A konferencia Márton Péter, a Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatójának beszédével kezdődött. Márton röviden összefoglalta a konferenciasorozat eddigi eredményeit, számait és a jelenlegi konferencia témájára is kitért.

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. számos témában rendezett konferenciát 2017-ben, a turizmustól kezdve a nagyvállalati K+F témáján keresztül, az agrárágazatig és a vidékfejlesztésig. A műalkotások értékéről rendezett konferencia méltó lezárása a sorozatnak – fogalmazott Márton Péter.

– mondta a vezérigazgató. Hozzátette: a műalkotások vásárlásánál érdemes arról is beszélni, hogy milyen gazdasági, racionális és érzelmi viszonyulások befolyásolják a döntéseket. Ezen a konferencián erről kapunk bővebb áttekintést.

Dr. Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója felvázolta a műkincspiac hazai és globális számait. Baán szerint jelenleg a magyar piac évente egy 15-20 milliárdos piac. Érdekes módon ez megegyezik a magyar mozik éves árbevételével. Ez soknak tűnik, de Baán egy hasonlattal világította meg az összeg nagyságát:

Nemzetközi összehasonlításban is érdekes számokat kaphatunk. A globális műkincspiac éves forgalma 60-65 milliárd dollár, ami az éves magyar GDP fele. A nemzetközi piacon a műtárgyak felét kortárs alkotók művei teszik ki. A magyar műkincspiac fél ezreléke a globálisnak, ami azonban érdekes, hogy ez az arányszám megegyezik a magyar GDP-globális GDP arányával.

A múzeumok egyik jelentőségét Baán szerint a kánonképzés adja, ugyanis ezeknek az intézményeknek fontos szerepe van abban, hogy ki kerül be a kánonba, azaz ki lesz magasan vagy magasabban jegyzett művész.

A kánon egyébként sosem véglegesül, de az elmúlt évszázadok mestereinek stabil helye van és hozzájuk zárkóznak fel a modernebb és a kortárs művészek.

Leonardo da Vincinek number one helye van a kánonban, ezt az is bizonyítja, hogy Világmegváltó című festménye idén 450 millió dollárért kelt el. Érdekesség, hogy ezt a képet néhány éve meg lehetett volna szerezni 80 millió dollárért, ám ekkor még nem tudták bizonyítani, hogy a festmény da Vinci alkotása – mondta Baán.

A piacról beszélve a főigazgató elmondta, hogy a klasszikus és a modern kánonok kialakultabbak, jobban megszilárdultak – mondta az 1945-ig tartó korszakról. Az, hogy a kortárs művészek közül ki válik "nagy művésszé", egy nagyon bonyolult folyamat eredménye, amelynek alapja egy nemzetközi együttműködés a világ legnevesebb galériái, múzeumai között.

Az, hogy nálunk mikor nyeri el méltó helyét a kortárs művészet, az fogós kérdés – ismerte el Baán. Hozzátette: a probléma, hogy a magyar piacon a kortárs műtárgyak nagyon alulértékeltek és a kortárs kiállításokon kevés a látogató.

– ismertette a várakozásokat Baán.

A jegybanki műkincsvásárlásra kitérve elmondta, hogy örvendetes, hogy a jegybank szerepet vállalt, ám az nem világos, hogy a műkincseket milyen stratégia mentén vásárolják meg.

A múzeumok, így a saját  maga által vezetett intézmény felelősségéről beszélve elmondta, hogy az ilyen intézményeknek együtt kell működnie más szereplőkkel, ezzel bővítve a kortárs művészeti piacot.

– mondta Baán.

A műkincsek biztosításáról az UNIQA két szakembere, Jaksa Éva műtárgybiztosítási termékmenedzser, és Pongrácz Márta műtárgyszakértő beszélt.

Jaksa Éva szerint az UNIQA ezen szolgáltatása, a műtárgyak biztosítása, nagyon kedvelt szolgáltatás a műgyűjtők és az intézmények körében. A biztosítások a kiállításokra és a szállításokra is vonatkoznak, galériáknak és magángyűjtőknek is tudnak biztosítást adni.  

– mondta Jaksa.

