Miről is van szó? Erről.

Türelmetlen olvasóknak summázva: írásomban bíráltam Lukácsi Katalin volt KDNP-tagot, és ez néhány volt és jelenlegi barátjának nem tetszett.

Időben elsőként az LMP fürge Ungár Péterje jelentkezett. Neki régóta a bögyében vagyok: nem tetszik neki, hogy nem tetszik nekem Jeszenszky Géza világképe. Személyeskedő, gyűlölködő írásáról, amelyben többek között megpendíti, hogy a magamfajták „előbb-utóbb csak kivesznek ebből az országból”, igazából szót sem szabadna vesztegetni. Ungár Péterrel nem az a baj, hogy pimasz, hogy nem érvel, hanem, hogy valami frusztráció folytán (vajon, miért is?) zsigeri gyűlöletet érez a magyar jobboldal ellen. Ezt kellene gyógyítgatnia, nem pedig az én újságírói nevemen töprengenie („Szentesi Zöldi László, aki egy jó évtizedig azt sem tudta eldönteni mi a neve”). Az én nevemmel ugyanis semmi baj. Büszkén viselem: kipróbált név, igazi név. Úgy jó, ahogy van.

A másik hozzászóló, Kardos Gábor a jelek szerint félreértett, így nem csoda, hogy a 888.hu-n írott publicisztikámat apokaliptikus vízióvá növesztette. A Lukácsi Katalin nem létezik kitételből arra a következtetésre jutni, hogy én nem akarom Lukácsi Katalin létezését, vagyis – fűzöm tovább a szerző gondolatmenetét – valamiféle gyilkosságra buzdítok, egyrészt orbitális hazugság, másrészt a politikai rögeszmegyártás újabb jeles példája.

Olvassák már el újra a cikkemet! Ezt írom: „Lukácsi Katalin ugyanis, közéleti értelemben véve: nem létezik. Nincs.”

Aki tud magyarul, megérti: szerintem Lukácsi Katalin közéleti értelemben nincs, nem létezik. Ha jobban tetszik: nem tényező. Nem számít. Hogyan mondjam, hogy biztosan megértsék? A cikk ominózus mondata erről szól, nem pedig arról, amit Kardos belemagyarázott. Készséggel elismerem, hogy a címadásból már kimaradt a közéleti kifejezés, de éppen ezért kéretik az egész cikket elolvasni.

Sem hülye, sem gyilkos nem vagyok. „Verbális fasiszta” sem. Nem akarom meggyilkolni Lukácsi Katalint. Huh, kimondtam.

Játszhatjuk persze, a köteles beszéd és a hordót a zsidónak (szónoknak) típusú nyelvi kirakósokat, ezeket a közéletünket megbénító szemantikai seggrepacsikat, csak éppen ezeknek semmi értelmük, azonkívül méltatlanok mindannyiunkhoz.

Végezetül köszönöm a 888.hu-nak, hogy mostani összegzésemet közölte. A Mandiner, amely egész nap pergette a cikkemtől elhatárolódó szerzőket – e sorok írásakor – lassan huszonnégy órája nem közli rövid észrevételeimet. Na, ez a botrány, nem Lukácsi Katalin politikai szüzessége. Egész nap hangulatot gerjeszteni ellenem, majd nem közölni a válaszomat – ilyesmire anno egy közepesen fejlett üzemi lapnál sem kerülhetett volna sor. Nem baj, legalább tisztán látunk Mandiner-ügyben is. Köszönöm, Gellért! Köszönöm, kollégák!