"Két dologtól irtózom: a túlzott rendtől és a rendetlenségtől." Ezt mondja a nagy francia rendező, Marcel Carné A rend gyilkosai című filmjében a fiatal vizsgálóbíró. (A korán meghalt, fantasztikus énekes, Jacques Brel játszotta, a filmet az 1956-os forradalom utáni megtorlások elől külföldre menekült Badal János fényképezte). A mondat a hetvenes évek óta szállóige Franciaországban.

Rend és rendetlenség.

Nézzük például az anarchistákat. Õk persze nem így hívják magukat. Zadisták, ezt mondják magukról. A ZAD a Zone a defendre rövidítése. Egy terület, amit meg kell védeni. Szerintük. Vagyis az illegális területfoglalók szerint. Akik Nantes-tól nem messze, a Notre-Dame-des-Landes nevű település építkezési területét foglalták el. És most győztek. Legyőzték a francia államot. Mindez hogy történhetett meg?

2008-ban döntötte el a francia kormány, hogy repülőteret épít Nantes közelében, a régi, elavult helyett. A hivatalos kormányhatározatot megerősítette a helyi népszavazás. Az ott élők szavaztak, 55%-uk akarja a repülőteret. A környezetvédők nem értettek egyet, ők úgy gondolták, hogy jobban tudják, mi a jó az ott élő embereknek. Pereskedni kezdtek. Minden pert elvesztettek. Vagyis a helyiek is azt akarják, a különböző politikai oldalakhoz tartozó kormányok is azt akarják, a bíróság is azt akarja – akkor mégis, miért ne épülne meg a repülőtér?

Márpedig nem fog. Nem, mert három-négyszáz anarchista fiatalember, a zadisták, elfoglalták a területet. Azt, ahol épülne a repülőtér. 2012-től váltak igazán erőszakossá, Francois Hollande kormánya megpróbálta elzavarni a helyfoglalókat, de aztán szó szerint megijedtek az agresszív fiataloktól és békén hagyták őket. Hagyták, hogy azt csinálják, amit akarnak.

A zadisták győzelme Hollande-ékkal szemben a szocialista kormány gyengeségének a jelképévé vált. Nem véletlen, hogy Macron elnök a választási kampányban (függetlenül attól, hogy korábban ő is tagja volt a tehetetlen és megbukott baloldali kormánynak) határozottan azt ígérte, hogy megépíti a gazdasági okokból életbevágóan fontos repülőteret. Macron háromnegyed éve elnök, és ennyi idő elég volt neki, hogy megmásítsa ígéretét. Bejelentette, hogy mégsem építi meg a repülőteret. Nem merte a katonasággal kiüríttetni az illegálisan elfoglalt területet.

Azóta több felmérés is készült. A franciák többsége – korábbi véleményével szemben – egyetért az állam visszavonulásával. Még a többségében konzervatív olvasótáborral rendelkező és Macronnal nem szimpatizáló Le Figaro szavazásán is az elnöki döntés helyeslői voltak többségben.

Vagyis, ha a rendre nem számíthatnak, legalább nyugalom legyen. Csend.

Mi változott Franciaországban az elmúlt öt-hat évben? 2012-ben még a franciák többsége a repülőtér mellett volt, a zadisták elzavarását várták a kormánytól. Mi történt Franciaországban?

Nem túlságosan bonyolult a válasz. Igen, a migránsválság.

Bevándorlók mindig is voltak Franciaországban, de kezelhetetlenné az elmúlt években vált a helyzet. Azt látták a francia polgárok, hogy az állam nem tud mit kezdeni a migránsokkal, de nem is nagyon akar. Ha sátorvárost építenek Párizs közepén, akkor hagyják. Majd ha végül közegészségügyi problémák miatt mégis lebontják, fél nap múlva, három utcasarokkal arrébb újat építenek a migránsok. És hagyják. Ha az állam (abszurd) belső kvótákat talál ki, hogy erre és erre a vidéki francia településre kell szállítani néhány migránst, a migránsok nem mozdulnak és maradnak Párizsban. És hagyják. Ha kiutasítják az illegális bevándorlókat, akkor is maradnak. És hagyják. Az állam képviseli a törvényt, az illegálisan Franciaországban élő migránsok a törvénytelenséget, és nem az állam győz.

Öt-hat évvel ezelőtt egy átlagos francia, hogyha két fél között kellett döntenie, természetesen inkább amellett döntött, aki mellett a jog állt. A jogszerűség azért meghatározta a gondolkodását. Na, és azóta? Mi történt? Nem, nem lett zöld egész Franciaország, nem a majdani kerozinszag zavarja őket, nem is a majdani repülőzaj. Az állam gyenge, a migránsokkal sem bír el, minek egy újabb cirkusz. Inkább legyen csend és nyugalom. Legyen akkor már a rendetlenség rendje.

Tudjuk, hogy mindez hova vezet.

Nézzünk egy példát. Néhány napja egy Párizs melletti elővárosban (Garges-les-Gonesse) egy 76 éves nyugdíjas önbíráskodással szerezte vissza jogos tulajdonát. Egy 16 tagú banda elfoglalta az idős férfi üresen tartott pavilonját. A férfi a rendőrséghez fordult, feljelentést tett, satöbbi, satöbbi. Semmi eredmény. Az illegális házfoglalók maradtak. Amikor sokadszorra ment oda a saját kis házához, hogy rávegye a házfoglalókat, hogy menjenek el, egyikük röhögve egy pizzarendelési nyugtát mutatott neki. Vagyis, az idős ember címére már pizzát is rendeltek és hoztak is nekik. Mintha az otthonuk lenne. Ezután az idős férfi a Facebookon megírta történetét, és néhány nappal később nagyjából negyven fiatal odajött segíteni a tulajdonosnak. Vérengzés nem lett, mindenesetre az önbíráskodás sikeres volt. Visszafoglalhatta az idős ember a saját tulajdonát. Ahogy a Le Figaro fogalmazott: ez történik, ha az állam magára hagyja az embereket, és ha az igazságszolgáltatás impotens.

Tehát azt látják a francia emberek, hogy a migránsok azt csinálnak, amit akarnak, a házfoglaló bandák és a zadisták is. Ha személyesen érinti, akkor önbíráskodni kezd, ha nem érinti személyesen, akkor nagyvonalúan legyint: legyen nyugalom, legyen csend, akár azon az áron is, hogy ne érvényesüljön a jog, ne épüljön a repülőtér. Már el sem várja kormányától, hogy megvédje. Megszokta, hogy az állama úgysem képes rá.

És így jutunk el odáig, hogy ha egy ország képtelen kezelni a migránshelyzetet, akkor az emberek előbb-utóbb úgy gondolják, hogy az az ország más problémát sem tud megoldani.

Mindenesetre a francia embereknek a túlzott rendtől már nem kell tartaniuk. Maradt a rendetlenség.