A műtárgypiac mellett láthatatlanul működő szakembereknek nevezte azokat, akik műkincsek biztosításával foglalkoznak.

– mondta.

A biztosítási értékét sok tényező határozza meg: a műtárgy értéke, sérülékenysége; kiállítás esetén az időtartam és az, hogy a szállítás milyen messzire történik, valamint számos más is befolyásoló tényező lehet, de talán ezek a legfontosabbak.

Pongrácz Márta elmondta, hogy a műtárgybiztosítás során a biztosítási érték megegyezés kérdése. Ez a kártérítés alapjául fog szolgálni.

Itt fontos az alkotó meghatározása, a mű datálása, az, hogy a művész milyen korszakában készült, illetve, hogy az adott művész milyen piaci értéket képvisel. A festmények esetében a technikai bravúrok mellett az a sokszor megmagyarázhatatlan hatás is számít, amit az ember a mű szemlélése közben érez. Műtárgyak esetében a technika, az anyag, a kivitelezés a fontos.

– mondta az egyik fontos szabályt Pongrácz.

A mű eredetisége felől nem lehetnek kétségek – már ha valaki biztosítást akar rá kötni. Fontos, hogy mikor, hol volt kiállítva, hol volt reprodukálva, mennyire ritka, milyen nemzetközi és kulturális értéket képvisel. Köthető-e híres személyhez, eseményhez – ismertette a további szempontokat.

Ezek mellett fontos a mű állapota, és, hogy jelenleg milyen a kereslet a műtárgypiacon egy adott alkotás iránt? Fontos az is, hogy restaurálva van-e.

A legérdekesebb szempont talán az volt Pongrácz előadásában, amely szerint vannak olyan műkincsek, amelyek a magyar nemzet számára felbecsülhetetlen értékkel bírnak, ám a nemzetközi piacon ez már nem érvényesülne, hiszen ott nincs az adott tárgyhoz érzelmi viszonyulás.

Általános szabály szerint a múzeumok által megadott értékeket el szokta fogadni a biztosító.

A megegyezés szerinti biztosításnál fontos, hogy a tulajdonos mennyiért vette az adott műtárgyat. de az is számít, hogy a hasonló alkotások mennyiért mennek el.

Amit nem tud figyelembe venni a biztosító, az az, hogy az adott műtárgynak felmegy az értéke: az számít, hogy a szerződéskötés pillanatában mennyit ér.

Kieselbach Tamás, a Kieselbach Galéria és Aukciósház tulajdonosa a közelmúlt egyik magyar sikerével kezdte: nemrég 204 millió forintért kelt el Tihanyi Lajos, Pont St. Michel című festménye. Mindez biztató a szakember szerint, de még sokat kell fejlődni.

– mondta. A festmények kereskedelmét érdekes kontextusba helyezve elmondta, hogy

Ha Leonardóra gondolunk, akkor az ő alkotásai az emberiség műkincseit képezik, nemcsak a "nyugati világ termékei" – mondta.

– mondta a kezdetekről Kieselbach.

A galériatulajdonos a 80-as évek elején kezdett el a magyar művészettel foglalkozni, ám sokat járt külföldre is. Szerinte ekkor fantasztikusan magasak voltak az árak – külföldön. Itthon "pszeudóképek" voltak, amelyeknek az ára "pszeudóvalutában" volt megadva – mondta, utalva arra, hogy a kommunizmus évei alatt lényegében megszűnt műkincspiac. Kieselbach szerint itt nemcsak arról volt szó, hogy létre kell hozni egy magyar kánont, mert ennek a kánonnak a megteremtése a múlt, a történelem felidézése, ami pedig az identitásunkat határozza meg.

Kieselbach a kánon megteremtését például könyvekkel képzelte el, amelyekben a magyar művészek és alkotásaik kapnak helyet. Ezeket a könyveket pedig létre is hozta. Emellett először elkezdett létrehozni egy magángyűjteményt, amely galériájának és aukciós házának az alapjait képezte.

– mondta a kezdetekről mesélve a magyar festészettel kapcsolatban.

A műgyűjtés nélkül se kánon, se semmi nincsen. A műgyűjtés egy kulcsfontosságú terület és ez tökéletesen tönkre lett téve ebben az országban – utalt a kommunista időkre.

