Nagy-Britannia kilépését követően semmi sem maradhat a régiben.

A brit miniszterelnök, Theresa May kedden leszámolt a Nagy-Britannia sorsát illető találgatásokkal és illúziókkal. Korábban számos forgatókönyv született, hogy vajon a britek milyen módon lépnek ki az Európai Unióból, hogy az úgynevezett „soft”, vagy a „hard” Brexit valósul meg. Voltak olyanok is, akik reménytelenül hittek abban, hogy egy második referendummal végül visszafordíthatják a folyamatot. May beszédében azonban egyértelművé tette, hogy az Egyesült Királyság nem maradhat az EU mellett az egységes piac tagja sem, ezzel pedig eldőlt, hogy a „hard” Brexit valósul meg.

A britek szempontjából észszerű döntés született, hiszen a kilépést követően szabadkereskedelmi megállapodások révén saját kényük-kedvük szerint tárgyalhatnak mind az Európai Unióval, mind pedig más hatalmakkal. Ebből a szempontból kulcsfontosságú az Egyesült Államok szerepe is, melynek a rövidesen beiktatásra kerülő új elnöke határozottan támogatta a szigetország kilépését az unióból. Donald Trump egy koncepciót is kidolgozott arra vonatkozólag, hogy az új együttműködés hogyan is valósulhatna meg a jövőben.

Az Európai Unió rossz szájízzel tekinthet a britek döntésére, hiszen eddigi taktikájuk és hozzáállásuk is teljesen kontraproduktívnak bizonyult. A zsarolás és a pökhendiség politikája ugyanis már nem kifizetődő Európában.

Már a Brexit-szavazást megelőzően is olyan interjúk és megszólalások jelentek meg a brüsszeli vezetők részéről, amelyek totális önteltségről, elfuserált politikai érzékről tanúskodtak. Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker például nemegyszer leszögezte, hogy a britek nem játszadozhatnak, ha kilépnek az unióból, nem lesz „cseresznyeválogatás”, a „dezertőröket” pedig senki sem várja tárt karokkal.

Juncker kitűnően jelképezi azt az álomvilágban élő brüsszeli világot, amely szép lassan a darabjaira hullik. A brit miniszterelnök beszédét követően az Európai Bizottság elnöke már arról beszélt, hogy a „hanyatlás” és az „újrakezdés” közül kell választani. Nagy-Britannia kilépéséhez márpedig nagyban hozzájárult a jelenleg is regnáló európai elit, amely milliókat engedett be ellenőrizetlenül a kontinensre. Ahogyan a Deutsche Welle szerzője helyesen megjegyezte, a britek nemcsak a jelenlegi uniós állampolgároktól, hanem azoktól tartottak leginkább, akik idővel azzá válhatnak a bevándorlási válságnak köszönhetően.

Brüsszel mára már nem azt a csodálatos világot jelképezi, amelyből mindenki önfeledten szeretne részesülni. Az Európai Unió a hanyatlás fázisában van, de ennek megfordításához új gondolatokra, új impulzusokra, de elsőként új vezetőkre lenne szükség. A britek valóban rácáfoltak mindarra, amiben vakon bíztak a brüsszeli elefántcsonttoronyban. Nevezetesen arra, hogy az EU-t senki sem hagyhatja el, mert azzal az adott ország a saját halálos ítéletét írja alá. Ennek az önteltségnek volt köszönhető az is, hogy Brüsszel mindent megengedett magának. Legyen szó zsarolásról, büntetésről, megszégyenítésről és önsorsrontó elképzelésekről.

Az inga azonban visszaleng, a tornyok pedig ledőlnek. Méghozzá az őreikkel együtt.