Ausztria lehet a közvetítõ a kelet- és nyugat-európai országok közt
2018.01.31. 09:33
Mint ismert, a magyar kormányfő a napokban Bécsbe látogatott, hogy megbeszéléseket folytasson Sebastian Kurz osztrák kancellárral, valamint Heinz-Christian Strache alkancellárral.
A közös sajtótájékoztatón Sebastian Kurz többek között arról beszélt, hogy Ausztria hídépítő kíván lenni a V4-ek és a nyugat-európai országok között. Ezt a gondolatmenetet szőtte tovább Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója az M1 aktuális csatornán.
Álláspontja szerint Ausztria elhelyezkedéséből adódóan megérti a Közép-Európa keleti felében lévő tagállamok gondolkodásmódját, ugyanakkor
komoly hagyományokkal rendelkezik a nyugat-európai politikai ideológia megértése és alkalmazása terén is.”
Törcsi Péter szerint a visegrádi országok értékes szövetségesre találtak, hiszen Ausztria komoly befolyással bír a nyugati államokra. A következő európai uniós csúcson így együtt képviselhetik a kvótarendszert elutasító politikát.
Az igazgató szerint Brüsszel és Németország számára is egyre nyilvánvalóbb, hogy "a kvóták ideje lejárt”. Ezt erősítette meg a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, mint mondta, alapvető kérdésben van egyetértés Budapest és Bécs között.
Ausztria és Magyarország ugyanis egyetért abban, hogy a bevándorláspolitika középpontjába a határok védelmét kell állítani. Álláspontja szerint csak együttes fellépéssel lehet garantálni hosszú távon, hogy Magyarország ne változzon meg biztonsági, kulturális szempontból. Ha ez az együttműködés hiányzik, az a schengeni rendszer szétbomlását eredményezheti.