Nem mindennapi amerikai katonai leirat látott napvilágot, melyet a többek között Afganisztánt és Irakot is megjárt, ottani különleges egységek volt drónszakértője, Brett Velicovich jegyez. Írásában megdöbbentően nyíltan beszél arról, hogy a Barack Obama vezette külügy és annak a bürokráciapiramisa miként gátolta meg még 2011-ben azt, hogy az ISIS jövendőbeli kalifájával, Abu Bakr al-Bagdadival egy dróntámadás keretében végezzenek.

Mint ismert, al-Bagdadi halálhíre nagyjából két-három hete kezdett el keringeni a nemzetközi sajtóban, miután orosz források arról számoltak be, hogy az Iszlám Állam vezetője életét vesztette egy orosz légicsapásban Szíria területén. A sajtóértesüléseket követően az orosz védelmi minisztérium hivatalos közleményben reagált a megjelentekre, melyben kifejtették: 

A tárca hozzátette: továbbra is vizsgálják ezeket a jelentéseket, ugyanis az elmúlt években nem egyszer röppentek fel ehhez hasonló hírek Bagdadi haláláról. Annak ellenére, hogy a Pentagon még nem erősítette meg a hírt, a világsajtó lassacskán kezdi elkönyvelni, hogy valóban az oroszoknak sikerülhetett egyedül az, amelyről az amerikaiak évek óta csak álmodnak. 

Az kiderül Brett Velicovich veterán visszaemlékezéséből, ugyanis 2011-ben egy infrakamerán keresztül szó szerint farkasszemet nézett az Iszlám Állam akkor még meg nem választott kalifájával, al-Bagdadival. Ennek ellenére, a világ legkeresettebb terroristája mégis meglógott előlük. Hogy hogyan, az az alábbi kéziratból kiderül:

Érdekes módon, évekkel azt megelőzően, hogy az Iszlám Állam feje a világ legkeresettebb terroristájává vált volna, az amerikai hadseregnek már szemet szúrt al-Bagdadi tevékenysége. Csakhogy a washingtoni bürokraták által alkalmazott módszerek ennek ellenére lehetővé tették, hogy a terrorista kicsússzon a kezünk közül. Ugyanis 2011-ben, egy hírszerzői akció keretében, az amerikai hadsereg drónt reptetett egy ház felett az iraki Bagdad városában, miután úgy értesültek, hogy Abu Bakr al-Bagdadi az épületben fog hamarosan az Iszlám Állam további vezetőivel találkozni.

– írja Velicovich, aki így folytatja: érdemes megjegyezni, hogy az amerikai titkosszolgálatok már ezt megelőzően, évekkel korábban is nyomoztak al-Bagdadi után, mellyel el is érték, hogy a terrorista egyre mélyebbre ásta magát a térség nehezen felderíthető zónáiban.

Szolgálatom során ez a különleges egység több tucatnyi olyan műveletet hajtott végre, amelyek kifejezetten azt a célt szolgálták, hogy al-Bagdadi leleplezze saját magát. Jómagam leggyakrabban olyan szálak után nyomoztam, amelyek vagy a konkrét hollétére utaltak, vagy pedig a családjának, és egyéb hozzá közelálló személyek tevékenységét voltak hivatottak felfejteni.

Jószerivel több információ birtokában voltam vele kapcsolatban, mint a saját családja. Egyedül a hollétének a maradéktalanul precíz meghatározása hiányzott. Ez pedig csupán idő kérdése volt, hiszen minden egyes nap elteltével, egyre többet tudtunk meg róla.

Hat évvel ezelőtt, 2011 decemberében egy Bagdad felett keringő drón felvételein kirajzolódott egy jármű, melyet egy olyan férfi vezetett, ami tökéletesen passzolt al-Bagdadi személyleírásához. A felvételek szerint a jármű egy kis kőház előtt állt meg, majd a sofőr hamarosan el is tűnt az épületben.

Ezt követően Velicovich hozzáteszi: az akciót megelőzően, évekkel korábban egységünk nem kért volna zöld lámpás jelzést Washingtontól. Az akkor még bevett gyakorlat szerint már aznap este megrohamoztuk volna az épületet, vagy ha úgy alakul, kilőttük volna őket.

