A Dal 2017 - Kihirdették az elsõ válogató résztvevõit
2017.01.09. 23:38
A három válogató adás (január 14., 21. és 28.) után tizennyolcan kerülnek a két elődöntőbe (február 4. és 11.), majd nyolcan a február 18-i döntőbe.
Az első elődöntőben Benji a Karcok, Calidora a Glory, Csondor Kata a Create, Henderson Dávid a White Shadows, a Leander Kills az Élet, a Rocktenors az Õsz, a Roma Soul a Nyitva a ház, Singh Viki a Rain, a Spoon21 a Deák, a The Wings pedig a Mint a hurrikán című számmal lép fel.
A verseny zsűrijében a Fonogram- és eMeRTon-díjas énekesnő, Zséda; Frenreisz Károly, a Metro és az LGT egykori tagja, a Skorpió vezetője; valamint a szintén Fonogram-díjas zeneszerző, a Napra együttes frontembere, Both Miklós mellé idén új szereplőként csatlakozik Molnár Ferenc Caramel Fonogram-díjas énekes, aki 2012-ben maga is indult, és Vízió című dalával a legjobb négyig jutott A Dalban.
A produkció készítői korábban is hangsúlyozták, a dalválasztó show legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi magyar dalok szülessenek, amelyek közül a szakmai zsűri és a nézők közösen választják ki az egész országot képviselő művet.
A produkció további díjakkal is szeretné ösztönözni az igényes és kreatív munkát, így A Dal 2017-ben is díjazzák a legjobb dalszöveget és kiosztják A Dal felfedezettje címet is. Az online Akusztik Dalverseny nyertese pedig a Petőfi Akusztik koncertlehetőségen túl felléphet a 2017-es VOLT Fesztivál mínusz egyedik napján a Petőfi Zenei Díjátadó színpadán.
A közönség ötödik zsűritagként 2017-ben is szavazhat kedvencére, vagy pontozhatja kedvencét. A Dal 2017 alkalmazás a MédiaKlikk Plusz keretalkalmazáson keresztül érhető el.