Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Öt évet is kaphat az a gyilkos, aki rekordmennyiségû golyót eresztett egy orangutánba

Tóth Dalma

2018.02.08. 12:11

Az állatot brutálisan meggyilkolták, a golyók mellett több szúrt sebet is találtak rajta, valamint kiderült, hogy az orangutánt meg is vakították.

Nyomoz az indonéz rendőrség a légpuskával megölt, súlyosan veszélyeztetett borneói orangután gyilkosai után, akik akár öt év börtönt is kaphatnak.

Miután megröntgenezték az állatot, melyen több mint 130 lövedék és késszúrások nyomait is megtalálták, Ramadhani, az Orangutánmentő Központ élőhelyvédelmi szakembere közölte, hogy az állatot meg is vakították.

 

A fejében 74 légpuskagolyó volt"

– tette hozzá.

A rendőrök két embert már letartóztattak és megvádoltak egy másik orangután megölése miatt, amelyet a múlt hónap végén találtak szintén Borneón. A főemlőst lelőtték, lefejezték és egy folyóba dobták. A gyanúsítottak önvédelemre hivatkoztak.

A kormány szakembereket küldött szét Kalimantan tartomány településeire, hogy megtanítsa az ott lakóknak, hogy éljenek együtt a szomszédos őserdők vadjaival.

Az egyre nagyobb területet elfoglaló olajpálma-ültetvények miatt gyakoriak a konfliktusok a lakosok és a főemlősök között, amelyek behatolnak az ültetvényekre és a településekre.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján a súlyosan veszélyeztetett fajok között szerepel a borneói orangután. A szervezet becslései szerint Szumátrán kevesebb mint 15 ezer, Borneó szigetén nagyjából 54 ezer orangután él vadon.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére