Marika nincs bent, szabira ment. Két hét múlva tessék keresni. Holnaptól mi sem vagyunk. Majd a hónap végén telefonáljon, nézünk időpontot. Hiába tetszik kiabálni, nincs félfogadás. Átkapcsolhatom, de ott most csak a festők vannak, egy hete kipakolták az irodát.

Nyár van. A hagyományoknak megfelelően Magyarország standby üzemmódban döcög. Lassan a dinnye is megérik, és nagyapám sem megy délelőtt 11 és délután 3 között a kocsmába. A Facebook is elég egyhangú: kicsimmel Balatonon, egyetlenemmel bormustrán, falunap életemmel. Fesztiválok, csekkolás barátokkal a stégről, gyerekek legeltetése a réten, apának még egy sört.

A minap viszont a Brüsszel nevű közel-keleti szarfészekben jártam. Európai értelemben vett modoros ifjúságpolitikusként – galléros póló, bürokrata simogatás reménye, és szervusz, kérlek felkiáltások közepette – érkeztem meg szeretett Európánk Moszul jellegű fővárosába. A héteurós sörök és a kilenceurós literes ásványvizek hazája azonban rosszabb arcát mutatta barátaimnak és nekem, mint Szanyi Tibor egy szoci választmányi buli másnapján.

A mostani kirándulást megelőzően, talán három éve jártam utoljára Belgiumban. Akkor egy derék vallon úr autóból való kirángatását kellett végignéznem. Előjáték nem volt. Mivel a magántulajdon már egy régen meghaladott ideológiai zsákutca – főleg mióta a szomszéd a lábtörlőmmel támasztja ki a folyosó ajtaját –, gyorsan el is felejtettem az esetet. Azóta futószalagon érkeztek hírek az elmaradt karácsonyfákról, a no-go zónák terjeszkedéséről, hogy a rendszeressé vált robbantásokat már tényleg csak felületesen említsem.

Most azonban egyértelműen polgárháborús a hangulat, az utcákon harci járművek és egyre feljebb emelt terrorkészültség fogadott minket. A feszültség velünk volt a metrón, a gépfegyveres katonák tekintetében és bizony ott volt a molenbeeki Oszama-ketyegő hátizsákjában is.

A katonák és a harci járművek úgy vigyázták minden sarkon a rendet, mint idehaza Hont András az örökké zsíros haj pátoszát. Sebaj, a sokszínűségért szenvedni kell, így hát elfogadtam, hogy a folytonos veszélyben, bajban élő vad férfiak fegyvert s hatalmat érő nyugalma nyugtat minden közlekedési csomópontban.

A nyugtatás az Európai Parlamentben is folytatódott, hiszen idegenvezetőnk elmesélte, hogy éppen a Ház üvegborításának golyóállósítása zajlik. Hamarosan nagyobb biztonságban lesznek a képviselő hölgyek és urak (meg a nem bináris nemű természetes személyek), mint az egyszerű gyerek Cohn-Bendit frankfurti alternatív óvodájában. Molenbeekben tett látogatásunk hatására pedig még azt is beláttam, hogy az iszlám Európa része. Legalábbis az ő Európájuknak mindenképpen az.

Brüsszel, Párizs, London: ma egy dologra tanít. Hogy megbecsüljük biztonságunkat, rendőreinket és katonáinkat a déli határon. A mi életünk ugyanis félelemmentes, amit valahogy meg is kellene őriznünk a srácainknak.

Szóljanak a konfliktusaink Ferenc titkos dokumentumairól, Lajos úr plakátos osztalékáról, esetleg Gábor szemöldökéről, az összes sztori csak szilvalekvár. De Brüsszelben már Allah akbar.