Így szabályoznák a német muszlimokat
2017.03.30. 16:58
Jens Spahn német pénzügyminiszter-helyettes megelégelte, hogy a hatóságok nem látnak be eléggé a németországi muszlim közösségek és mecsetek életébe, így szigorítana a szabályokon.
A német politikusok is belátták, hogy szigorítani kell az iszlám vallás gyakorlását az országban. Jens Spahn pénzügyminiszter-helyettes szerint az összes Németországban működő mecsetet regisztrálni kellene, valamint arra kellene kötelezni az imámokat, hogy a vallási beszédeiket németül mondják, hiszen azt ellenőrizni tudnák.
A legnagyobb gondot az okozza, hogy a hatóságok nem tudják hány mecset van az országban, hol vannak és ki finanszírozza őket"
– mondta a politikus.
A miniszterhelyettes úgy véli, hogy a prédikációknak muszáj lenne németül elhangzaniuk, hogy átláthatóbb legyen mind a működésük, mind az, hogy miről is beszélnek a híveknek. Jens Spahn szerint a legjobb megoldás az lenne, ha az imámoknak német nyelvvizsgát kellene kötelezően tenniük, a pénzügyeiket pedig szigorú szabályok közé kellene zárni.
Inkább mi fizetjük őket, hogy átlássuk, mit csinálnak, mint mondjuk Törökország vagy Szaúd-Arábia"
– fogalmazott Spahn.
A Németországba vándorolt több mint másfél millió bevándorló miatt drasztikusan megemelkedett a terrorfenyegetettség szintje. A karácsonykor történt berlini merénylet óta, melyben 12 ember vesztette az életét, egyre többen tartanak a radikális iszlám terjedésétől.