Sokféle liberalizmus alakult ki az elmúlt 150 évben, és annak csak néhány fajtája jelent veszélyt a jövőnkre a társadalom romboló elvei miatt. Hazug módon éppen azok, amelyek magukat progresszívnak nevezik. A 19. századi magyar nemzeti liberalizmussal kevés bajunk lenne, de Reagan, Thatcher és Hayek államellenes liberalizmusa alapján is egészségesen működtethető a társadalom. A legveszélyesebb fajta az eredetileg szociálliberalizmusnak nevezett, mára inkább gyűjtőnévként progresszívnak nevezett ideológia. Ez a beteges gondolatkör az, amely a vélt szabadságeszme nevében a szabadságot elpusztítani akaró ideológiák képviselőinek is engedi a szabadságukat arra használni, hogy elpusztítsák a szabadságot. Érthetetlen módon az ilyen csoportokkal szembeni kritikát, nem pedig az ilyen csoportokat tartja a társadalomra veszélyesnek. A migrációs válság hozta leginkább felszínre ezt a hihetetlen önellentmondást, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem az európai társadalom elpusztítását és annak alapvető szabadságait nyíltan elítélő muszlim csoportokat szeretné korlátozni, hanem azokat, akik azt mondják, ezeket korlátozni kell. Ezt a liberalizmust nevezik progresszívnak, pedig a destruktív kifejezés sokkal jobban leírná, hogy mit is csinálnak. Azért is lenne ez helyesebb ezt használni, mert közös jellemzőjük, hogy a társadalom alapjait jelentő bármely eszme, intézmény lerombolására irányuló gondolatot támogatnak. A család, a házasság, a nemzet, a vallás, a hazafiság, a heteroszexualitás mind olyanok, amiket kiirtandónak, avíttnak tartanak.

A destruktív liberalizmus másik fontos területe a szociális rendszer kiterjesztése. Imádja a gondolatot, hogy olyanoknak adjon a dolgozó közösség ellátást és pénzt, akik nem dolgoztak meg érte. Minél kevésbé akar valaki dolgozni és képezni magát, annál értékesebb számukra, mert annál inkább méltó sajnálatukra. Ez a potyautast előállító ideológia szintén az európai társadalmak egyik destruktív összetevője. Nyugaton ez szorosan kötődik a migránsproblémához, nálunk sokkal inkább a cigányság a kedvencük.

A migrációs nyomás nem minden liberálist hülyített el teljesen. Sőt, egyeseknek ébresztőt fújt. Egyre többen ismerik fel és merik kimondani, hogy a muszlimok jelentik ma a legnagyobb veszélyt az európai szabadságra és Európára mint értékközösségre. Ma szélsőségesnek tartják azokat, akik viszonylag korán szólaltak fel ez ellen. Ilyen Geert Wilders holland migrációellenes politikus, aki korábban a liberális párt tagja volt, de szellemi elődje, Pim Fortuyn is balról indult. Több példából úgy látszik az európai szabadság és életforma védelmének érdekében egyre többen tartják elfogadhatónak akár a liberális elvek egy részének feláldozását, vagy a liberális elvek értelmezésének tágítását. A német liberálisok ezek közé tartoznak. Közelebb állnak a realista liberalizmushoz, mint a destruktívhoz. Politikájuk két fontos alapelvre épül. Egyrészt a gazdasági liberalizmusra, aminek legfőbb politikai vetülete, hogy a bőkezű német szociális rendszert vissza kell vágni. Ez indirekten a bevándorlók ellen irányuló politika, mert a számok azt bizonyítják, hogy ennek ők aránytalanul magas haszonélvezői. Realista értelmezések szerint még ennél is rosszabb a helyzet, mert valószínűleg a bőkezű szociális rendszer jelenti a legnagyobb motivációt ideáramlásukban. Nyugaton jellemzően a migránsok közül háromszor többen veszik igénybe a szociális rendszert, mint a többi csoport.

