Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ti vagytok az ellenfél!

Bertha László

2017.08.07. 15:58

Drága liberálisok, nem szándékosan, de óhatatlanul értetek is harcolunk, amikor az európai értékeket védjük. Most ti következtek. Mit tesztek önmagatokért, másokért?

Gyermekkorunktól különféle korszakhatárokat és évszámokat vernek belénk az iskolában, nem csoda, hogy alig tudjuk értelmezni a jelenidejűséget. Lehet, hogy az angol polgári forradalom 1640-ben kezdődött, de nyilvánvaló, hogy a kortársak számára az 1638-as év alig különbözött 1648-tól. A magyar huszadik századot hajlamosak vagyunk úgy látni, mint szigorúan elválasztható szakaszokat, valahogy úgy él bennünk az egész, hogy Monarchia, köztársaság, Tanácsköztársaság, Horthy-korszak, Rákosiék, Kádárék, köztük szigorú sorompók. Holott az igazság az, hogy az egyes ember élete átível a különféle korszakokon, és a mindennapok nagyjából egyformán csordogálnak. Azt a férfi zakót, amit tulajdonosa 1952-ben viselt, alkalmasint még 1939-ben varrták, az újpesti Zsengellér Gyula 1947-ben ugyanúgy rúgta a gólokat, mint tizenkét évvel azelőtt, és akárki kezében volt a hatalom, ugyanúgy bólogatott a diófa a kertben.

Nagyapám nemzedékének át kellett bukdácsolnia a huszadik század első felén, apámnak a második világháborún, a szocializmus befagyott évtizedein. Nekem jutott majdnem két évtized Kádárékból, aztán jöttek a kilencvenes évek, azóta pedig tízmillió honfitársammal a 21. századi Magyarországon élek. És mégis, bárhogyan zúgott az ember feje felett a történelem, alapvető kérdésekre sem tudja a választ.

Alig tudjuk felidézni életünk díszleteit, a jelenben pedig feloldódik a jövő. A régiek jobban sáfárkodtak a rendelkezésükre álló idővel. A mindennapokban benne munkált, hogy örökségként kaptunk mindent, a természetet, a lakóhelyi környezetet, a társadalmunkat, a nyelvünket, a hagyományainkat. És ha már örökül kaptuk, kötelességünk hozzátenni a saját korunk és saját életünk lenyomatát, egyszerűen azért, mert az ember legösztönösebb vágya, hogy ne úgy múljon el, mint a tavaszi megfázás, hanem jobbítson egy kicsit, ha már vendégként itt élt néhány évtizedet, ha életet kapott, és életet adott. 

Ez a fajta cselekvés eltűnőben van az életünkből. A fogyasztói gondolkodás, a vagyontárgyak gyűjtögetése, és mindenekelőtt a családi intézmény felbomlása kiöli az emberekből a jövő iránti gondoskodást.

Itt vannak például a bevándorlók. Világos, hogy mi mit mondunk: nem azzal van a baj, hogy évente megjelenik Európában félmillió-egymillió ember a harmadik világból, hanem hogy az utánpótlás elapadhatatlan. Ha hallják, hogy jöhetnek, egyre többen jönnek majd, és csak idő kérdése, mikor kerülnek többségbe, mert ráadásul szaporábbak, mint a fogyatkozó európaiak. Azt is mondjuk, hogy ha így lesz – már pedig a számok nem hazudnak –, egy emberöltőn belül megroppan az európai kultúra és civilizáció, először egy lesz a szellemi portékák közül, végül szükségszerűen eltűnik, mert a mennyiség legyűri a minőséget, az erősebb felülkerekedik a gyengén.

Mennyi kell ehhez? Hetven év? Száz év? Hiszen száz éve már keresőképes, fiatal férfi volt a nagyapám. Első kézből származó családi emlékeink vannak arról, mi volt itt száz évvel ezelőtt. Száz év egy pillanat a történelemben, a tegnapelőtt és a holnapután a mi életünkben. Nincs messze, sőt, nagyon közel van.

Kilencévesen azt hittem, amiben élek, az örökké tart. Szerintem a szüleim is azt hitték. Tizenöt éves koromban azt hittem – és otthon is ezt hallottam –, hogy a peresztrojkának nevezett kísérlet csak a szocializmus foltozgatása, enyhülő szakasz, de az oroszok még vagy száz évig itt lesznek. Aztán húszéves koromban minden összedőlt. Minden, amiről még pár évvel azelőtt is azt hitte mindenki, hogy örökké, de legalábbis nagyon sokáig állni fog.

A saját életünkből is megtanulhattuk, hogy a változások olykor váratlanul törnek ránk, egy pillanat, és előre ki nem sakkozható események kereszttüzébe kerülünk. Túlélésünket, megmaradásunkat az dönti el, milyen fizikai és morális állapotban leszünk a döntő pillanatokban. Lássuk be, jelenleg nem az európaiaknak áll a zászló. Szerencsére a történelem nem valamifajta eleveelrendelés-gyűjtemény, nem muszáj elfogadnunk rossz sorsunkat.

