Ráadásul közben jött a #metoo-mozgalom, ami persze erősen emlékeztet a hetvenes-nyolcvanas évek agresszív baloldali vagy éppen feminista aláírásgyűjtő nekibuzdulásaira. Kicsit olybá tűnik, mintha az elmúlt hosszú években erő és levegő nélkül maradt baloldal kétségbeesetten belekapaszkodott volna egy önmagában nem baloldali, ideológiáktól teljesen független és kétségtelenül súlyos problémába. De mindegy is, a lebukott szexuális zaklatókat nehéz sajnálni.

Franciaországban például szinte hisztérikussá vált a mozgalom. A neve is sajátos: nyomd fel a disznódat! Nem nehéz kitalálni, hogy a mozgalom szervezői hogy értik: fel kell jelenteni azt a férfit, aki megengedhetetlenül közelített a nőhöz. És a nők egyre-másra jelentik fel a zaklatókat, a kétségtelenül aljas bűnözőktől kezdve a nőkkel mondjuk tiszteletlenül beszélőkig. Vagyis, (optimális esetben) valóban felnyomták a disznót, felnyomta ki-ki a saját disznóját. A mozgalom olyan erővel dübörög Franciaországban, hogy amikor egy miniszter egy rádióműsorban arról beszélt, hogy ennek az indulatnak lehetnek akár túlkapásai, ártatlan áldozatai is, olyan harag fordult ellene, hogy lényegében bocsánatot kért saját mondataiért. A következő lépés pedig az volt, hogy a Nyomd fel a disznódat-mozgalom sikere után már felmerült a Nyomd fel a gazdagodat-őrület is. Vagyis, hogyha valakinek a szomszédja feltűnően és indokolatlanul gazdag, akkor jelentse fel.

De nézzük inkább Magyarországot. Itt eddig négy ismert ember bukott le, bukott meg.

Hogy kit és hogyan fogdostak vagy éppen vertek meg, esetleg csak próbálkoztak, arról mi is sokat írtunk. Ezzel most nem is akarok foglalkozni. 

Nézzük inkább magát a négy embert!

Marton László és Kerényi Miklós Gábor lebuktak, de privát életük súlyos botránya mellett az nem derült ki róluk, hogy a pályájuk is hazugság. Nem is nagyon derülhetett ki, hiszen Marton tényleg lassan 35 éve vezette a Vígszínházat, tényleg generációkat tanított a Színművészetin, tényleg rendezett külföldön. Kerényi Miklós Gábor kétségtelenül rendezte Balassa Sándor vagy Szokolay Sándor operáinak ősbemutatóját, kétségtelenül megtöltötte a korábban az ürességtől kongó Operett Színházat. Az persze kiderült, hogy nem tűnt túlságosan indokoltnak, hogy tanár úrnak hívatta magát, különösebb nemzetközi sikerei sem voltak, de ez egy más, voltaképpen nem is lényegi kérdés.

Varnus Xavért egy csellós vádolta, Varnus tagadta, de elég sok ellentmondásba (durvábban: hazugságba) keveredett, amikor védekezett. Varnus Xavérnál viszont maga a pálya is megkérdőjeleződik, mert amikor az Origóban utánanéztünk, kiderült: elég távol van attól, hogy világhírűnek nevezhesse magát. Egyetlen nagy, nemzetközi kiadó sem jelentette meg lemezeit külföldön, egyetlen komoly külföldi újság sem írt róla elismerő kritikát (semmilyet sem), egyetlen komoly nemzetközi díja sincs. Ezt azért eddig nem tudtuk és ha nincs a zaklatási ügy, valószínűleg senki sem gondolja végig.

Mindhárman először tagadtak és perrel fenyegetőztek. A két rendező később úgy-ahogy bocsánatot kért és mégsem perelnek. Varnus Xavér pedig a hallgatást választotta.

És ekkor jött Havas Henrik. Õ egy teljesen különálló jelenség. Nincs mögötte életmű, nincs semmi, ő csak egy erőszakos újságíró az áporodott Kádár-világból. Eddigi fennmaradását a posztpártállami kapcsolatainak és barátainak köszönhette. Akik persze elhallgatják most kiderült bűneit (ahogy tette hosszú napokon át a 24 vagy a 444). Vagy – kevés kivételtől eltekintve – egyenesen védik. 

Õ az az ember, aki az első áldozat megjelenésének a pillanatától a legutolsó mondatáig csak visszataszítóan tudott, tud reagálni. Összevissza beszél és hazudozik. Először azt mondta, hogy szarik arra, mit mondott az áldozata. Utána azt állította, hogy az ATV vezérigazgatója megígérte neki, hogy közleményben állnak ki mellette. Kiderült, hogy ez hazugság. Utána azt mondta, hogy az ATV-ben nincs ügy, nincs vizsgálat. Kiderült, hogy van ügy, van vizsgálat. Majd azt nyilatkozta, nem mondták meg neki, hogy felfüggesztették. Fél óra múlva kiderült, hogy megint hazudott, hiszen tanúk előtt közölték vele. És így tovább, és így tovább. Logikusan felmerül a kérdés: ez az ember vajon mennyit hazudhatott egész életében? Bár tulajdonképpen ez felesleges kérdés. Pontosan tudjuk a választ.

Havas Henrik az utolsó pillanatig mentegetni próbálta magát. És csak most hallgatott el. Ma. Hiszen az ATV ma közölte vele a belső vizsgálat végeredményét. Kiderült, házon belül is zaklatott nőket meg más ismert embereket is. És a felfüggesztés következő lépését is közölték vele: vége. A jövő héten lejár a szerződése, nem hosszabbítják meg. Tehát: vége.

Amikor Havas lebukott, keresgéltünk az interneten Havas-könyveket. Pénzt ugye erre senki nem akart adni, a Vona-propagandakönyvről így lemondtunk. A prostituáltakról szóló „riportkönyve” viszont elolvasható ingyen az interneten. Az első bekezdésben már rögtön arról ír, hogy most vett egy új autót, és mivel nyilvánvalóan nagyon drága, ezért inkább a nem különösebben gazdag fotósa tragacsával mennek riportra. Azért nyilván nem kár. Ez Havas Henrik. Ez ugyanaz a Havas Henrik, aki a fiatal nőkkel erőszakoskodott. Ugyanabból a világlátásból, énképből következik a fotós kihasználása, lenézése és az áldozatok zaklatása.

Havas Henrikről látszólag sok mindent nem tudunk. Nem tudjuk, hogy miért éppen ő tudósíthatott a lakitelki sátorból. Nem tudjuk, hogy miért éppen ő került fel a Hazafias Népfront 1990-es választási listájára. Nem tudjuk, hogy Horn Gyula vajon miért bízott meg benne és nevezte ki államtitkárnak.

Azt viszont mindig is sejteni lehetett, hogy milyen ember Havas Henrik. De most be is bizonyosodott.