A művészet és az identitás kapcsolatáról beszélve elmondta, hogy az identitás kérdése tulajdonképpen abban ragadható meg, hogy "szereti-e az ember azt a környezetet, amelyben él". Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy Magyarországon ez széttöredezett, sok volt hazugság, sok volt a tragikus életút. Ez a folyamat talán a festészetnek ártott a legtöbben, amely a leginkább tárgyhoz kötött. A zenének és az irodalomnak könnyebb dolga volt a művészeti ágak között.

Ennek leküzdésében fontos szerep jutott a magángyűjteményeknek, majd a magyar festészet történetét feldolgozó könyveknek.

A magyar festészet azért is volt problémás, mert nincs mögötte az a múlt, az a magyarázat, amihez értelmi viszont lehet kialakítani. A festőkről sok esetben kevés adat állt rendelkezésre, de a kvalitás megvolt. Akár nemzetközi összehasonlításban is megállták a helyüket az alkotások.

A magyar aukciósházak, galériák sokáig abban a hitben ringatták magukat, hogy majd megérkeznek a gazdag külföldi műgyűjtők, ám ez azért bizonyult hamis illúziónak, mert a festményekhez sok esetben kell, hogy egy "identitásszál" kösse a vásárlót. A komolyabb vételek éppen ezért a külföldi, de magyar származású vagyonosabb emberekre voltak jellemzőek.

Az állam szerepe ezen a területen mindmáig elhanyagolható, azonban az állam bekapcsolódása valamilyen módon kívánatos lenne. Például fontos lenne, hogy bővüljenek a közgyűjtemények és több könyvet is ki kellene adni a témában. Jó volna, ha azok, akik képet vásárolnak megerősítést kapnának az államtól – akár mondjuk adóleírások formájában.

– mondta Kieselbach.

Einspach Gábor, az Art+ text Budapest tulajdonosa és galériavezetője a kortárs műgyűjtés jelenébe avatta be a konferencia résztvevőit.

A szakember felvázolta a nagyobb korszakokat:

• 1760 előtt a régi mesterekről beszélhetünk,
• 1760-1860 között a 19. század művészeiről;
• 1860-1920 között a modernek alkottak;
• 1920-1945 között volt a postwar korszak
• és 1945 után a contemporary art.

Einspach főleg a legújabb kori műkincsekről beszélt. A contemporary art körébe tartozó alkotások 2008-ig megállíthatatlanul törtek előre, az árak egyre magasabbra emelkedtek, ám a válság ezen a piacon is éreztette hatását. Ennek ellenére a kortárs műkincsek piaca rázódott helyre a leggyorsabban.

A legtöbb és legnagyobb értékű műtárgyak Kínában (38%), az Egyesült Államokban (28%) és Nagy-Britanniában (17%) – ebben a sorrendben – kelnek el.

– vázolta fel a trendeket Einspach.

A contemporary art kategóriájában talán Jean-Michel Basquiat most a legkelendőbb. Az amerikai művész mindössze 27 évet élt, ám így is körülbelül 800 festményt alkotott, mielőtt kábítószer túladagolásban elhunyt volna. Koponya című festménye 2017-ben 110,5 millió dollárért kelt el a Sotheby's egyik idei aukcióján. Ezzel az övé lett a legdrágább észak-amerikai festmény. Nagyon kelendőek még Christopher Wool alkotásai, akinek egy-egy festményéért 10-20-30 millió dollárt kérnek el.

A műkincsek értékének meghatározása bonyolult folyamat. A művésznek először be kell kerülnie a kánonba, amelyet úgy érhet el, hogy műveit kiállítják a világ legnevesebb múzeumaiban, ilyen például a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum, vagy a londoni Tate Modern. De már ahhoz is sok minden kell, hogy ide bekerüljenek az alkotók.

– mondta Einspach.

A bekerüléshez szükséges például a múzeumi bizottságok jóváhagyása, a jogtisztaság, a múzeumi szakemberek pozitív állásfoglalása.

Jelenleg 7 magyar művésznek 20 alkotása látható a Tate Modernben, de a Metropolitanben is van néhány.

