Menjünk vissza egy pillanatra az időben. A Keleti pályaudvaron járunk, 2015 szeptemberében. A migránsnak nevezett bevándorlók Németországot éltetik, van már szószólójuk is, aki felháborodottan nyilatkozik a televízióknak, a többiek pedig roppant humánusan összeszarják a pályaudvar környékét. Mintha éppen a 13. században élnénk – ők tényleg ott is élnek –, amikor útlevél nélkül, mások kegyelméből a koldust olykor elvitte a karaván a sivatagon át más vidékekre. Tény, hogy ott, magányos sivatagi hajnalokon, buckák lankáján bárhol üríthetett az utazó, de ez a tény nem vigasztalta a Keleti környékén élő 21. századi budapestieket.  

Szóval képzeletben ott járunk a Keleti pályaudvaron és elnézegetjük, ahogyan a bevándorlókat mindenféle emberi jogisták, megkeseredett kékharisnyák, dühös pártaktivisták, nagypofájú prolik és a végsőkig elszánt romkocsma lakók simogatják. Mert a bevándorló szép. És a bevándorlónak jogai vannak, valamint méltósága. Nem beszélve arról, hogy éhes szegényke, a bankkártyáját mégsem használhatja, hosszú még az út a szabadság földjére.  

Mi, akik gondolkodunk, és nemcsak jelszavakat fabrikálunk, már akkor pontosan tudtuk, hogy a terrorveszély megnőtt Európában. Ha beözönlik ide egymillió bevándorló, zömében fiatal férfi, aki nem éppen református lelkésznek vagy karvezetőnek készül új hazájában, akkor vélelmezhető, hogy egy részük alig várja a kézfogást Allahhal, de úgy, hogy mutatóba magával visz néhányat közülünk is. Mondom, mi már akkor tudtuk ezt. A balliberális sajtó és hívei viszont hónapokig hitegették magukat, hogy jaj, dehogy, nincs itt semmi baj, majd mindenki szépen integrálódik, galamb telepedik a rókához, a kisnyuszi meg eljátszik a párduccal, erre tart a világ, aki mást mond, bunkó náci, kegyetlen ember.  

Most, amikor Nyugat-Európában a nagyszabású öngyilkos merényletek hetente emberek tucatjaival végeznek, és ki tudja, hány eltussolt késelés, fosztogatás, nemi erőszak zajlik, tegyük fel ismét a kérdést: van-e összefüggés a bevándorlás és az elszabadult terrorizmus között?

Hogy van, ezt már ők, a bevándorlók barátai is tudják. Csak éppen most hallgatnak, és riadtan pislognak. Mindig így szokott lenni, amikor a liberális egy pillanatra kikukkant a maga jó kis akolmeleg világából, és találkozik a valósággal. Ha a szeretett elmélet nem igazolódik be, akkor a liberális hallgat, nincs mit mondania, hiszen a való életben neki nem osztanak lapot, ő szigorúan elméleti alapon van jelen.

Magyarországon ma csak és kizárólag azért nem robbantanak nyilvános helyeken szélsőségesen iszlamista elmebetegek, mert a magyar kormány felépítette a határkerítést, és vaskézzel távol tartja az országtól a hordát. Amerre mennek, ahol megállnak, ahol összeverődnek, azonnal baj van. Vagy köveket dobálnak a rendfenntartókra, vagy őrjöngenek a táboraikban, vagy bűncselekményeket követnek el. Nálunk nem. És amíg ez a kormány van hatalmon, nem is fognak.

Mostanában több olyan ismerőssel, baráttal is szót váltottam erről, aki egyébként utálja a Fideszt, esetleg közömbös. Leszámítva a teljesen elfajzott gyűlölködőket, a legtöbben azt mondták, nagy húzás volt a határkerítés, és jó volna, ha így maradna minden. Nos, ez a valódi rossz hír az ellenzéknek. Hogy a nagyszabású belföldi és külföldi mozgósítás ellenére még a túloldal szimpatizánsai is elismerik az iszlamista erőszak elleni erőfeszítéseket. Akikkel beszélek, vidéken és Budapesten, bárhol Magyarországon, egy-két kivételtől eltekintve úgy gondolják, hogy aki gyűlöl bennünket és ártani akar, nemhogy takarodjon ebből az országból, de be se jöjjön.

Ez nem pusztán a többség. Hanem a közvélemény elsöprő része. Baloldaliak, jobboldaliak, fiatalok, öregek, tanulatlanok, diplomások, mindenféle emberek. Tízből kilencen azt mondják Magyarországon, hogy ezeknek semmi keresni valójuk köztünk. Nekik üzente roppant taktikusan Botka László, hogy ő majd elbontja a kerítést. Nekik üzent Gyurcsány Ferenc, hogy ő bizony befogadná a villájába az összes szírt, ha tehetné. És nekik üzente Vona Gábor, hogy a muszlim emberek tisztességesek, rendesen dolgoznak, néppárti szemmel nézve is nagyon cukik.

Mi pedig kérünk egy kávét, Laci, Ferenc és Gábor.

Miután a lakosságcsere nem aktuális, liberálisainknak egyelőre be kell érniük azzal, hogy ha tovább simogatnák kedvenceiket, fel kell szállniuk a repülőgépre, és irány Malmö, London, Párizs, Brüsszel. Már ha azt a repülőgépet valamelyik kis kedvencük nem robbantja fel Allah szent nevében. Ha megérkeznek, a repülőtéren kicsekkolnak, és irány a metró, a taxi. Már ha éppen nem lövik halomra ez embereket a repülőtéri váróban. Ha pedig megérkeznek a célállomásra, a simogató portyázás előtt felhörpintenének valamit a belvárosi bárban. Már ha abba a bárba nem tör be két-három barom, és nem késeli halálra az embereket.

Jó utazást!