni az emberekben 1918 történeti narratíváját?

Andrási Attila: Én az elszakított területen, Délvidéken, Szabadkán születtem. A kommunizmus alatt. Azt tanultam, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia a népek börtöne volt. Ebben a börtönben épült fel az én szülővárosom pazar, gazdag mezővárossá. Egy emberi nemzedék alatt, a 19. század végén felépült a városközpont, két év alatt a városháza, ugyanebben az időszakban a világpiac legdrágább villamosát állították szolgálatba, nemcsak a városban, de a város és a peremkerületek között is. Ez a villamos még egyenárammal működött és a fékenergiát visszatáplálta az akkumulátorokba. A város építészetileg legértékesebb épületei kivétel nélkül akkor épültek. Mindezt külföldi hitelek nélkül teremtette egy nemzedék. "A népek börtönében".

Az akkori közös állam ellen küzdött az ellenségei által létrehozott csehszlovák és délszláv bizottság, valamint Károlyi Mihály. Ugyanebben az időben az egykori államalakulatot védte többek között a birodalom külügyminisztere, a cseh Ottokar Cernin, a pravoszláv vallású délszláv Svetozar Boroevich von Bojna tábornagy, "Doberdó oroszlánja”, az olasz front főparancsnoka és a magyar gróf, Tisza István. Amit nekem és az én nemzedékemnek tanítottak erről az időről és arról az országról, az színtiszta hazugság. Úriemberhez pedig méltatlan szó nélkül eltűrni a hazugságot.

HJGY: Önök mit akarnak üzenni? Amit eddig gondoltunk 1918-ról az miért téves, ha egyáltalán téves?

Andrási Attila: Jóval több mint egy évtizede igyekszem minél többet megtudni az Osztrák-Magyar Monarchia széteséséről és a Magyar Királyság durva megcsonkításáról. Folyamatosan újabb és újabb könyvek és emlékiratok kerülnek a látókörömbe. Ezek az anyagok két csoportba oszthatóak. Az egyikben az úgynevezett "őszirózsás forradalmárok” könyvei, visszaemlékezései vannak, ezek megtalálhatóak minden könyvesboltban, minden antikváriumban. A másik csoportban a Monarchia és a Magyar Királyság védelmezőinek a visszaemlékezései találhatóak, ezek a könyvek jórészt elérhetetlenek, legfeljebb levéltárakban találunk belőlük, hosszas kutatások után egy-egy példányt. Ezek a tények egyértelműen mutatják: a történelem egyik értelmezése a preferált, a másik a tiltott történelem. Szabad emberhez méltatlan, hogy a saját nemzetének történelmétől tiltva legyen. Meg se szólalnánk, ha nem lenne mit mondanunk, hiszen bűn pusztán a fecsegés kedvéért a csendet megtörni. Viszont az üzenetünk titka az előadásunkban lesz fellelhető.

HJGY: Történelmi kutatómunkán is alapszik a darab megalkotása?

Andrási Attila: Nos, igen. Mivel jóval több mint egy évtizede érdekel eleink egykori hazájának, a Magyar Királyságnak feldarabolása, valamint az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnte, a jelenlegi előadás folyamatos kutatás eredménye. Az őszirózsás forradalmárok szellemi hátterének a valós feldolgozása lényegében a napjainkban kezdődött el. A mi előadásunk Szabó Ervinhez köthető Tisza-gyilkosság szervezésétől Tisza valós megöléséig tart. Sajnos ahhoz, hogy dokumentumdrámát vigyünk színre, nem voltak meg a kellő anyagi eszközeink, hiszen akkor legalább húszszereplős előadást kellet volna létrehoznunk. Ezért több színművészt kellett egy-egy szerepbe sűrítenünk. Folyamatosan tűnnek fel ’45-ben eltüntetett anyagok. Legutóbb Lukachich tábornok, a budapesti katonai körzet parancsnokának emlékirataira bukkantunk, amiben megtaláltuk, hogy az úgynevezett „lánchídi-csata” 1918. október 28-án a katonai sorfalra leadott lövésekkel kezdődött. Vagyis provokációval. Tehát nagy valószínűséggel tervezett akcióról beszélhetünk, a célja a forradalom mártírjainak a megteremtése, ami így máris új megvilágításba helyezheti az őszirózsás forradalom megítélését.

HJGY: Mit gondol? Egy színdarabon keresztül át lehet értelmezni a történelmet? Vagy amennyiben ez nem átértelmezés, meg lehet-e mutatni az akkori rideg valóságot a színház kellékeivel?

