Az 1997-es ázsiai pénzügyi válság kezdetben csak helyi, regionális jellegű felfordulásnak indult, ám hatásai szép lassan globális szinten, minden kontinens részvénypiacán megmutatkoztak. Frissen él az emberek emlékezetében a 2008/2009-ben kirobbant gazdasági világválság is, melyet az amerikai ingatlan- és bankszektor elvtelensége, kapzsisága idézett elő.

De mi a közös ebben a két kiragadott, globális mértékű válságban?

Az, hogy egyikre sem kerülhetett volna sor az ’50-es években. Ennek oka pedig egyszerű, mivel a II. világháború lezárását követően a legtöbb nyugati ország pénzügyi rendszere még egy bizonyos ideig a nemzeti kormányok korlátozása alatt működött, illetve „tűzfalak” vágták el a nemzetközi hatásoktól. Természetesen ebben az időszakban is kialakultak kisebb válságok, ám azok nem tudtak túlnyúlni az adott ország határain.

A világhírű globalizációkritikus közgazdász, Maurice Obstfeld ennek kapcsán jegyezte meg, hogy az elmúlt évtizedekben mindez drámain megváltozott. De kik lettek ennek az új globális korszaknak a haszonélvezői és a vesztesei?

A globális kapitalizmus felívelése és a nemzetállamok szerepének csökkenése tovább erősítette a jövedelmekben megmutatkozó különbségeket, elősegítette a multinacionális vállalatok döbbenetes mértékű kiterjedését, valamint teret engedett különféle pénzügyi spekulációknak.

Az Egyesült Államok példája is mutatja, hogyan ugrott meg hirtelen mértékben a jövedelmek egyenlőtlensége a társadalmon belül. Az ezzel kapcsolatos kutatások szerint a globalizáció révén mindehhez tevékenyen hozzájárult a képzetlen munkaerő beáramlása, az Egyesült Államok egyre liberálisabbá váló bevándorláspolitikája, mely súlyos következményekkel járt a bérek tekintetében. Később azonban már ez is kevésnek bizonyult a profithajhász cégek, nagyvállalatok számára, így gyárak és gyártósorok ezreit kezdték el áthelyezni a fejlődő ázsiai térségbe, ezzel megnehezítve, vagy egyenesen tönkretéve a keményen dolgozó amerikai emberek életét.

A pénzügyi és gazdasági viszonyok liberalizációja a globalizmus révén azonban számtalan nyertest, „nagyhalat” is kitermelt, akiknek befolyása globális szinten is meghatározóvá vált. Közéjük tartozik a magyar származású amerikai milliárdos, Soros György is.

Soros György a magyar nyelven 2001-ben megjelenő „A nyílt társadalom, avagy a globális kapitalizmus megreformálása” című könyvében kendőzetlenül ír filozófiai alapvetéseiről és saját szerepéről. A milliárdos spekuláns „állam nélküli államférfiként” a globális kapitalizmus térnyeréséért dolgozik, melynek útjában állnak a nemzetállamok. Soros a nemzetállamok helyett a kormányok feletti, nemzetközi intézményeket erősítené meg, így az államok helyébe egy globális nyílt társadalom léphetne.

Soros György a minden erkölcsiséget nélkülöző globális kapitalizmus szimbolikus alakja. A mintegy 25 milliárd dolláros vagyonával a világranglista előkelő helyén áll, míg Amerikában a 16. leggazdagabb emberként tartják számon. Soros nevéhez fűződik többek között az angol font elleni támadás, de tevékenyen részt vett a már korábban említett, 1997-es délkelet-ázsiai gazdasági krízisben is, amikor a helyi pénzek gyengülésére játszott, majd nyert is. Áldásosnak aligha mondható tevékenysége természetesen Magyarországot sem kímélte, ahogyan az az OTP ellen indított támadásai során is megmutatkozott.

A spekuláns egy 1998-as interjúban őszintén beszélt üzleti tevékenységéről, megemlítve, hogy egy olyan könyörtelen kapitalistának tartja magát, aki a spekulációs tőzsdei műveleteivel csak extranyereségre akar szert tenni, tekintet nélkül annak negatív társadalmi következményeire. Nem csoda hát, hogy világszerte egyre több embernek van elege Sorosból, akit ennek dacára pártfogoltjai és szövetségesei mindmáig filantrópként, azaz emberbarátként, jótékonyként aposztrofálnak.

Ha Soros Györgyön múlik, akkor nem. Szerencsére azonban léteznek antitézisei is a Soros-féle kapitalista világképnek. Ilyen például Donald Trump volt tanácsadójának, Steve Bannonnak a filozófiai alapvetése, melyről egy vatikáni előadásában is hosszasan értekezett 2014-ben. A Wall Street-i establishment egyik legnagyobb kritikusának számító stratéga álláspontja szerint a Szovjetunió bukását és felbomlását követően a kapitalizmus elvesztette a zsidó-keresztény hiten nyugvó spirituális és erkölcsi alapját. A globalizáció, valamint a különféle nemzetközi kereskedelmi megállapodások pedig elkerülhetetlenül szemben állnak a munkások érdekeivel.

Bannon szerint a Wall Street manapság mindenre úgy tekint, mint „egy szekularizációs lehetőségre”, az embereket pedig árucikként kezeli, ahogyan azt Soros esetében is láthattuk.  Bannon a 2008-as gazdasági összeomlás miatt a befektetési bankok kapzsiságát sem hagyta szó nélkül. Több esetben is hiányolta, hogy senkit sem vontak büntetőjogi felelősség alá a bankvezetők közül a 2008-as válsághoz köthetően, sőt, ehelyett még bónuszokban részesültek.

Sorossal szöges ellentétben, Bannon az erkölcsi alapokon lévő gazdasági nacionalizmus megvalósításában látja a megoldást. Filozófiája szerint a kapitalizmust a keresztény értékek által kellene irányítani, hogy ezáltal a kapitalizmust végre „visszahelyezzük a pozitív dolgok körébe”. A kapitalizmusnak ugyanis nem lehet elsődleges és minden más elvet felülíró eleme a korlátok nélküli szabad piac dogmatikája, hiszen az a spekulációk és a válságok révén csak egyetlen szűk csoportnak kedvez: a Soros György-féléknek.

Azoknak, akik nem ismernek se Istent, se embert. Itt az ideje kiütni őket a nyeregből.