A recept egyszerű. A múltból tanulva, a jelenben cselekedve tehetünk valamit a boldogabb jövőért.

Ezzel a teljesen világos programmal szemben a liberálisoknak nincs mondandójuk a jövőről, ők csak a reményeiket verik nagy dobra. A reményeiket viszont sorra megcáfolja az élet. Nem igaz például, hogy a jövevények nem kerülhetnek többségbe, történelmi példák, demográfiai kutatások, statisztikák jelzik, hogy ez bizony, bekövetkezhet. Az sem igaz, hogy a kultúrák békésen megférnek egymással, tekintve, hogy kultúráról csak mi beszélünk, a jövevények honfoglalásra készülnek, és ha itt az idő, kíméletlenül eltaposnának bennünket. Erre tanítják őket lelki vezetőik, ezt olvassák ki szent könyvükből, valamint magukkal hozzák az európai ember gyűlöletét, a gyarmatosítás miatti revansvágyat. Az a szokásos liberális érv sem állja meg a helyét, hogy pusztán egy kisebbség mesterkedéseiről van szó, a háborút ugyanis – a teljes létszámhoz képest – mindig a társadalom kisebb csoportjai vívják. Előfordul, hogy csekély számú fegyveres erők egész országok sorsát döntik el, csikarnak ki változásokat. Édes mindegy, hogy a majdani kétszázmillió európai muszlim közül csak a kisebbség fog fegyvert ellenünk: mennyien is lesznek? Hárommillióan? Többen? Teljesen mindegy. A döntő pillanatban a többiek is melléjük állnak, hiszen – ismét csak a történelem tanúsága szerint – senki sem hagyja cserben a vele etnikailag és vallásilag azonos testvéreit. Ilyet csak az etnomazochista európai liberálisok tesznek, akik a bevándorlókat simogatják, ahelyett, hogy közös európai hazánkat és közös értékeinket erősítenék. 

Azt is mondogatják a liberálisok, hogy a jövevények majd szépen átveszik a mi szokásainkat, termékenyítőleg hatunk egymásra, összecsókolózik a galamb és a róka. Ezzel szemben az igazság az, hogy a multikulturalizmus éppen a szemünk előtt járja haláltáncát. Ahol felbukkant Európában, az iszlám nem osztozott senkivel és semmivel. És ahol az elmúlt évtizedekben felbukkant, valahogy mindig a kalifátus, a saría, a dzsihád, és nem a tudományok és művészetek körül forgott a szóbeszéd. Õk ugyanis hatszáz évvel arrébb vannak. Talán majd egyszer lesz reneszánszuk és reformációjuk, aztán jön az empirizmus és a racionalizmus, szépen relativizálják a saját értékeiket, végül kifullad a lendületük. A baj csak az, hogy nekünk már nincs időnk ezt kivárni.

Végezetül ejtsünk szót a liberálisok legerősebb érvéről, arról, hogy lelkiismereti kötelességünk befogadni a „menekülteket”. Nem kötelességünk. A liberálisok lényegében azt javasolják nekünk, hogy az európai civilizáció morális alapon számolja fel magát. Ha ugyanis bűntudattól vezérelve, efféle erkölcsi imperatívuszok alapján mindenkit befogadunk, és a mi rovásunkra elszaporodnak, nekünk végünk. És a halott csak halott, bármilyen jólfésült is.

De a lényeg csak most jön.

Ha kalifátus épül Európa romjain, akkor nemcsak a kereszténységnek lesz vége. Hanem a melegházasságnak is. Nemcsak a hagyományos családnak, de a női jogoknak is. Ha jobban tetszik, minden megy a levesbe.

Az európai civilizáció fősodrával a vadhajtások is eltűnnek. Nemcsak a régi, hagyományos világra, de mindarra, ami az elmúlt hetven – tágabban háromszáz – évben ideológiában, modernitásban, szabadelvűségben kiépült Európában, keresztet vethetünk. Mi is, a liberálisok is. Nem lesz kivétel, nem lesz könyörület. Ha kétségeink lennének, nézegessünk ilyesmit:

Szóval drága liberálisok, nem szándékosan, de óhatatlanul értetek is harcolunk, amikor az európai értékeket védjük. Most ti következtek. Mit tesztek önmagatokért, másokért?

Valamit mondani kéne erre a kínzó kérdésre. 

Már csak azért is, mert istenigazából nem az iszlám, hanem ti okozzátok a bajokat. Miattatok tartunk itt. Miattatok, a ti rögeszméitek, beteg álmaitok miatt. Ti bátorítjátok, ti hívogatjátok a harmadik világ százmillióit, és inkább melléjük álltok, mint a veletek egy kulturális környezetben élő, azonos nyelvet beszélő európaiak mellé.

Ti vagytok az ellenfél.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére