Orbán Viktor erről biztosan nem tud – ezzel a címmel írt leleplező cikket az Index a szerb miniszterelnökről, az elnökválasztás borítékolható győzteséről, Aleksandar Vucicról. És ha már cikket kell írni, muszáj belekeverni Orbánt, hiszen a szerb elnökválasztás nagy favoritja jóban van a Fidesz vezetőjével, az elemi indexes logika szerint tehát mindketten kapják be. Meglepő azonban a szerző munkamódszere: Tóth-Szenesi Attila (aki máskülönben szegedi gyerek, alattam járt a Tömörkény Gimnáziumban, és korosztályunk tagjaként nyilván ő is csempészett „Jugóból” vinjakot, Adidas gatyát, Bravo újságot és olasz farmert, szóval, ismeri a helyszínt, járt a túloldalon, eleve nem lehet teljesen síkhülye délszláv ügyekben), leültette a Szabad Magyar Szó újságíróját, kérdezett ezt-azt, ügyesen lejegyezte, és szépen össze is állt a cikk.

A végeredmény parádés, a Bajtai Kornél nevű úr nagyjából azt susogta Tóth-Szenesi fülébe, hogy Szerbiában Vucic afféle Fidesz-államot épít, máris szörnyű az elnyomás, liberális kontroll sehol, borzasztó dolgok készülnek. Csak úgy ömlik a panasz, és furcsa módon ugyanarról, amire itthon az Index-függő olvasó is ráizgul: a belgrádi közmédia torzít, a „hatalom” adatbázist működtet, és „ott is előfordulnak a hatalom közelében lévő embereknél gyanús meggazdagodások” (és hol nem, szent együgyűség?). De nem is ezért írjuk ezt a cikket. Hanem azért, mert a Tóth-Szenesi – Bajtai szerzőpáros kimerítő részletességgel ecseteli, micsoda tetű Aleksandar Vucic, hiszen Milosevic és Seselj közeléből érkezett, éppen hogy nem háborús bűnös, de mindenképpen az emberiség selejtje, és persze, nem véletlen, hogy Orbán Viktor nagy barátja.

Mi ellentétben ezzel a hóvirág egyszerűségű világképpel, emlékeztetünk arra, hogy itt politikáról van szó.

A mindenkori szerb miniszterelnök a magyar kormány partnere. Értem én, hogy jobb volna az Indexnek és a délvidéki liberálisokat (mind a tizenhatot) tömörítő Szabad Magyar Szónak, ha valami szellemi onanizálásban megfáradt független rádiós műsorvezetővel tárgyalna a budapesti kormány, de hát, nem. Aleksandar Vucic regnálása idején ráadásul a magyar-szerb kapcsolatok történelmi csúcson futnak, nemhogy emberemlékezet óta, de szó szerint sohasem volt olyan jó a kétoldalú viszony, mint manapság.

Hogy a klasszikus jó szomszédi viszony valóság, s hogy a szerb hatalom intézményesen nem cseszegeti lépten-nyomon a délvidéki magyarokat. Mindez annak köszönhető, hogy a szerb és a magyar kormány abszolút pragmatikusan kikapcsolt minden oda nem való elemet a közös ügyekből. Mindkét kormánypártnak óriási a társadalmi támogatottsága: Vucic Haladó Pártjára, pont úgy, mint a Fideszre, nagyjából annyian szavaznak, mint a teljes ellenzékre együtt. Nyilván tévedhet több millió szerb és magyar, én nem mondom, hogy nem, csak tessék izgalmasabb jövőképet kínálni náluk, egyébként meg nézzetek a táblára, ahogyan futballmeccsen szokás kiabálni.

