Reggel 7:59
2017.04.28. 07:59
Kovács Zoltán négynapos washingtoni útján kongresszusi képviselőkkel és újságírókkal is találkozott. Ennek kapcsán a kormányszóvivő elmondta, hogy mindenhol tájékoztatást adott a magyar kormány politikájáról. Kovács úgy látja, a Magyarországgal kapcsolatos előítéletesség mintha oldódna, de az információk változatlanul eléggé egyoldalúak, mert inkább a fősodratú médiában megjelenő hírekből tájékozódnak. A kormányszóvivő leszögezte azonban, hogy a magyar felfogást, a magyar megközelítést kifejezetten jól fogadták Amerikában.
Németország Szász-Anhalt tartományának miniszterelnöke szerint az Európai Unió Magyarország, valamint a többi kelet-európai ország nélkül elképzelhetetlen. Reiner Haseloff arra felvetésre, hogy mostanában egyes magyar törvényeket sok kritika ért, azt mondta, hogy el kell fogadni, hogy Európa szuverén államokból áll, amelyek önállóan határozhatják meg a törvényeiket. A politikus azt is leszögezte, hogy a schengeni rendszer és a külső határok védelme nélkülözhetetlen az Európai Unió számára.
Írországban bírósági ítélet marasztalta el Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának törvénysértő tevékenységét. Lengyelországban pedig a lengyel kormány döntött arról, hogy a Soros-hálózathoz tartozó Báthory Alapítvány helyett inkább egy másik – hazai érdekeltségű – szervezetnek kívánja átadni a Norvég Alap sok millió eurós támogatásainak a kezelésére és elosztására vonatkozó jogot. A lengyel kormány lépése újabb fejtörést okozhat a más országok belügyeibe aktívan beavatkozó Soros Györgynek, illetve szervezeteinek.