– írja, majd folytatja: tehát egyetlen dróntámadás jóváhagyására volt, hogy napokat, de szélsőséges esetekben akár heteket is várni kellett, míg a washingtoni bürokraták minden egyes lehetőséget láttamoztak, és azok kimenetelére rábólintottak.

Abban az időszakban az én különleges egységemen kívül kevesen tudtak bármit is al-Bagdadiról. Ennek ellenére már egy 10 millió dolláros vérdíjat is kitűzött az USA a fejére. Nem is csoda, hiszen az ember szinte egy kísértetként élt. Messze professzionálisabb taktikákat használt a bujdosáshoz, mint bármelyik egyéb célpontunk. Emellett

Tisztában volt ugyanis azzal, hogy elég egyszer hibáznia, és akkor vége mindennek. Ráadásul a tevékenységünknek köszönhetően sorra tűntek el a legbelsőbb köreiből bizonyos személyek, legyen szó tanácsadókról, barátokról vagy akár családtagokról. Ennek fényében nem is meglepő, hogy a különleges egységek hamar egy olyan pszichopatává változtatták, aki megszállottan biztonságmániássá vált. Ám le kell szögezni, ez a fajta paranoia volt az, amely életben tartotta őt.

Értelemszerűen az esetet nem is hozták nyilvánosságra sokáig. Sem a kormányzatban, sem pedig a hadseregben nem volt ez az akció téma. Pedig aznap, a világ legkeresettebb terroristája könnyűszerrel találkozhatott volna a Teremtővel, egy évvel azt megelőzően, hogy de facto irányítása alá vette volna az Iszlám Államot.

Elsősorban létszámhiányban szenvedtünk. Ugyanis a dróncsapatok általában kiemelt katonai hírszerzőkből, informatikai szakemberekből és a szárazföldön bevethető, különleges alakulatokból álltak. Csakhogy 2011-re a szárazföldi alakulatok egy része már hazautazott, így sok esetben olyan hétköznapi, amerikaiak által kiképzett iraki tisztekre kellett a dróncsapatoknak támaszkodniuk, akik többnyire csak egy-két ajtó berúgására, és egy már őrzött terület fegyveres biztosítására voltak képesek. Az pedig nem sok.

Ugyanis eredetileg a dróncsapatok a védelmi minisztérium felügyelete alá estek, ám az Irakból való kihúzódás okán a helyi alakulatok már újabb két tárcától függtek, a hírszerzéstől és a külügytől is. Ez pedig elemeiben megváltoztatott mindent, a mi hátrányunkra. Ennek fényében pedig hiába néztük egy infravörös kamera lencséjén keresztül a megcélzott objektumot, az Irakban leadott, jóváhagyásra irányuló kérés az egyik washingtoni bürokratától a másikig került átadásra. Emlékszem, többször sürgettük a vezérkart, hiszen tudtuk, hogy al-Bagdadi pontosan hol volt.

Csakhogy addigra már teljesen mindegy volt, hogy az általunk kiképzett iraki tisztek mikor rohanják meg az objektumot. Al-Bagdadi addigra már köddé vált, hiszen tudtam, két hétig biztosan nem marad ugyanazon a rejtekhelyen. És hogy aznap este elfogtunk-e valakit? Igen, néhány az Iszlám Államra felesküdő katonát, akik meg is erősítették, hogy al-Bagdadi valóban ott tartózkodott. Egységünkben sokáig téma volt ez az eset.

Mikor már visszatért az addigra kettészakadt Irakba, már az al-Kaida 2.0 vezetőjeként érkezett meg, amely lényegében egy terrorállam eljövetelét előlegezte meg. Az Egyesült Államok pedig az óta keresi – zárja visszaemlékezését a veterán.

Ugyanis nemcsak az Obama-adminisztráció teljesen alkalmatlan és a szélsőséges iszlám elleni harc szemmel láthatóan alábbhangolt stratégiájára világít rá, hanem egyúttal jelzi: az Egyesült Államok sokat fejlődött a tekintetben, hogy ilyen bizalmas katonai beszámolók mindenféle retorziók nélkül a választópolgárok elé kerülhetnek. Ugyanakkor hozzá kell tenni, az ilyesfajta anyagok elbírálására létrehozott katonai bizottság azért nem átallott kommentárt fűzni az anyaghoz, miszerint