Andrási Attila: Még a jó cirkusz is gondolatokat ébreszt, a színháznak pedig ez kimondottan kötelessége. A magyar színház mindig is hangsúlyozottan foglalkozott a jelenünket eredményező múltunkkal, legjobb példa erre a Bánk Bán vagy Az ember tragédiája. Utazó színházként járjuk a vidéket, terjesztjük a Magyar Királyság, valamint az őt fenntartó személyek emlékét. Minden előadás után tapintható, hogy a színen elhangzott gondolatok hatottak és tovább élnek az emberekben.

HJGY: Miért fontos 100 évvel később visszatérnünk ebbe az alapvetően sötét és tragikus évbe? Mi az Ön alapvetése?

Andrási Attila: Ha pusztán a tényeket sorakoztatjuk fel, megkapjuk az esemény üzenetét. Közép-Európában külső hatalmaknak ellenállni alig vagy teljesen képtelen államokat hoztak létre. Közöttük messzemenően igazságtalan határokat húztak, amivel biztosították közöttük az állandó békétlenséget és az összefogás lehetetlenségét. Ezek az utódállamok az egymás elleni harcban folyamatosan a nyugati hatalmakra támaszkodtak. Ha mindezt egyszerűen akarnánk kifejezni, akkor azt mondhatnánk, hogy a birodalmi létet gyarmati alárendeltség követte, vagyis Nyugat-Európa befejezte a világ felosztását. Mivel többet akart a szarka, mint amit elbírt a farka, a következő menetben ezek az országok mind – szinte kivétel nélkül – erőteljes vagy kizárólagos orosz befolyás alá estek.

HJGY: 1918 eseményei eddig nem voltak az emlékezetpolitika középpontjában. Mit gondolnak, ezek után felértékelődik a diskurzus erről az időszakról?

Andrási Attila: Nagy szükség lenne egy mélyreható diskurzusra ez ügyben, egyáltalán az egész 150 éves „progresszív” baloldali ideológia és aktivizmus Magyar Királyságra gyakorolt hatását elemezni kellene. A magunk szerény eszközeivel megpróbálunk ebben részt venni.

HJGY: Ha 1918-ra gondolok, két, azaz három motívum dereng fel. A marxista-kommunista ideológia végtelen gonoszsága, az irritáló emberi naivitás (Károlyi) és a politikai inkompetencia. Ezekből melyekkel találkozunk a színdarabban? És mik azok az elemek, amelyek esetleg újnak fognak tűnni?

Andrási Attila: A darabban mind a három motívum erőteljesen jelen van. Egyes drámai karaktereken keresztül mutatjuk be az országvesztéshez vezető három emberi-politikai viselkedési formát. Új elemként jelenik meg a magát tévedhetetlennek hívő, baloldali nemzetközi hálózatból érkező, cinikus aktivista nő és a katonai-rendészeti impotencia, amely elmulasztja a rend helyreállítását.

HJGY: IV. Károlynak milyen a megítélése a darabban? Horthy szóba kerül esetleg?

Andrási Attila: Ebben az előadásban az utolsó megkoronázott királyunk, IV.Károly nem jelenik meg. Egy telefonbeszélgetése van uzsoki báró Szurmay Sándorral, magyar királyi honvédelmi miniszterrel, ahol először is érdeklődik az iránt, hogy a november 4-ére tervezett károlyista puccs megakadályozására megvan-e a megfelelő katonai erő. Miután nemleges választ kap, közli a miniszterrel, hogy ez esetben kinevezi Károlyit miniszterelnökké, hiszen ha ő nevezi ki, akkor nem szűnik meg a jogfolytonosság, és az alkalmatlan báb le is váltható. Az uralkodó személyének a megítélésével óvatosan bánnék. Minden utódállamnak érdeke, egyeseknek létérdeke volt az adott állam létrejöttét vagy függetlenségét megelőző állapotok sárral dobálása. Ebből kifolyólag IV. Károly személyének a megítélése kizárólag sötét ecsetvonásokkal történt. Ezzel szemben ott áll az elmúlt évszázad legjelentősebb pápájának értékelése, aki boldoggá avatta az utolsó császárt és apostoli királyt. Ha Isten is úgy akarja, akkor remélhetőleg megteremtődnek azok a feltételek, amelyek lehetővé teszik, hogy egy drámai műben, királytragédiában, feldolgozzuk az ő sorsát is.

Ami Horthyt illeti, a darabban nem szerepel, de komolyan foglalkozunk egy, az 1919-es év eseményeit bemutató dráma színre vitelével a jövő év folyamán.

HJGY: A társulat tagjairól mit kell tudni? Kik vesznek részt a munkában? Hogy zajlott az írási, rendezési és színre viteli folyamat? Esetleg ismerhetünk valakit a társulatból?

