Jöhetnek viszont az obligát Orbán-idézetek 2007/08-ból, hogy mit is mondott akkor a ruszkikról. A világ sokat fordult azóta, hogy mást ne mondjak, az amerikai elnököt ma Donald Trumpnak hívják. Ez most csak úgy eszembe jutott.

Szóval sok minden változott, példának okáért nem valósult meg a független európai energiapolitika, ami akkoriban még napirenden volt. Nagyjából úgy bukott el, mint minden praktikus kísérlet mostanában a fejlettnyugaton, azaz gőzerővel kerestük azt a bizonyos közöseurópai megoldást.

Esetleg az is előfordulhatott, hogy valakik elgáncsolták azt – csak nem a friccek? Orbán akkoriban az atlanti és európai érdekek leghűségesebb szóvivője volt, csak hát egy idő után nyomasztóan fárasztó úgy strázsálni ezekért, ha nem kapunk érte semmit – sokszor még egy fejsimit sem, csak atyai intést a fékellensúlyokról meg a túlhatalomról.

A realitás pedig az, hogy szükség van fűtésre meg meleg vízre, és abban meg nem segít, ha letolt gatyával állunk ki az atlanti meg európai közös érdekekért a semmiért cserébe. És amíg a méregzöldek ki nem ötlik, hogyan lehet lepkefingból meg gandzsából olcsó, megbízható, kiszámítható energiát nyerni, addig kénytelenek vagyunk a hagyományosabb formákból előállítani azt. Sajnos nem mindenki a hollywoodi celeb-sznobácia kasztjának a tagja, a szuterént nehezebb napelemmel felszerelni, és még ha lehet is, valószínűtlen, hogy Bözsi néni ki tudja csengetni a rezsit.

A haladóknak egyébként nem az a baja Oroszországgal, ami talán okkal lehetne. Nekik ugyanis van egy születési rendellenességük, és ennek köszönhetően a világról alkotott víziójuk úgy néz ki, hogy abban mindenütt az ő akaratuk szerint kell történnie mindennek. Amikor belátják, hogy ez mégsem lehetséges, inkább beköltöztetik az egész világot ide, így vagy úgy, de menni fog. A ruszkikkal tehát ideológiai problémájuk van, ezért kárognak éjt nappallá téve arról, hogy Oroszország Mordor. Sajnos úgy tűnik, hogy az oroszok viszont támogatják az elnöküket, ami még akkor is igaz, ha komédiába illően lassan életfogytig fogja vezetni az országot.

Oroszország az oroszoké, mondja a művelt jobbikos, és ebben speciel igaza van. Az, hogy hogyan kormányozzák Oroszországot és milyen törvényei vannak, kizárólag az oroszok dolga, és ez az a tény, amit a haladó gyomor képtelen megemészteni.

Oroszországnak vannak érdekei, mondja a bennünk lévő Kissinger, és ez a fejlemény meglepte a nyugatiakat. Semmi problémájuk nem volt akkor velük, amikor Jelcin tántorgott és vigyorgott, az országot pedig szabadrablók és kiskirályok uralták. Mindez a demokrácia legnagyobb dicsőségére történt, a Nyugat méltató támogatásával, nem is beszélve a hatalommegosztás szent elvéről, ami valóban teljesül az oligarchák uralma alatt. Mindez persze érthető: a hidegháború végén másnak nem is örülhettek volna a győztes nyugatiak, mint egy gyenge Oroszországnak, és ebben még igazuk is lehet.

Egyetlen állapot sem örök, pláne nem a politikában. Kiderült, hogy az oroszok annyira nem élvezik a szabadrablást, mint a nyugati hatalmak. Úgy tűnik, hogy az orosz nép érzései és a nyugati elvárások nem nagyon találják a közös nevezőt, de hát annál rosszabb az orosz népnek.

Mindez nem jelenti azt, hogy Oroszország külpolitikai akciói szépek, vagy akárcsak igazolhatóak lennének. Szó sincs róla. Õk aztán ugyanúgy becsomagolják valamilyen retorikai generálszószba az akcióikat, ahogy a nyugatiak is, akik dettó mindenféle skrupulus nélkül támogatnak iszlamistákat (a „mérsékelt lázadók” azok, akik nem balról jobbra, hanem fordítva vágják el a hitetlenek torkát és kisebb sebet ejtenek), vagy az ukrán demokráciát építő nácikat. (Persze már a Szovjetunióval szemben is támogatták az afgánokat, de én amondó vagyok, hogy azzal a példátlan gusztustalansággal szemben, amit Szovjetuniónak hívtak, tényleg bármiféle eszköz megengedett, így hát Istennek legyen hála, meg Ronald Reagannek.)

Az orosz érdekek magját geopolitikai és egyéb kényszerek vagy ösztönzések táplálják, és ezek bizony azonosak voltak és maradtak. Vlagyimir minden bizonnyal kicsit erősebben szorította össze a fogait Szocsiban, amikor a fülébe súgták, hogy „főnök, megkavarták a szart, ég a Majdan”.

Putyin magyarországi népszerűsége annak köszönhető, hogy a Haladó Ideológiai Továbbképző Központok folyamatosan tolják az arcunkba a propagandát arról, milyen borzalmas hely Oroszország, és hogyan fogja elpusztítani a világot. Ez felcicomázva a szokásos „autokratikus”, „diktatórikus” stb. jelzőkkel elég ahhoz, hogy az átlagpolgárnak szimpatikus legyen a kiszemelt célpont.

Ezek azok a pillanatok, amikor a haladók inkább a seggükbe parkolják a fejüket, de arról sem tehet senki, hogy a magyar külpolitikai hagyományt szinte egyedül a szultánunk ismeri. A haladók nem óvatosak, hanem hisztériásak, akik elhitetik velünk, hogy a cirkó működik üzemanyag helyett haladó elvekkel is.