Hát, nem is tudom. Mert itt van például ez a frissen támadt Románia-őrület. Arról beszélek, hogy a hazai sajtó balfelén hetek, hónapok óta tombol a viszonzatlan szerelem, a 444.hu és az Index környékén alaposan belezúgtak Romániába. Persze afelől vannak kétségeink, hogy az érzés kölcsönös-e. Tényleg nem túlzunk, tessék csak elolvasni, mindenféle különös következtetésekre ragadtatják magukat: Románia leköröz bennünket az életszínvonalával, ott bezzeg demokrácia van, míg itthon zsarnokság, és a többi.

Ezeket a cikkeket kétféle ember írja az ellenzéki sajtóban. Egyrészt olyan határon túli magyarok, akik már iksz éve itt élnek, de az identitásukban megragadt valami Romániából, alkalmazkodást és hódolatot fogadtak magukban a kinti többségnek. Születtek is az elmúlt időszakban szép számmal olyan cikkek, amelyek pusztán íróik indíttatása miatt egyoldalú és elfogult képet rajzolnak Románia politikai, gazdasági viszonyairól. Ezért mondom már ezer éve, hogy a határon túli magyarok dolgairól ideális esetben a magyarországi születésűeknek kell a magyar közvéleményt tájékoztatni. Más a nézőpont, mások az elfogultságok – és összességében reálisabb a kép.

Másrészt a friss Románia-imádat szerzői sima balliberálisok, mint Bede Márton, aki odapottyant a kincses városba, mint egy marslakó, és nagyjából arra jutott, hogy Kolozsvár teljesen király hely, már délután is be lehet rúgni, csak az a baj, hogy a kártyát magyarul nem írja ki a bankautomata. Bede ezt a mondatot is képes volt kicsiholni magából: „Kolozsvár mindig olyan központi kultúrcentrum volt, amilyen a közepes magyar nagyvárosok soha.” Valaki mondja meg neki, hogy ha már múlt időt használ, Kolozsvár is közepes magyar nagyváros, arról nem beszélve, hogy Szeged, Debrecen, Nagyvárad vagy Kassa pont annyira volt kultúrcentrum, mint az általam egyébként kedvelt Kolozsvár. Aztán ezt is észrevételezi: „Van szobor a farkas által szoptatott Romulusról és Remusról, és kicsit nevetséges az erőltetett franciáskodás, de a dákoromán kontinuitáselmélet egyéb megnyilvánulásaival turistaként nem találkozik az ember.” Na, most egyrészt ez konkrétan nem igaz, másrészt, ha felidézem, hány partiumi és erdélyi város főterén áll a farkasszobor, hogy hány hazug és történelemhamisító emléktáblát láttam már életemben, akkor másfajta kép rajzolódik ki bennem a lovagias román nemzetről.

Elfogultság és ostobaság – ezek mentén építkezik a mai Románia-imádat. Én azonban nem hiszek nekik. Nem hiszek, mert 1991 óta annyiszor jártam Romániában (nemcsak Erdélyben), hogy a régi útlevelemben már nem akadt hely a sok piros pecsét miatt. A román életszínvonal és a román demokrácia híveinek pedig azt javaslom, bátran látogassanak el máshova is Kolozsváron kívül, amely mellesleg az ország egyik legélhetőbb, legfejlettebb, legprosperálóbb városa manapság. Ott van például a vidám Olténia, annak szelíd falvaival, ott még Bede Márton is megértené, mi fán terem a 17. század. Vagy Erdély peremén ott billeg a festői Bákó városa, amelyet ha kétszáz méterre elásnánk a föld alá, és bányászlámpával mutogatnánk, senki nem érezné, hogy méltánytalanul jártunk el. Ajánlok egy alapos sétát Bukarest külvárosaiban is, rögvest Szingapúrnak látjuk majd Angyalföldet és Ózdot. Az államalkotó román nemzet fejlett demokrácia- és komfortigényéről pedig Erdélyben szerezhetünk tapasztalatokat. Mert kérdezem én, miért van az, hogy az ember halál biztosan meg tudja mondani egy-egy falu külleme alapján, hogy abban éppen magyarok, románok vagy cigányok laknak-e? Valami oka csak van?

Utazni kéne, nem Magyarországot rugdosni. Utazni, mert utazni élvezet, másrészt pedig tágul az ember látóköre, és nem ír hülyeségeket.

Ismerek egy fideszes politikust, aki egyszer megelégelte, hogy Erdélyről merő ostobaságokat írnak a baloldali sajtóban. Nosza, összeszedte a vállalkozó kedvű liberális tollforgatókat, szerzett egy buszt, és kivitte őket Székelyföldre. Gondolhatnánk, hogy a helyszínre érve valamiféle elemi jó ízlés kerekedett felül az újságírókban. Hogy elbűvölte őket a székely élet megannyi apró jelenete, vagy ha nem, legalább a táj lenyűgözte őket. Nem így történt. A liberális ifjoncok jól végigfüvezték az egész utat, halálra röhögték magukat a helyi nyelvjárásokon, jól leparasztozták a székelyeket, és láthatóan majd meghaltak a vágytól, hogy ismét szeretett szülőföldjükön, a Pozsonyi úton és a Király utcában lehessenek.

Provinciális a fővárosi ember is lehet, csak legalább ne írjon róla.

Ha pedig magyarnak született (jaj, de bonyolult ez…), ne példálózzon egy olyan országgal, amelyben még magyarországi szemmel nézve is felfoghatatlan az igénytelenség, a nyomor és a korrupció. Mert Románia ilyen. Igénytelenebb, nyomorultabb, korruptabb. Nem mondom, hogy egész Románia, csak úgy a kilencven százaléka.