Az indexes cikk legerősebb sugallata, hogy nacionalista múltja miatt Vucic valamiféle leprás, érinteni sem szabad, nemhogy tárgyalni vele. Az élet azonban bonyolult. Ugyanaz a Tony Blair, akinek az egyetértésével 1999-ben Jugoszláviát bombázták, ma Vucic tanácsadója. Vagy ott a koszovói válság és a bombázások idején német kancellár Gerhard Schröder, aki keresztülvitte, hogy a Jugoszlávia elleni NATO-légicsapásokban a Bundeswehr Tornado repülőgépekkel segédkezzen, a KFOR kötelékében pedig német katonák nyomuljanak be Koszovóba (a második világháború óta akkor jártak először idegen földön). Schröder most Szijjártó Péterhez hasonlóan Vucicnak kampányolt Belgrádban. Változó idők? Többről van szó: ez itt politika, kérem szépen, nem széplelkek randevúja.

2017-et írunk, és senkit sem érdekel, hogy mivel fenyegette meg a muszlimokat egykoron a belgrádi parlamentben az akkor 25 éves Aleksandar Vucic. Nem követett el háborús bűncselekményeket, nem emeltek ellene vádat, nem citálták Hágába. Hát akkor? Megnyugtatom az olvasót, a teljes szerb, sőt horvát, bosnyák, albán, macedón elitet meg lehetne forgatni néhány 1995-ös idézettel, csak éppen a bűnök temetőjében, a volt Jugoszláviában ennek az égvilágon semmi értelme. A háború azért háború, mert elszabadulnak az indulatok: minden érintett fél áldozatnak, célpontnak érzi a saját közösségét, és ilyenkor végtelenül ostoba mondatok is elhangoznak. Minden fél részéről, tegyük hozzá. Viszont az ostoba mondatok semmilyen mérce szerint nem azonosak emberek fizikai megsemmisítésével. Megszabadulni a múlttól, valódi életet élni, békében a szomszédokkal: korszerűtlen módon ilyesmire vágynak 2017-ben a normális emberek. A többieknek meg ott az Index.

Végül még egy apróság, a szerzőpáros legarcátlanabb húzása: a délvidéki magyarság iránt érzett váratlan, előzmények nélküli aggodalom.

– hátulról a rosszindulatú belgrádi hatalommal, szemben a hazafiatlan Gyurcsány-kormánnyal. Nagyívű okfejtéséből Bajtai Kornél kihagyja (Tóth-Szenesi meg nem firtatja), hogy barátaival éppen ők voltak azok, akik 2015-ben megalakították a Magyar Mozgalmat, és ezzel csináltak – ha jól számolom – egy hatodik pártot (mozgalmat) a talán már 200 ezer főt sem számláló délvidéki magyarságnak. A Magyar Mozgalmat a VMSZ azóta minden szinten agyonverte, legyőzte, lenullázta. A nagy reményekkel indult mozgalom húzónevei elszállóban, de vezetői és tagsága továbbra is úgy tesznek, mintha valamilyen lelkiismereti centrum lennének. Nem azok. Jó lett volna, ha a sikertelen, viszont a helyi magyarságot tovább szabdaló hatalomátvételi kísérletről is szólt volna pár szót Bajtai Kornél. Meg arról, hogyan fordulhat elő, hogy a magyar érdekvédelmet ma jobban szolgálják a VMSZ országos és helyi szövetségkötései a Szerb Haladó Párttal, mint ha a Magyar Mozgalom fémjelezné a maradék bácskai és bánsági magyarságot? Erről persze, nem olvasunk a cikkben. Csak arról, hogy liberális szemmel milyen vacak a világ: Belgrádban és Budapesten is rossz kormányokat választottak meg az emberek. Nyilván nagy a baj, ha nem hajlanak az önkifejező szabadkai művészek, tisztes csantavéri szellemi rokkantak és mindenünnen kiebrudalt zentai csúcsértelmiségiek követésére. Meg az Index utólagos háborús moralizálására, amely szokás szerint egyoldalú és elfogult, de kit érdekel, ha Orbán Viktor is belekeverhető?

Vacak a világ, mondom én. Minden másra ott a reálpolitika.