Az új évet nevetséges ötlettel kezdte Emmanuel Macron francia elnök. Bejelentette, hogy törvényt akar hozni az úgynevezett fake news, az álhírek ellen. Persze rögtön felmerül a kérdés: mi az az álhír, és ki fogja eldönteni, hogy mi az?

Emmanuel Macron tavaszi elnökválasztási kampánya már foglalkozott az elnök szerinti álhírekkel. Alaposan méghozzá. Kétfajta taktikát alkalmazott. Az első, mondhatjuk hagyományos taktika: beszélni kezdett például a már komoly újságokban is megjelent és mindig cáfolt hírről, hogy ő maga homoszexuális lenne. Természetesen nem azért volt veszélyes Macron számára ez a hír vagy pletyka, mert a francia szavazókat zavarta volna, ha kiderül, hogy homoszexuális. Az egyik legnépszerűbb francia politikus, a volt párizsi főpolgármester, Bertrand Delanoe vállaltan az, erről beszél is. Ahogy a kampány idején Marine Le Pen kvázi helyettese is bevallottan az volt. Ez senkit sem zavart. Sem a szocialista Delanoe, sem a radikális Philippot. A hazugság az, ami viszont igen. A kettős élet. Az bűn, az elfogadhatatlan. Az, hogy míg a nyilvánosság előtt kézen fogva, szerelmesen andalog feleségével, addig esetleg egy férfivel élne együtt valójában. (Ráadásul a Le Figaro számára készített egyik felmérés szerint kifejezett haszna volt Macronnak abból, hogy felesége 24 évvel idősebb nála – az 50 évnél idősebb nők számára ez nagyon szimpatikus volt, sok, az egykori bukott szocialista gazdasági minisztert egyébként ellenszenvesnek tartó konzervatív nő is úgy gondolta, hogy egy ilyen férfi csak tisztességes lehet, ráadásul szakít a társadalomban nagyon gyakori, fordított helyzettel, amikor egy idősebb férfinak van fiatal felesége.)

A kampány kellős közepén egy párizsi színházban tartott kampánygyűlésen Macron aztán bejelentette, hogy nem homoszexuális és – saját megfogalmazását idézzük – az éjszakáit a feleségével tölti. Miután megválasztották elnöknek, egy nagy francia író és akadémikus, Jean d’Ormesson hosszú interjút adott a Les valeurs actuelles című hetilapnak. Valószínűleg egyik utolsó nagy interjúja volt Jean d’Ormessonnak a nyár végi beszélgetés, a 92 éves író decemberben meghalt. Mindenesetre a franciák által Jean d’Onak becézett akadémikus a következő történetet mesélte el: a Macron házaspár találkozni akart vele, ami érthető, hiszen egy kivételesen tekintélyes emberről van szó, a franciák számára Jean d’O legenda. Találkozott is a Macron házaspárral, majd néhány perc ismeretség után Brigitte Macron a következő mondattal fordult az idős professzorhoz: tudja Ön, hogy az én férjem nem homoszexuális? Ezután megjegyezte Jean d’Ormesson szelíd mosollyal az újságnak, hogy ez azért elég furcsa, nem? 

De nézzük a második taktikát, ami sokkal ravaszabb a direkt cáfolatnál. A vele messze nem ellenséges sajtóban ál-álhíreket írogattak róla, persze azonnal a cáfolattal. Olyan álhíreket, amit senki nem tud komolyan venni. Ha egy centrista elnökjelöltről azt terjesztik mondjuk, hogy fel akarja venni Törökországot az Európai Unióba, esetleg a muszlim vérbosszút legalizálni akarja, sőt, a kampányát egyenesen az al-Kaida pénzeli, ráadásul teljesen elmebeteg adókat akar bevezetni, akkor csak egy lépés, hogy az emberek mondjuk azt is álhírnek tartsák, hogy milyen abszurd kiadásai voltak gazdasági miniszterként. Ami később bebizonyosodott, hogy nem álhír, hanem maga a valóság.

Vagyis Macronnak szinte mániájává vált a tényleges vagy éppen hogy nem is tényleges álhírek elleni háború. Udvari fotósnak például az egyik legismertebb francia paparazzót szerződtette. Ha fizeti, nyilván nem fog rá vadászni.

És most itt a legújabb ötlet, a fake news elleni törvény. El lehet képzelni, hogy mi lenne, ha mondjuk egy közép-európai kormánynak jutna eszébe egy ilyen törvényjavaslat. Brüsszelben rendkívüli ülést hívnának össze, uniós biztosok érkeznének az adott országba, esetleg lenne egy hetes plusz cikkely, ami még súlyosabb, mint a sima hetes.

De Macron nyugodtan elmélkedhet erről.

A francia újságok nagyon sok kérdést megfogalmaztak ezzel kapcsolatban, azzal kezdve, hogy hogy akarják majd büntetni? Először pénzbüntetés, majd megszüntetik a lapot? És kérdések, egészen a jogi nonszenszig, az ötlet antidemokratikusságáig és veszélyességéig. Meg persze, ami rögtön nekünk is eszükbe jutott: mégis ki dönti el, hogy mi az álhír és mi nem az?

Bár aki kitalálta, akinek a fake news a mániája, nyilván erre is majd lesz valamilyen válasza. Valamilyen nagyon igaz, nagyon őszinte válasz.