Einspach szerint a műtárgypiacon lehet veszíteni is. Előfordulhat, hogy a felkapott művészek nem tudnak megkapaszkodni a csúcson. A legspekulatívabb piac a kínai piac, ráadásul az belterjes is, mivel a műalkotások elsősorban belföldön cserélnek gazdát.

Ám a közelmúltban jegyzetté vált művészek közül is nagyon sok a kínai. Az első 15-ből 12 kínai, de az afrikai piac is jön felfelé. (Ezen a listán a legdrágább eladott művek alapján rangsorolták az alkotókat.)

A művészeti piacnak mindig szüksége van új területekre, ahol jelentős növekedés várható: ilyen volt a Basquiat nevével fémjelzett streetart; de ilyenek a még fel nem fedezett országok, amelyek Afrikában és Kelet-Európában vannak.

Feljövőben van a "nőművészet" is, hiszen a nők alulreprezentáltak, mindössze 13 százalék nemzetközi szinten a női művészek aránya.

Közülük egyedül Luise Bourgeois tudta csak átlépni a 10 milliós határt – egyetlen festményéért kértek ennyit – a háború utáni művészek közül. Összehasonlításként a férfi alkotók művei ennek többszöröséért mennek el.

A női művészek között 2  kiemelkedő magyar van: Maurer Dóra, akinek a nemzetközi kanonizációja régóta elindult, képei a Tate Modernbe bekerültek.

Keserű Ilonának egy műve pedig bekerült a Metropolitan Museum állandó kiállításába is.

Egyébként Einspach elmondta, hogy nemcsak a múzeumok kanonizálnak, hanem az aukciós házak is képesek erre.

Eleni Korani, az Ernst Galéria tulajdonosa a Magyar műalkotások értéke külföldön címmel tartotta meg előadását. Elmondása szerint a galéria egyik fontos küldetése a magyar művek nemzetközi piacra való dobása.

Előadásában több magyar képet is bemutatott, amelyet ők dobtak piacra, olyan festőktől, mint Moholy-Nagy László és Rippl-Rónai József.

A galéria külföldön levő magyar festők műveivel is foglalkozik: a leggyakrabban Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Németországban, Ausztráliában és Észak-Amerikában bukkannak magyar mesterek egy-egy elfeledett alkotására. Nagyon megnehezíti a festmények beazonosítását, hogy a magyar mesterek alkotásain többnyire rosszul olvasható a szignó.

Korani úgy értékelt, Kieselbach-hoz hasonlóan, hogy tehetségekből nincs hiány itthon. Érdekességként mutatta be a galériatulajdonos Károly Grosz magyar származású Amerikában élt grafikus filmplakátját. Az 1932-es, The Mummy (A múmia) című film plakátja nemrég félmillió dollárért kelt el.

A galéria egyik nagy eredménye, hogy Rippl-Rónai Menetelő katonák című képét kiállították a párizsi Musée d’Orsay-ben. Ezt a képet áron alul adták el az intézménynek, mert úgy érezték, hogy a pénznél fontosabb, hogy ki legyen állítva.

Korani szerint a magyar művészet népszerűsítése a legfontosabb külföldön, mivel az utóbbi 60-80 évben ebben le voltunk maradva. Pontosabban jelen sem voltunk a nemzetközi aukciós piacon.

Azonban a lemaradást az előnyünkre tudjuk fordítani, hiszen tudunk valami újat, frisset mutatni.

Pados Gábor az acb Galéria tulajdonosa a kortárs és a neoavantgard művészet menedzseléséről beszélt. Pados műgyűjtőként lett galérista.

Az intézmény bevételeiről nyilatkozva elmondta, hogy a korábbi években a galéria árbevétele 60-40 százalékban úgy oszlott meg, hogy külföldön értékesítettek több képet. A 2017-es év eddigi számai alapján azt mondta, hogy idén a műkincsek 80 százaléka talált gazdára külföldön.

Pados előadásában sajnos követhetetlen tempóval darálta le az elmúlt évek fontosabb kiállítóit, a galéria felfedezettjeit, akiknek igen nagy a száma. Mindenesetre a pontosabb áttekintés miatt ide teszem a galéria honlapjának linkjét, amelyet megtekintve pontos képet kaphat az olvasó.