A liberális hegemónia akkor repedezik a leglátványosabban, amikor olyan emberek, akiknek egyébként a szabad levegőn való közlekedés is gondot jelent, erkölcsi imperatívuszokat kényszerítenek a többségre. Lássuk, hogyan gondolkodnak a liberálisok teljesen kézenfekvő dolgokról, és hogyan facsarják ki utolsó hazugságcseppjeiket álhumanizmustól átitatott közéleti megszólalásaikból!

Itt vannak például az iskolai lövöldözések. Amelyeknek számtalan oka lehet, de bevallom, utoljára az jutna eszembe, hogy maguk a fegyverek okozzák. Merthogy a liberálisok szerint igen: túl sok a lőfegyver az Egyesült Államokban – sír a kórus évtizedek óta –, csökkenteni kell a számukat, nehezen hozzáférhetővé kell tenni őket, és majd megoldódik a probléma magától.

Kövessük hát ezt a borotvaéles logikát, és alkalmazzuk serényen egy analóg esetre!

Vegyük H. János nyugdíjast, aki egész nap poharazgat élettársával, mivel italozó életmódot folytatnak ők ketten, aztán összevesznek, hogy mikor cseréljenek gázpalackot, kicsit dulakodnak, majd H. János előkapja a konyhakést, és huszonhárom szúrással lemészárolja élettársát. Szerintünk a világ folyásából nem következik H. János tette, igaz, nem is cáfol semmit. Ilyenek voltak, vannak, lesznek. Egyszerűen felelősségre kell vonni az illetőt. Egyrészt, mert társadalomban élünk, nem pajtában, másrészt amíg börtönben ül, talán végiggondolja a gyűszűnyi agyával, mit tett, és ha szabadul, esetleg beilleszkedik a társadalomba. Vagy nem.

A liberális pedig azt szűri le az esetből, hogy ha nem forgalmazzuk széles körben a konyhakéseket, akkor elkerülhetőek a hasonló tragédiák.

Az iskolai lövöldözések ezer oka között pont a fegyverhez jutás módja és lehetősége a legkevésbé fontos. Az Egyesült Államok lakossága száz vagy ötven éve ugyanúgy fel volt fegyverezve, mint manapság, és mégsem hallottunk havi rendszerességgel ámokfutásról, mészárlásról. Amikor megnéztem a statisztikákat, kiderült, hogy nagyjából 1990 óta nemcsak számarányában, de brutalitásában is elharapódzott az iskolai erőszak. Míg régen a begőzölt diákok jórészt előre kiválasztott személyeket, velük ellenséges tanárokat, diáktársakat mészároltak le, mára az a tipikus, hogy bemegy a gyerek a suliba és válogatás nélkül halomra lő mindenkit.

A jelenségnek – talán – két fő oka lehet, de egyenként és külön-külön is súlyosabb érvnek tűnnek az általános fegyverhez jutásnál. Az első az erőszakkultusz elharapózása a nyugati világban. Aki nem hiszi, gondoljon arra, hogyan formálódott át az erőszak csak az elmúlt ötven esztendőben. Nem is olyan régen még borzalmas jelenetnek számított, ahogyan a Ben Hur kocsiversenyén Messala porba hull, aztán jött Spielberg és az ő cápája. Ma ott tartunk, hogy rendes főműsoridőben belek fordulnak ki, vérpatak ömlik, emberek fejét loccsantják szét. A gyenge idegrendszerű, labilis, beteg lelkületű tinédzser éppen úgy eléri, megtekintheti, magáévá teheti az effajta élményeket, mint a normális többség.

Mára az erőszak puszta árucikk: lehajolsz érte és felveszed. A legtöbbször fizetned sem kell érte. Az amerikai iskolai lövöldözők jelentős része egész nap számítógép előtt ül, virtuális háborút vív a valóságot utánzó, de azzal nem azonos helyzetekben. Ez az életük, a való világ nem számít, csak annyi időre kelnek fel a géptől, amíg magukba tömnek valami sült krumplit és kólát, hogy aztán folytatódjon a harc.

Az iskolai lövöldözések ennek a teljesen elcseszett, kilúgozott agyú, konzumidióta generációnak a „lázadása”. A dédapjuk még partra szállt Normandiában, a nagyapjuk erdőben vadászott és baseballozott egész nap, még az apjuk is többé-kevésbé rendben volt, de ők már evolúciós végtermékek, akarattalan bábuk.

Nem az a csoda, hogy iskolai mészárlások zajlanak az Egyesült Államokban. Az a csoda, hogy még csak ennyi embert lőttek le.

A másik fő ok az erőszak mint modell megjelenése. Azzal, hogy az erőszakkultusz széles körben elterjedt és hozzáférhető, sokan egyszerűen erőt merítenek belőle, és a saját problémáik megoldására alkalmazzák. A rádió, a televízió, az internet elterjedése előtt azért nem rohangált ennyi ámokfutó, mert az erre hajlamosak nem látták maguk előtt a rossz modelleket, és hajlamaikat elfojtották a közösség együttélési elvei, az írott és íratlan szabályok (ha valamit, a hagyományos együttélési formákat a liberálisok megveszekedett módon gyűlölik, náluk a család, a faluközösség állandóan valami avítt, beteges, korlátozó izé, tessék csak Ibsen Nórájára vagy a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban című filmre, valamint ezer egyoldalú, közösségellenes propagandaműre gondolni).

Manapság tehát az a módi, hogy az idegbeteg, frusztrált kis emberselejt csillogó szemmel megnézi az európai terrorcselekményeket a híradóban, pontosan és részletesen értesül az iskolai ámokfutók tetteiről, és felötlik benne, hogy ezt ő is meg tudja csinálni. Majd ő is híres lesz, majd ő megmutatja „ezeknek”. Ekkor és csak ekkor nyúl fegyver után. És megnyugtatok mindenkit, hogy ha nem találna, szerezne magának, hiszen az S. Ábeleknek valahogy mindig akad egy a keze ügyében, még ha az adott ország szigorúan szabályozza is a fegyvertartást.

És hogy miért az Egyesült Államok? Egyszerűen a lélekszáma miatt. Oroszország, Kína, India – kmmm – irányított demokráciáiban a diákok leginkább tanulnak, az iskolapadban üldögélnek, egyszerűen azért, mert a hatalom életük minden pillanatában rájuk tekint. Joggal tartanak attól, hogy ha megszegik a szabályokat, a tanárok, a városi elöljárók, a rendőrök és az államhatalom lesújt rájuk. Amerikában a liberális nevelés, az általános erkölcsi hanyatlás és a fent jelzett erőszakhullám miatt az idióták nem éreznek leküzdhetetlen akadályokat. Talán ennyire egyszerű az egész, és nem kéne állandóan a fegyverekre mutogatni. A hiba bennünk van, nem az általunk készített eszközökkel.