A másik fontos terület a migráció, ahol ma már Merkeltől messze jobbra állnak. Olyan bátor dolgokat mondanak, hogy a határok nyitva hagyása és a szabályokról való lemondás nem liberális dolog, épp ellenkezőleg: a szabadsághoz szükség van a jogállam működésére. Vagy üdvözlik azokat a javaslatokat, hogy az EU-nak le kell zárnia a földközi-tengeri menekültútvonalat, védeni kell az EU külső határait, és nyomást kell gyakorolni az észak-afrikai államokra, hogy vegyék vissza az illegális bevándorlókat. Európába csak az jöjjön, aki ott legálisan benyújtja a menedékkérelmét, és engedélyt kap a beutazásra. Sőt, a már itt lévő migránsok hazaküldését követelik és számuk korlátozását. Akár nácinak is nevezhetnénk őket a destruktívak terminológiájával. Érdekes adalék, hogy a baloldallal való szembenállásukat jól jelzi, hogy atomerőmű-pártiak. Nem támogatják Merkel balos nyomásra meghozott döntését az atomerőművek azonnali bezárásáról. Érdemes megemlíteni, hogy az EU-t sem tartják hatékony szervezetnek, és ezért kritizálják is.

Nem érdemes a szemükre vetni a homoszexuálisokhoz való hozzáállást, mert ez ma már nem különbözteti meg a német pártokat, abban kvázi egység van. A CDU politikusainak szavazataival vitték keresztül a homoszexuálisok házasságát. Érdekes módon a Fodor Gábor-féle magyar liberálisok jó viszonyt ápolnak a német párttal és néhány nyilatkozatukban felfedezhető volt némi értelem. Jó lenne, ha többet tanulnának a németektől.

A német politika és Merkel elhülyülése szorosan kötődik a szocdemekkel kötött koalícióhoz. Amíg Merkel normálisabb politikát folytatott, addig a liberálisokkal kormányzott. Elbutulása akkor kezdődött, amikor a – többek között – Martin Schulzcal fémjelzett szocdemekkel volt kénytelen összeállni, mert a liberálisok kiestek a parlamentből. A közismerten magyarfaló, migránssimogató, aluliskolázott Schulz és pártja, a német belpolitikai stabilitás megtartása érdekében egyre erősebben balra húzta Merkel politikáját, aminek most egész Európa issza a levét. A német választások ma úgy állnak, hogy a liberálisoknak újra van esélyük bekerülni a parlamentbe, és ha sikerül elég szavazatot szerezniük, akkor van rá esély, hogy Schulz pártja kikerüljön a kormányból. Ez pedig áldás lenne Európának és hazánknak is. A német liberálisok bizonyosan nem támogatnák az EU jelenlegi migránspolitikáját és talán az esztelen bürokratikus túlhatalmával szemben is szót emelnének. Merkelt újra jobbra terelnék, és mivel ma ő határozza meg az európai politikát, talán esély lenne, hogy elinduljunk a normalitás felé. A liberálisok előretörése ugyanis azt jelenti, hogy a német választók, amelyek elutasítják a szélsőségesnek nevezett pártokat, olyan megoldásokat keresnek, amelyek szalonképesek náluk, de a migrációban keményebb álláspontot képviselnek. Ez jó hír mindenkinek, mert végső soron a német választók elvárásai határozzák meg Merkel politikáját, mint láthattuk ezt több esetben is – homoszexuálisok közötti házasság vagy az atomerőművek ügye. Amennyiben a német választók érzékelhetően elmozdulnának a normalitás felé és sikerülne Schulz nevű félanalfabéta pártját kitenni a kormányból, Merkel mozgástere nőne, és keményebb megoldásokat is létrehozhatna.

Ezért nincs mit tenni, annak kell szurkolnunk, hogy a német liberálisok minél több szavazatot szerezzenek, lehetőleg annyit, hogy Merkellel újra ők, és ne a szocdemek kormányozzanak.