Tisztázzuk már az elején, micsoda és mi nem a proli. A proli nem munkásember, nem szegény ember. A proli irigy, elmaradott sutyerák, aki munka helyett tartja a markát, szabálykövetés helyett ügyeskedik. A proli semmiben nem hisz, ellenkezik, okoskodik és mindenkit gyűlöl, aki szebb, okosabb, tehetősebb nála.

Mint ebből is kitetszik, a proliság nem vagyoni helyzetet, hanem elsősorban viselkedési mintát takar. Magyarországon alsó hangon él úgy kétmillió proli. De az is lehet, hogy még több. Itt van köztünk egy csomó ember, akinek a legalapvetőbb dolgokról sincs fogalma. Nem ismeri önmagát, tehát a körülötte zajló világot sem érti. Bezárta magát a saját fogalmi rendszerébe, ennek az a lényege, hogy neki minden jár, és ha az állami emlőtől ellökik, akkor gyűlölködik, fenyegetőzik, és úgy tesz, mintha valamilyen kozmikus igazságtalanság történt volna.

Magyarországon az elmúlt huszonhét évben sok millió ember véglegesen leszakadt, egy részük azért, mert nem tanult, nem szerzett szakmát, és a régi nagy állami elosztóhelyek megszűntek. Mások azért élnek egyik napról a másikra (vagy úgy sem), mert szenvedélybetegek. Felesleges firtatni, a munkavesztés vagy az italozás volt-e előbb, a két dolog kéz a kézben jár. Ennek a végleg leszakadt rétegnek külön szerencsétlensége, ha a nyomorúság, kilátástalanság proli mentalitással párosul. A nincstelenségből van kiút, ha az ember dolgozik, a piálást is abba lehet hagyni, ha azonban gyerekkorodban bevetették veled a prolikapszulát, akkor egész életedben elkísérnek a mellékhatások. Igen, akkor is, ha szegény vagy, akkor is, ha gazdag. Gyurcsány Ferenc például hiába tehetős ember, suttyó proli maradt, elég csak a kifejezésmódjára, gondolkodására, megnyilvánulásaira, ízlésére utalni.  

A proliság a szegénységgel párosulva halálos kombináció. Nem arról van szó ugyanis, hogy egyszerűen rossz viselkedési mintát követsz, hanem azt a rossz viselkedési mintát át is örökíted. A szocializáció legalább olyan fontos, mint a gének szava. Könnyű belátni, hogy ha valakinek az apjához hasonló ritkás szőke haja van, az ugyanolyan evidencia, mint az, hogy ha az apja munkakerülő, lógós, hőbörgő proli, akkor nagyon nehéz kikerülni a sorsát, hogy ő is az legyen. Onnantól pedig eldőlt az illető sorsa: nem tanul, nem dolgozik, elmegy a lehetőségei mellett egy életen át, és csak a markát tartja, gyűlölködik, irigykedik, hőbörög, ahogyan otthon látta. Magyarországon ki tudja, mióta – de már évtizedekkel a rendszerváltozás előtt – beleégett ez a minta a társadalomba, és több százezer családban rezgett végig a proliság húrja nemzedékről nemzedékre.

A liberális értelmiségiek egyik kedvelt játéka, hogy rápislantanak a statisztikákra, és azokból az élet teljességére következtetnek. Ennek a módszernek megvan az a tagadhatatlan előnye, hogy egyetlen élő emberrel sem kell érintkezniük, mégis mondanak valamit. Ilyen értelmiségi volt a könyvtárak mélyén lapuló Marx, Lenin, a Frankfurti Iskola összes tanítómestere, és ilyenek a mai LMP, Momentum, DK politikusai, valamint a baloldali sajtóholding munkatársainak egy része. Ezek az emberek folyamatosan hahotáznak, amióta kiderült, hogy az Orbán Viktor által 2010-ben megígért egymillió új munkahelyből 750 ezer már megvan. „Ebben benne van a közmunka is!” – ezt harsogják évek óta. Hogy jól értsük: szerintük a közmunka nem teljes értékű munka, ha valaki közmunkába áll, annak nincs helye a statisztikában.

Én pedig azt mondom, hogy a közmunkát háromszoros szorzóval kellene megítélni. Nem arról van szó ugyanis, hogy valakinek egyszerűen jobb munkahelye akad. Még csak arról sem, hogy az átmenetileg munkanélküli polgár végleges munkát kap. Hanem arról, hogy valakit, akinek eddig fogalma sem volt a munka világáról, most az állam szépen, kézen fogva bevezeti oda. És ha már bevezette, remény van arra, hogy kiköpje a prolikapszulát, hogy megszabaduljon a családját nemzedékek óta pusztító átoktól.

Mi történt 2010 előtt? Ez az ember elment, felvette a segélyt, és még aznap, de maximum három nap alatt elitta, beleverte a játékgépekbe. A Fidesz-kormány először is elvette tőle a játékgépeket, majd munkát adott a kezébe. Ebből a munkából annyit összeszed, amennyi a segély volt, de a különbség mégis óriási. Először is ott a lélektani háttér: azt a pénzt, amit az ember munkával keres meg, nem ajándéknak tekinti, mint a segélyt, és remény van arra, hogy három nap alatt nem költi el, jut a családnak is. Másrészt – és ez a fontosabb – felbecsülhetetlen hatása van annak, hogy a kisgyerek reggel, amikor felkel, azért nem találja otthon az apját, mert elment dolgozni.

„Elment dolgozni”.  Az első mondat a prolikapszula elleni harcban. Ezzel, és csakis ezzel a mondattal van esély kitörni az ördögi körből.

Hogy a liberális értelmiség ebből semmit sem ért, nem baj. Csak legalább fognák be a szájukat, és nem kommentálnák, hogy akad itt egy kormány, amely valóban tesz valamit a leszakadt társadalmi csoportokért, amely nem pénzt oszt, hanem munkáért ad pénzt. És befoghatná a száját minden értelmiségi azért is, mert vérig sérti a tisztességesen dolgozó közmunkásokat, akik összeszedik a szemetet, lenyírják a bokrokat, söprögetnek a parkokban.

Mondanom sem kell, ha mindezt a liberális értelmiséginek kellene csinálnia, azonnal bekerülne a dolog a statisztikák közé. Maradjunk azonban inkább abban, hogy ezerszer inkább tekintem honfitársamnak az értem lapátoló közmunkás cigány embert, mint a seggfej liberális értelmiségit.

És nem azért, mert humánus vagyok, hanem azért, mert normális.