Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurcsány lehet a legnagyobb nyertese Botka bukásának

Tóth Dalma

2017.10.03. 10:58

Mráz Ágoston Sámuel politológus szerint mindkét lehetséges stratégia esetén Gyurcsány Ferenc jobban jár, mint az MSZP.

A Nézőpont Csoport vezetője szerint a DK elnöke mindkét lehetséges stratégia esetén győztesen kerülhet ki az MSZP-vel folytatott versengéséből. Dönthet úgy, hogy megegyezik a közös listáról, ám ez nem egy MSZP-DK, hanem inkább egy DK-MSZP közös lista lenne, hiszen a Nézőpont kutatása szerint

a szocialisták a DK szintjére süllyedtek.

Ugyanakkor dönthet úgy is, hogy önállóan indul a DK a 2018-as választásokon, majd az MSZP romjain új, a személye köré gyűlő baloldalt szervez – fűzte hozzá.

Az elemző Botka Lászlóról azt mondta, hogy ő egy sértődött, megkeseredett politikust lát, aki elbukott egy nagyon komoly kísérletet.

2016 decemberében ugyanis egymillió új szavazót ígért az MSZP-nek, ám azóta szűkült a párt szavazótábora. Új szavazók híján pedig a miniszterelnöki ambíciói is "megnyesődtek", és ezért már a pártja sem szerette annyira – mondta.

Felidézte: a párton belüli pozícióját az is jól jelzi, hogy 2016 nyarán Hiller Istvánt választották helyette az MSZP választmányának élére, ami ugyancsak kudarcot jelentett.
A kudarc nyomán minden bizonnyal Szegeden is csökken Botka László nimbusza, de míg a baloldalon nem lesz alternatívája, ott várhatóan meg tudja őrizni polgármesteri pozícióját – mondta Mráz Ágoston Sámuel.

 

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére