Mától tényleg nem érdemes a migránsoknak Magyarországra jönni
2017.03.28. 06:28
Az Országgyűlés március 7-én fogadta el a kormány javaslatára azt a törvénymódosítást, melynek értelmében a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben a menedékjogi kérelmet kizárólag személyesen, a határon lévő tranzitzónákban lehet benyújtani. A menedékkérőnek a kérelme jogerős elbírálásáig a tranzitzónában kell várakoznia, azt csak kifelé – vagyis a most meglévő tranzitzónák esetében Szerbia felé – hagyhatja el.
Azokat a 14 és 18 év közötti külföldi gyermekeket, akik kísérő nélkül érkeznek, szintén a tranzitzónában helyezik el a menekülteljárás idejére. A 14 év alatti, kísérő nélküli kiskorúak esetén azonban továbbra is biztosított a gyermekvédelmi intézményi elhelyezés.
A szigorítás következtében a válsághelyzetben a rendőrök Magyarország területén – nem csak a határtól számított 8 kilométeres sávon belül – feltartóztatják az itt jogellenesen tartózkodó külföldieket, és a határkerítés kapuján átkísérik őket, kivéve, ha bűncselekmény elkövetésének gyanúja merül fel.
A szaktárca szombaton azt közölte, a rendőrség, a honvédség és a bevándorlási hivatal felkészült a megerősített jogi határzár életbe lépésére. A röszkei és a tompai tranzitzónában összesen 324 konténert telepítettek, bővítésük folyamatban van.
A törvénycsomag – amely március 20-án jelent meg a Magyar Közlönyben – a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba — írja az MTI.