Az sokszínű-sokszagú ellenzék rendre azzal vádolja a jelenlegi kormányt, hogy nem a valós problémákkal foglalkoznak, ld. oktatásegészségügy, hanem nem létező veszélyekkel (pl. Soros-terv) riogatják a választókat. Soros György egyébként épp megmutatta magát, hogy meg kell védenie az ő civiljeit, ezek szerint ők mégiscsak az ő civiljei, tehát az aljas rezsimpropagandának igaza volt. Bár megjegyezhetjük, hogy sanda gyanúnk szerint Soros öregen is kellőképpen hiú, és ezért mutatta meg magát, nem pedig a civil kisdedek miatt, viszont továbbra is drukkolunk neki, szerepeljen minél többet, végre lett arca, és még sokat hozhat a konyhára.

Akkor beszéljünk egy valós problémáról az ellenzék kapcsán. Ez pedig a kormányzóképesség kérdése.

Tudjuk, hogy a liberális kánon jellemzően a minél nagyobb hatalommegosztást, a fékeket és ellensúlyokat, a szivárvány minden képviselőjének konszenzusát szokta hangsúlyozni, mert a jó rend náluk attól jó, hogy erőtlen. Másképpen: aktus erekció nélkül.

De hogy ne legyünk annyira gonoszak, mint amennyire egyébként vagyunk, ismerjük el a részleges igazukat, és mondjuk azt, hogy okozhat gondokat az egységes és erős hatalom (és lemondok arról a luxusról, hogy az előbbi hasonlatot még tovább bontsam).

Csakhogy van itt egy másik probléma is. Mi van a túl gyenge hatalommal? A fékezős-ellensúlyozós, hatalommegosztós szöveg kiválóan mutat kávéházi környezetben, ahol a dolognak nincs tétje. Csakhogy az országot kormányozni kell, az pedig – szemben a liberálisok eszményével, a kávéházi „ideális beszédhelyzettel“ – nem értelmiségi mutatvány. Nem racionális vitáról, majd az arra pontot tevő megoldásról vagy konszenzusról szól, hanem a döntésről. Dönteni pedig csak úgy lehet, ha ehhez kellőképpen erős a hatalom, nincs szétforgácsolódva és nem húzzák ezerfelé, amerre a szivárvány színei mutatnak.

És épp ez a baj az ellenzék jelenlegi mutatványával. Az ellenzék szereplői ugyanis átverik a választókat. És nem csak azzal, hogy a korábbi gárdamellényes Vona „soha nem leszek a zsidók kutyája“ Gábor immár Gaby, aki gyerekkorában legyek szárnyát tépkedte, de már megbánta és menti őket (mintegy a radikalizmus levedlésének is szimbóluma), valamint kedvenc szerzője Hamvas Béla, akárcsak egy tinilánynak A szürke ötven árnyalata, és behajol bárkinek a balliberális oldalon, aki kéri tőle, vagy akár csak tüsszent egyet. És nem csak azzal van a baj, hogy Gulyás Márton Angus bélszínt akar enni a Várban.

A probléma az, hogy míg az ellenzékiek a különféle összefogás-szcenáriókat gyártják, arról nem beszélnek, hogy mi lesz utána. Sőt, azt mondják: ez nem is fontos, csak a diktátor leváltása fontos. De hogyan fogják kormányozni az országot? Az ellenzék ma biankó csekket akar adni a választóknak. Az egyetlen cél Orbán leváltása, aztán majd „meglátjuk mi lesz“. Ez egy péntek esti ivászatban elfér, de kormányzásban aligha.

Az igazság az, hogy azért kussolnak erről, mint szar a fűben, mert ők is tudják, hogy a habókra összekalapált összellenzéki bénázás teljesen kormányzóképtelen lenne, ha esetleg sikerülne legyőzniük a Fideszt. Magyarul arra kérik a választókat, hogy az ország sorsát dobják oda koncként nekik, mert lényegtelen apróság, hogy tudják-e majd kormányozni vagy sem.

Amit az ellenzéki bohóctársulat művel a Momentumtól Gabyig, az a felelőtlenség netovábbja. Még akkor is, ha elég szórakoztató.