Andrási Attila: Az Udvari Kamaraszínház olyan művészekkel dolgozik, akik a Kárpát-medence különböző szegletéből érkeztek Magyarországra, sőt többen közülük a mai napig valamelyik elszakított területen élnek. Természetesen anyaországi színészek is megfordulnak nálunk. A különböző országrészek iskolái mást és mást adnak a művészeknek: a délvidéki színészek mindent tudnak a tűzről, az erdélyiekből egészen elképesztő energiák áramlanak, az anyaországiak pedig mindent tudnak a jelről. A színház előadásaiban ezek a jegyek keverednek, és néha mi magunk lepődünk meg a legjobban, hogy micsoda csodák, micsoda pillanatok tudnak születni a színpadon. A délvidéki színészek közül ebben az előadásban Szorcsik Kriszta, Kálló Béla és Kákonyi Tibor szerepel. A szereposztásból ismerős lehet a nézőknek Pelsőczy László neve, aki az 1986-os István, a király c. filmben játszotta a főszerepet. Nálunk ismét különböző történelmi személyiségek bőrébe bújik. Tisza István szerepét Dóczy Péter játssza, Szurmay tábornokot pedig Lénárt László, de Stelly Zsófia, Boros Ádám, Incze Máté és Krizsik Alfonz nevét is meg kell említeni. Az előadást Nédó Olga hegedűművész kíséri hegedűn.

A dramaturg, Szigeti Réka, erdélyi származású, ő segített engem szigorú felügyelettel, hogy ne vesszek el a különböző alapanyagok, információk és a mese útvesztőjében. Katonai tanáccsal Jásdi Balázs katonai szakértő látott el, hiszen nagyon nem mindegy ennyi különböző rangú katonát felvonultató előadásnál, hogy hogyan viselkednek, járnak, tisztelegnek, mikor van rajtuk kesztyű vagy mikor nincs, mikor kerül le a sapka és mikor nem, hogyan állnak vigyázzba, és hogyan cselekednek a pihenj vezényszónál. A fegyverekkel kapcsolatban Bujtás Róbert fegyvermester adott jó tanácsokat, hiszen kardok, szuronyok, puskák és pisztolyok is az előadás kellékei közé tartoznak, természetesen nem igaziak, hanem a kornak megfelelő rekonstrukciók.

A próbák kezdetén sikerült egy szöveg alapanyagot az asztalra tenni, ami aztán nagyon sokat változott a próbák folyamán. Annál is inkább, hiszen ekkor bukkantunk rá Lukachich tábornok emlékirataira, és ennek a fényében új megvilágításba kerültek egyes események, így sok mindent újra kellett gondolni és írni. Jelenetek cseréltek helyet, új jelenetek születtek, talán most már mindennek megvan a maga végső helye. A szöveg maga is élő, lüktető tényezője az előadásnak.

A próbafolyamatunk a más színházaknál szokásos hat héthez képest sokkal, de sokkal hosszabb volt, egyfajta műhelymunka, ahol kipróbáltunk különféle lehetőségeket, elképzeléseket, hogy aztán, reményeink szerint, a legjobbat válasszuk ki. 

HJGY: Mi a menetrend? Hol mutatják majd be a darabot és mik a távlati célok? Esetleg más rendezvények is épülnek majd a színdarab köré? A sikeren kívül mit várnak még a darabtól?

Andrási Attila: Az előadásunkat első körben Magyarkanizsán, Délvidéken mutatjuk be. Ennek több oka is van: az Udvari Kamaraszínház Magyarkanizsán alakult 2002-ben. Visszatérünk a kiindulóponthoz. A főpróbahetet is itt tartjuk, hogy Budapest nagyvárosi nyüzsgésével ellentétben a vidéki kisváros csendességében tudjunk készülni a február 24-i bemutatóra.

Budapesten március 18-án láthatja a nagyérdemű a Tizennyolcat a Duna Palotában. Március 9-én viszont Devecserre hívtak minket, és március 16-án Hódmezővásárhelyre, mindkét helyen bérletes előadást játszunk.

Március 11-én a budapesti premier elé szervezünk egy tematikus napot, ahol újságírók és történészek beszélgetnek, vitatkoznak egymással 1918-ról, az akkor történt eseményekről. És természetesen az alkotóknak is fórumot kell biztosítani, hogy elmondhassuk az álláspontunkat, hiszen jelen pillanatban mi vagyunk az egyetlen olyan társulat a Kárpát-medencében, aki a százéves évfordulón megemlékezik a Magyar Királyság utolsó három napjáról. Hogy mit várunk az előadástól? Azt várjuk, hogy végre elinduljon egy nyílt és őszinte párbeszéd a történelmünkről, először természetesen az előadásban feldolgozott téma kapcsán, utána azonban más, történelmünket érintő kérdésekben is.

HJGY: Mit üzentek a 888.hu olvasóinak?

Andrási Attila: A kedves, magyar történelem iránt érdeklődő olvasókat nézőként várjuk március 18-án este 7 órára a Duna Palotába.