Egészen elmebeteg ötlettel állt elő a firenzei operaház igazgatója. Miután a világ újságjait megtöltötték a zaklatásos hírek, az olasz operaigazgató kitalálta, hogy Carmen nem halhat meg a náluk bemutatott előadásban. Ezt mondta: miután ismertté vált, hogy milyen erőszak ért nőket, elfogadhatatlan, hogy emberek nők halálának tapsoljanak. Mindez nem kitaláció, nem Macron által üldözendő álhír, hanem igaz. Igazi idiotizmus, igazi ostobaság, gátlástalan és agresszív terrorizmus. A világ normális embereinek a terrorizálása az álliberalizmus jelszavaival.

Az operaelőadás elkészült, a múlt héten bemutatták Firenzében és a bukás óriási volt. A La Stampa szerint a pfújoláshoz az is hozzájárult, hogy hiába változtatta meg Leo Muscato rendező a befejezést az igazgató elvárásainak megfelelően, Carmen nem tudta agyonlőni gyilkosát, ugyanis elromlott a pisztoly. Így kénytelen volt az énekes csak úgy összeesni, mintegy infarktusban meghalni. Nevetségessé vált egy nevetséges akarat.

Mint közismert, Mérimée regényében, majd az abból készült Bizet-operában Don José becsületes tizedes beleszeret a dohánygyár késelő cigánylányába, rengeteg törvénytelenséget követ el érte, feladja az őrült szenvedélyért addigi, normális mederben csordogáló életét, mindent feláldoz az alapvetően bűnöző lányért. Végül a lány (Carmen) kidobja, mert beleszeret egy Don Josénál sokkal sikeresebb férfibe. Ezt a tizedes (pontosabban az akkor már csempészekkel barátkozó, dezertált tizedes) nem tudja elviselni és megöli a lányt. Ezt változtatta meg az igazgató utasítására a rendező: Carmen nem halhat meg, hanem ő öli meg a férfit. Elvégre hogy lehetne tapsolni 2018-ban, ha megölnek egy nőt a színpadon?

Értelmetlen elemezgetni a koncepció ostobaságát művészi szempontból. Carmen ugye a femme fatale, az opera lényege pedig, hogy egy addig tisztességes kispolgár találkozik a korlátlan és kordában nem tartható szenvedéllyel, és a főhős szenvedélyének tárgya egy félig prostituált, félig bűnöző. Ez is lényeges. Carmen a szó átvitt és konkrét értelmében rossz lány. A dramaturgia lényege. Rossz lányba szeret bele. Ebből adódik a tragédia. Carmen nem lehet egyértelműen pozitív szereplő, miként persze a férfi sem. Értelmetlenné válik a politikailag korrekt átiratban Don José utolsó mondata, amit ugye nem lehet megváltoztatni egy opera esetében, hiszen eléneklik: szerettem őt és megöltem. Erről szól a darab. Az operák egy bizonyos ponton túl ellenállnak a mű kifordításának, mert a szöveg adott. Ha Don José nem szereti Carment, hanem mondjuk a torreádorba szerelmes, esetleg az elöljárójába, Zuniga hadnagyba, nincs opera. Éppúgy nincs opera, ha Carment nem öli meg.

Szintén felesleges végigmenni a világirodalmon. Igen, sok gonosz nő van benne, egyik-másik meg is hal, és – milyen kár – éppen emiatt van az adott műben katarzis. Sajnos a néző nem szeretné, ha Lady Macbeth (akár Shakespeare-nél, akár Verdinél) valahogy mégiscsak életben maradna. De nézhetünk más tragikus hősnőt is, sőt, olyan hősnőket is, akik tiszták, becsületesek, de sajnos szintén meg kell halniuk, mert akkor van darab. Ha nem halnak meg, nincs darab. Antigoné és Iokaszté, Phaedra és Médea, Kleopátra és Ophelia, Júlia és Hedda Gabler – nagyon szomorú, de meghalnak. Legalábbis eddig, ameddig a politikai korrektség terrorja nem csap le ilyen erővel a művészetekre. Sőt, itt egy új fogalommal találkozhatunk: a Le Point vezércikkének a szellemes kifejezését kölcsönvéve, a feministán korrektséggel. Pontosabban annak idiotizmusával.

Az előadás megbukott, bár az egyik baloldali olasz újság arról okoskodik, hogy a kifütyülés ellenére a teljes sorozatra eladták a jegyeket. Hozzá kell tenni, hogy a két főszereplő énekes világsztár, a legdrágább jegyet pedig az opera világában olcsónak számító 100 euróért adják. (Bécsben, Párizsban, Londonban, Münchenben vagy Olaszországban maradva mondjuk Milánóban 200 eurónál is drágábbak a legjobb helyek, nem beszélve a legnépszerűbb operákról, azokra különösen drágán lehet jegyet venni, és ugye a Carmen a három legnépszerűbb opera egyike).

2008, a gazdasági válság után végképp témáját, gondolatát vesztett baloldal ösztönösen megpróbálta megszerezni magának az őszi zaklatásos ügyeket. A MeToo-mozgalmat vagy Franciaországban a Nyomd fel a disznódat-mozgalmat. (nem véletlen, hogy Franciaországban a feljelentéseket a gazdagokra is megpróbálják kiterjeszteni – lehet olvasni Nyomd fel a gazdagodat-mozgalomról is, itt a gyanúsan jómódú szomszédot kell feljelenteni). Nem fogják tudni hosszú távon kisajátítani a zaklatási botrányt, ez világos. Ezért kell sietniük, ezért akarják azonnal és erőszakosan terrorizálni az embereket. Például a művészetekben. Agresszív politikai beavatkozásról van szó, nem művészeti kérdésről és persze legkevésbé sem a nők védelméről. Az identitását, kezdeményező képességét elvesztett baloldal kétségbeesett kapálózásáról van szó.

Azt akarják mondani, hogy még élünk, hogy még el tudunk érni dolgokat, hogy még egy icipicit meg tudjuk mondani, miként éljenek az emberek, milyen műalkotásokat lássanak, miképpen gondolkozzanak. Hogy még vagyunk.

És amíg vannak, addig pénzért is sorba tudnak állni.