A Netanjahu-látogatás üzenete

Talán a címből egyesek ezt olvashatják ki, de nincs semmilyen szándékom megmondani azoknak, akik családjukon keresztül érintettek voltak a holokausztban, hogy mit érezzenek, gondoljanak, mitől és kitől féljenek. A zsidóság félelme – még ha irracionálisnak látszik néhány külső szemlélő számára – a holokauszt után jogos és érthető az egyének szintjén. A stratégiát megfogalmazó szervezetek vagy nagyobb közösségek azonban másként gondolkodnak. Sokkal kevesebb szerepet játszik az egyéni érzelem a döntéseikben, sokkal inkább távlatokban és stratégiában gondolkodnak, amikor meghatározzák, hogy kitől kell tartania a zsidóságnak. A zsidóság legfontosabb közössége a zsidó állam, amely számukra végső menedéknek és érdekeik legfőbb védelmezőjének számít.

A zsidó állam nem érintett az országok belpolitikájában, és távolról sokkal elfogulatlanabbul ítélheti meg egy-egy országban a zsidóság helyzetét. A Netanjahu-látogatás kapcsán fellángolt a vita, hogy kell-e félnie Magyarországon a zsidóságnak? A zsidó állam vezetőjének látogatása egyértelműen azt üzente a zsidóságnak, hogy ma nem kell félni Magyarországon. A jelenlegi magyar politika inkább előnyös Izrael és a zsidóság számára. Ezt természetesen mélyütésként élték meg a helyi zsidó közösségek képviselői és baloldali politikusok. Néhány zsidó gondolkodó addig is eljutott, hogy a zsidó államot a zsidó érdekek elárulásával vádolta. A véleményekben összekeveredtek a magyar belpolitikai-választási érdekek és a zsidóság érdekei, pont úgy, ahogy az elmúlt 25 év politikai harcaiban mindig történt.

A kihasznált antiszemita fegyver

Az antiszemitizmus vádját könnyen előrántották a kalapból az elmúlt 25 év magyar politika történetében, de szerte a világban szinte bárhol. A helyzet úgy állt, hogy a zsidóság szavazatait megszerezni szándékozó baloldali pártok és politikusok mantraszerűen rasszistának és antiszemitának nevezték a jobboldali pártokat. Ehhez nem kellett túl sok, a jelzőt inkább identitásképzőnek használták, nemcsak nálunk, hanem szerte a világon. A „haladó, modern” baloldali nem rasszista, a nem haladó jobboldali pedig immanensen rasszista és antiszemita. A jobboldali bármit is mondott, az látens rasszizmussal volt azonosítva, teljesen mindegy, hogy ennek adta-e jelét, vagy sem. Az antiszemitizmus vádja egy erős fegyver, amit ésszel lett volna érdemes használni. Sokan azonban, akiknek ez a kezébe került meglehetősen felelőtlenül nem a zsidóság védelmében, hanem saját politikai céljaik érdekében tették. A fegyvert használó politikusok nagyon gyakran nem zsidók voltak, többük gyakran csak kihasználták a zsidósággal szemben elkövetett bűnöket. Véleményem szerint összességében inkább ártottak, mint használtak. Sokak számára kiüresítették, unalmassá és tartalom nélkülivé tették az antiszemitizmust, ami veszélyes a zsidóság számára.

A Jobbik megjelenésével változhatott volna a helyzet, mivel a Jobbik valóságosan az antiszemita szavazók képviseletét is felvállalta. Itthon nem akarták észrevenni, amit a zsidó államban észrevettek, hogy a Fidesz-kormány programszerűen egy fontos megkülönböztetési pontnak tekinti ezt. Orbán és a Fidesz mereven elzárkózott az antiszemitizmus minden formájától. Netanjahu látogatása körüli zűrzavar abból fakad, hogy ettől kezdve nehezen mosható össze az Orbán-gyűlölet és az antiszemitizmus. Nem jelenthető ki naponta, hogy Orbántól félni kell a magyar zsidóságnak, mert Netanjahu ennek az ellenkezőjét üzente. A kétségbeesés és a düh abból fakad, hogy ezzel akarva-akaratlanul kivert egy Orbánnal szembeni fegyvert a magyar baloldal kezéből. A lényeg azonban egyáltalán nem Magyarország, ahogy ez a látogatásból is kiderült.

A zsidóság vesztésre áll

Netanjahu szándéka nyilván nem a magyar belpolitikába való beavatkozás volt. Õ egy világszintű, a zsidóság számára negatív trend miatt aggódik, ami nem Magyarországhoz, hanem Nyugat-Európához, értékrendbeli változásokhoz és a migrációhoz kapcsolódik. Ez a zsidóság jövőjét mélyebben befolyásolja, mint bármi más. Még a magyar zsidóság szellemi vezetői közül is sokan felismerték, hogy a muszlim migráció nagy veszélyt jelent számukra. Konrád György többször kijelentette, hogy elvileg egyetért a magyar állásponttal ebben a kérdésben. A zsidóság miatti aggodalom háttérbe szorul Európában. Ez azonban nem teljesen köthető a migrációhoz. Az antiszemitizmus kérdését ma két másik téma is háttérbe szorítja.

