2017. július 15-e volt az olasz migrációs csoda napja. Egy nappal korábban még 5115 ember érkezett, de 15-étől mintha elvágták volna, aznap már csak 44. Azóta is csak néhány tucat, esetleg néhány száz migráns lép olasz földre naponta. Ezen még az sem változtatott, hogy az olasz kormány végül beadta a derekát, és nem vezette be a szigorúbb szabályokat az NGO-kra, amelyek így visszatértek, hogy tovább folytassák az embercsempészekkel való együttműködés nemes feladatát.

A csodát diplomácia erőfeszítéseknek és a szigorúbb szabályoknak tulajdonítják, amelyek arra kényszerítik az embercsempészeket, hogy jóval messzebb vigyék ki a tengeren a migránsokat, mielőtt azok a vízbe vetnék magukat, hogy a „hős” segítők kimentsék őket. Mára egyre nyilvánvalóbb, hogy a siker mögött valójában fegyveres erő áll, egyfajta rejtett háború a migráció megakadályozása érdekében. Az EU természetesen nem elég tökös ahhoz, hogy a védekezés ilyen formáját nyíltan felvállalja, de talán ezen a ponton nincs is erre szükség. A Nyugat ma még rendelkezik elegendő anyagi erőforrással, hogy egyszerűen alvállalkozásba adja a fegyveres harcot. Ahogy 6 milliárdért megvették a török határzárat, úgy vettek meg néhány líbiai milíciát, hogy azok hadsereget és kormányt játszva, ha kell erőszakkal akadályozzák meg a migránsok Olaszországba jutását.

Az üzlet a töröknél sokkal olcsóbb és sokkal erőszakosabb volt, de hatékonysága hasonló. A történet nem túl bonyolult. Az amúgy is zavaros líbiai helyzetben felvásároltak néhány olyan fegyveres csoportot, amelyek addig csempészetből éltek, hogy ezentúl a csempészet megállításából éljenek jobban és kevésbé veszélyesen. Adtak nekik jobb fegyvereket és pénzt. Így ők most líbiai területen a világ médiájának kíváncsi kamerái elől elzárva ki tudja, milyen módszerekkel, de biztosan erőszakkal, megállítják a migránsokat. A téma azért került némileg a nyilvánosság elé, mert a láthatólag lelkes líbiaiak nemzetközi vizekre is a migránsok után mennek időnként, és meglehetősen kemény eszközökkel viszik őket vissza Líbiába. Erről néhány felvétel tanúskodik, amelyek között olyanok is vannak, amiket a képmutató európai haderő vett fel. Ezeken jól láthatóan ütik-verik a migránsokat, és az sem zavarja különösebben őket, ha néhányuk a tengerbe fullad. A lelkesedésnek más oka nem nagyon lehet, mint valamiféle megállapodásos kvóta, ami alapján a fizetségüket kapják az EU-tól. Minél több migráns jut át rajtuk, annál alacsonyabb a fizetség. Egyfajta negatív csempészüzlet. Ha nem így lenne, nehezen lenne indokolható, miért mennének a nemzetközi vizekre sokat kockáztatva, hogy onnan is összeszedjék a migránsokat?

Az EU határait tehát már ma is fegyveres erőszakkal védjük. Szóljon bármiről is a politikai mese a TV-ben, a líbiai helyzet annak beismerése, hogy a migráció nem állítható meg diplomáciával, szép szóval és befogadással.

Ebből pedig az következik, hogy valakik, valahol az EU berkein belül, egyelőre mély titokban felismerték, hogy Európát meg kell védeni, még olyan eszközökkel is, amit egyelőre nyíltan nem mernek felvállalni, de titokban már kénytelenek megtenni. Ez fontos és reményteli fejlemény, ami azzal kecsegtet, hogy végre a realitás talaján álló politikai, biztonságpolitika és migrációs politika felé közeledünk. A migráció jósolt növekedésével így már csak egy lépésre leszünk attól, hogy képesek legyünk megvédeni magunkat.