Szíria egy lépéssel közelebb került a békéhez
2017.05.05. 18:48
Ma este 21 órától lép érvénybe az a memorandum, amit csütörtökön Asztanában kötött Oroszország, Törökország és Irán – jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.
Pénteken az újságíróknak Sojgu helyettese, Aleksandr Fomin számolt be a részletekről. A megállapodás reményt ad a szíriai ellenségeskedések átfogóbb megoldására – mondta Fomin.
A memorandumot támogatta az összes főbb érintett, beleértve az ENSZ-t, az Egyesült Államok adminisztrációját, Szaúd-Arábiát és a többi nemzetet is, ezért egy bizonyos mértékű garancia van arra, hogy a megállapodást minden érintett fél betartsa"
– mondta a miniszterhelyettes.
A memorandum szerint négy szíriai területet jelöltek ki biztonsági zónaként, amelyben nem lehet megtámadni azokat a kormányellenes szíriai felkelőket, akik nem támogatják, tehát nem állnak kapcsolatban a dzsihadistákkal (például az ISIS-szel és egyéb szélsőséges csoportokkal). A képviselők arra számítanak, hogy a kormányellenes erők nem hagyják majd a dzsihadistáknak, hogy ezeket a helyeket ők is biztonsági zónaként használják – írja az RT.
A legnagyobb zóna Észak-Szíriában van, ami az orosz tájékoztatás szerint Idlib tartományt, Latikát, Hamát és Aleppot foglalja magában.
A második legnagyobb zóna Homsz tartomány északi részén van, ahol 180 000 civil él.
A harmadik zóna Damaszkusz szomszédságában a Ghouta keleti részén található. Ghouta egy kis részét egyébkét az Al-Nuszra Front tartja uralma alatt.
A negyedik zóna pedig Szíria Jordániával határos részén található.
Fomin szerint a memorandum lehetővé teheti, hogy a háborúnak vége legyen Szíriában. A megállapodáskor tervbe vették, hogy további zónákat vonjanak be az ügybe. Hozzátette, hogy az orosz vadászgépek a hónap eleje óta nem bombázzák ezeket a területeket, ami segített előkészíteni a megállapodást.