A politikai modernség, humanitás és korrektség legfőbb szimbóluma az antiszemitizmus és vele a nácizmus elítélése volt a nyugati politikában. Az utóbbi időben mégis azt vesszük észre, hogy a magukat haladónak nevező politikusok kevesebbet foglalkoznak ezzel a kérdéssel, más identitásképző témákat találtak. Ezek a gender-szeximus-feminizmus és az iszlamofóbia, amelyek sokkal gyakrabban kerülnek előtérbe, sőt egyre inkább kisajátítják a valaha az antiszemitizmushoz köthető náci jelzőt is. Ma, amikor egy politikust lenáciznak, akkor azt nem azért teszik, mert az zsidóellenes, hanem mert iszlamofóbnak tartják, vagy intoleránsnak a genderkérdésekben.

A zsidóság vesztésre áll. Itt egy sokkal félelemkeltőbb trend is kibontakozóban van. Akiket ma nácinak neveznek a genderrel kapcsolatos vagy muszlim témák miatt, sokszor nemhogy nem antiszemiták, hanem inkább támogatják zsidók érdekeit, vagy épp filoszemiták, mint Marie Le Pen. A náci jelző elválik az antiszemitizmustól, sőt sok esetben szemben áll vele. Aki a zsidóság érdekeit védi, de nem tetszik neki a muszlim migráció, azt rendszeresen nácinak nevezik. Itt nem csak Orbánra és Le Penre gondolok, mert éppen most kapott ilyen jelzőt Kurz, az osztrák politikai fenomén, akit nehezen lehetne antiszemitának nevezni.

Az iszlamofóbia érdekellentétben áll az antiszemitizmussal

Az iszlamofóbia nemcsak lenyomja az antiszemitizmust az identitásképző versenyben, hanem erős érdekellentétben is áll vele. A trend teljesen nyilvánvaló. Az EU meghatározó országaiban a zsidó szavazók aránya rendkívül alacsony, ezzel szemben a muszlim szavazók száma olyan jelentős, hogy nélkülük sok körzetben már képtelenség választást nyerni. Egy olyan több tízmilliós vallási kisebbségről beszélünk, amely messze a legnagyobb az EU-ban, és több országban a második legnagyobb vallássá nőtte ki magát. Az iszlám szavazók érdekeinek képviselete a jelen és a jövő politikai harcainak egyik legfontosabb kérdése. Az iszlám szavazók pedig masszívan antiszemiták. Itt nemcsak egy olyan verseny zajlik, mint a gendertémákban, hogy melyik a fontosabb politikai identitásképző tényező, hanem kemény érdekütközés áll fenn.

Még a kevéssé radikális iszlámhívők is gyűlölik Izraelt és a zsidókat. A nyugati statisztikák szerint a zsidók elleni atrocitások száma a muszlim lakosok számának növekedésénél jóval nagyobb számban nőnek. Olyan jelentések is voltak, amik szerint ezt a hatóságok már nem kezelik kellő odafigyeléssel. Az iszlám lakosság és a migráció kezelésének kritizálása ma egyértelmű iszlamofóbia, rasszizmus és nácizmus. A helyzet egyre inkább úgy áll, hogy iszlámmal szemben még az antiszemitizmus kérdésében is megértőnek kell mutatkozni. Amennyiben valaki azt állítja, hogy az iszlám lakosság erősen antiszemita, azt akár már emiatt is könnyen az iszlamofóbia vádja érheti. Ez pedig pontosan az, ami az igazi veszélyt jelenti a zsidóság számára. Amikor egy mélyen antiszemita, egyre növekvő számú szavazói csoport bárminemű kritizálása nácizmusnak minősül, akkor a zsidóság fejében meg kell szólaljon a vészharang. Főleg akkor, ha ezzel együtt néha még maga a zsidó állam is náci jelzőt kap.

Ez ma még nem eredményez látványos politikai változásokat. Látható ugyan, hogy az EU-politika Izrael állam érdekeinek védelmét már nem tartja kizárólagos stratégiai kérdésnek. A muszlimokkal szembeni fairség címén az EU már nem védi feltétel nélkül a zsidó állam érdekeit. A zsidóság elleni támadásokat egyre erőteljesebben különíti el a zsidó állam elleni kritikáktól. Az antiszemitizmust ugyan még erőteljesen elítéli, ha az közvetlenül nyilvánul meg, de a politikai folyamatok a zsidóság kárára változnak. A muszlim szavazók számának növekedésével könnyen elérkezhet az a pillanat, amikor nemcsak áttételesen és politikailag lesznek kénytelenek a győzelemre vágyó politikusok a zsidóság érdekeit megsérteni, hanem annál közvetettebben. Egyben biztosak lehetünk: ma Hitler antiszemita politikája és zsidógyűlölete a muszlim szavazók körében lenne a legnépszerűbb. A radikális iszlám a nácizmus minden elemét örömmel átveszi, sőt az Iszlám Állam berkein belül gyakorolja, a német árjaság kivételével.

A zsidóságnak tehát ma is van mitől félnie, mint a történelemben mindig. Azt azonban, hogy mitől, sokkal alaposabban kéne az őket képviselő szervezeteknek megvizsgálniuk, mint ahogy ma teszik. Az idő eljárt a Horthy szerepéről szóló viták felett. Aki még mindig a múlt veszélyeiről beszél, az könnyebben válik a jövő veszélyeinek áldozatává.