Számos alkalommal előfordult már, hogy a mainstream politikai retorika a „keresztény” és „szélsőjobboldali” terrorcselekményekkel kívánja összemosni az iszlamizmus atrocitásait. Ezzel azonban több probléma is akad. Nevezetesen az, hogy többek között a számok sem igazán támasztják alá ezen álláspont jogosságát.

A fenti állítás normalizálja az iszlám fundamentalizmust. Ki lehet jelenteni, hogy számos muszlim többségű országban a radikalizmus számít mainstreamnek. Ezzel ellentétben ugyanilyen nagyságrendben egy keresztény kultúrkörű demokráciában sem terjedtek el a szélsőséges, nőellenes és vallásszabadságot elítélő nézetek.

A Pew Research Center kutatása szerint az arab muszlimok számottevő többsége a saría törvénykezést tartja elsődlegesnek. A következő számok azon emberek arányát mutatják, akik egyetértenek azzal, hogy súlyos büntetéssel lehessen sújtani az iszlám előírásait megszegőket:

• Pakisztán: 86%
• Afganisztán: 84%
• Palesztina: 81%
• Egyiptom: 80%
• Jordánia: 65%
• Irak: 57%
• Malajzia és Banglades: 54%

Az iszlámot elhagyók halálbüntetését Afganisztánban 79%, Egyiptomban 88%, Pakisztánban 75%, Palesztinában 62%, Jordániában 83%, Malajziában pedig 58%-ban támogatják a muszlimok.

Az Amerikai Egyesült Államok területén a Ku Klux Klánt, míg Európában inkább az Ír Köztársasági Hadsereget (IRA), valamint a Baszkföld és Szabadság (ETA) nevű nacionalista függetlenségi mozgalmat hozzák fel az iszlám terrorizmus párhuzamaként.

Le kell szögezni azonban, hogy egyedül Szíriában több tucat iszlamista terrorszervezet működik: al-Kaida, ISIS, Hamász, Hezbollah – ezen szervezetek pedig kizárólag a Koránra és a hadíszokra (Mohamed próféta életéről, tanításairól szóló közleményekre) alapozzák működésüket.

Az ISIS például megkíméli a 12 éven aluli gyermekeket, rabszolgává teszik a nőket, a férfiak százait pedig megölik. Nem véletlenül, hiszen ugyanilyen módszerességgel pusztította Mohamed serege is a Banu Qurayza zsidó törzset.

A KKK azonban ma már gyakorlatilag semmilyen befolyással nem bír, sem a politikában, sem a közéletben. A fajgyűlölő szervezetet ezen kívül semennyiben sem motiválja a keresztény teológia, ellentétben az Iszlám Állammal, mely rendre hivatkozik a Koránra, híveitől pedig teljes hűséget követel meg Allah iránt.

Jézus Krisztus, mint történelmi és bibliai karakter sokkal kevesebb politikai hatalommal bírt Mohamednél. Soha nem volt hadvezér, nem foglalt el területeket.

Az európai szempontból relevánsabb IRA pedig egy politikai mozgalom, de az ő világnézetében sem foglal el központi szerepet a krisztusi karakter. Az IRA esetében továbbá le kell szögezni, hogy nem nagyon lehet katolikus terrorizmusnak hívni. Ehhez azonban meg kell vizsgálni a történelmi kontextust.

Látható azonban, hogy az IRA alapvetően nem vallási indíttatásból született. Alapvető motivációja nem a protestánsok módszeres kiirtása volt, hanem a katolikusok védelme és érdekképviseletének kiharcolása.

Az IRA mellett példaként szokták felhozni az ETA-t is, mely kizárólag a spanyol-baszk viszony kontextusában értelmezhető. A 30-as években bár a francia-spanyol határon elterülő Baszkföld megkapta autonómiáját, ám a Fransisco Franco vezette rezsim veszélyeztette a baszkok önállóságát. A spanyol állam nyomásgyakorlására válaszul alakult meg az ETA 1959-ben. Számos robbantásos merényletért vállalták a felelősséget, többségében spanyol állami személyeket, bírókat, katonákat, politikusokat céloztak. 1973-ban végül felrobbantották Franco utódjának, Luis Carrero Blanco autóját. Ez volt legjelentősebb politikai töltetű merényletük, ezután indult meg a szervezet bomlása mérsékelt és radikális ágra. Ez a hosszas szeparálódási folyamat számos fegyverszünethez vezetett, a szervezet végül 2011-ben végleg megszűnt. Az ETA léte mögött tehát ugyancsak politikai, illetve etnikai okok húzódnak, nem pedig vallási indíttatás.

Az iszlamista retorika szerint a Nyugat testesíti meg az ellentétét a próféta által megálmodott utópiának, ennek értelmében pedig a Nyugatnak vesznie kell. Ezzel ellentétben a keresztény vagy „szélsőjobboldali” radikalizmus semmiképp sem egységes, inkább több, kisebb ügyet tart fontosabbnak, és ezek is inkább helyi szintűek. Semmiképpen sem helyezkednek szembe egy olyan nagy entitással, mint ’a Nyugat’, vagy ha mégis, akkor sem teszik ezt olyan hévvel, mint az iszlám.                                                                                                                                      

A CNS News az amerikai külügyminisztérium egy 2015-ös jelentésére hivatkozva számol be arról, hogy 2015-ben 92 országban történt terrortámadás, ám földrajzi szempontból ezek mind muszlim országokra koncentrálódtak.

Érdemes még megemlíteni a világ legismertebb iszlám teokráciáját, Iránt, mely például nyíltan támogatja a Hezbollah szervezetet, ezen kívül a szíriai konfliktusban is vitathatatlan a szerepe.

Ezalatt lényegében azt kell érteni, hogy egy adott médium mindig az adott helyzettől függően tágítja, vagy szűkíti a terrorizmus fogalmát. Ha például vélhetően jobboldali csoportosulások a tettesek, úgy egy randalírozást, vagy ’egyszerű’ vandalizmust is terrorizmusnak bélyegezhetnek, míg ha muszlim volt az elkövető, úgy igyekeznek függetleníteni az elkövetőt bármelyik terrorszervezettől, vagy egyenesen hallgatnak róla.

Ezt a retorikai trükköt alkalmazta Barack Obama volt amerikai elnök is. Az ő elnöksége alatt történt az orlandói lövöldözés és a bostoni robbantás is, ám nyilatkozataiban rendre azt ismételte, hogy

A definíciók ilyen jellegű, teljesen önkényes változtatása miatt pedig teljesen félrevezető lehet a terrorizmusról folytatott párbeszéd a mainstream médiában.