Nehéz dolog a cukisodás, most a CEU fogott ki a Jobbikon
2017.04.03. 18:28
Két beszédes idézet a Jobbik vezetőségéből a CEU kapcsán:
"Soros egyetemével nem gyáván finomkodni kellene, hanem nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozva betiltani, bezárni, a romjait pedig sóval behinteni.
A CEU (Közép-európai Egyetem) az elsikkasztott rendszerváltozás óta külföldről mozgatva, de Budapestről mérgezi a levegőt, támadja a nemzet és a társadalom alapjait. Nem csupán elsőként indította el például a régiónkban az elmebeteg, romboló, szélsőliberális gender-elméletet, de fészke és keltetője lett azoknak a politikusoknak, akik tönkretették a hazánkat.
Olyan kártékony figurák oktatnak és oktattak a Soros-egyetemen, mint például Kis János, az SZDSZ alapítója, Bokros Lajos, a Horn-kormány népnyúzó pénzügyminisztere vagy Balázs Péter, a Bajnai-kormány Bilderberg-féle külügyminisztere.
Rendszerváltozás csak úgy lehet, ha Soros minden csápját levágjuk, a méregkeverő egyetemét és agymosó médiumait éppúgy, mint a törvénytelen és erőszakos migrációt segítő szervezeteit."
"Nekem is megvan a véleményem Soros Györgyről, értékrendjéről, világképéről, de nem hiszem, hogy a CEU beszántása a megoldás.
Amúgy is teljesen világos, hogy Soros György csupán ürügy Orbán Viktor számára, hogy elterelje a figyelmet a fontos ügyekről. Soros György Orbán Viktor démona, győzze le maga, ha tudja.
Ami pedig a törvényjavaslatot illeti: nem fogjuk megszavazni. Aki teljesíti a törvényes feltételeket, s átlátható, joga van működni, ez ennél nem bonyolultabb. Ráadásul, ha a törvény életbe lép, azzal komoly veszélybe kerülhetnek a határon túl, elsősorban Erdélyben működő magyar egyetemek."
(Facebook, PS)