Az Egyesült Államok azzal a céllal foglalta el Irakot, hogy leváltja a tömegpusztító fegyverekkel rendelkező Szaddámot. Bár fegyvereket nem találtak, a diktátort kivégezték. A stabil, bár elnyomó rendszer helyett pedig jött az Iszlám Állam. 

Tíz éve, 2006. december 30-án végezték ki Irak szunnita vezetőjét, Szaddám Huszeint. A közel-keleti országot közel 25 évig vezető elnök bár diktatórikus keretek között, de stabil alapokon tartotta a mára a káoszba fulladt térséget. Kormányzása alatt állandó vallási konfliktusai voltak az ország főként keleti részén élő kurdokkal és a síitákkal. 

Szaddám Huszein egyeduralma azután lett megkérdőjelezhetetlen, hogy 1979. július 19-én a betegeskedő Ahmad Haszan al-Bakr elnök Szaddám nyomására lemondott. Ezek után minden pozíciót Szaddám Huszein vett át, így ő lett az Irak köztársasági elnöke, miniszterelnöke és a hadsereg főparancsnoka, valamint a kormányzó Baasz Párt főtitkára. Később saját magát tábornaggyá léptette elő.

A hatalomátvétel után egyből tisztogatásba kezdett: az elnök összehívott egy kongresszust, ahol felolvasta 68 párttag nevét, akikről megállapította, hogy szembeszállhatnak vele. Közülük huszonkettőt ki is végeztek. Később még félezer embert végeztetett ki. 

Az egyik legszomorúbb jelenkori történet Iraké.

Szaddám kormánya nem sokkal a hatalomra kerülés után emancipálta a nőket, és magas szintű kormányzati, ipari állásokat ajánlott fel nekik. Az országban megszűnt a szigorú és elnyomó iszlám jogrend, a Saría. Ennek köszönhetően Irak lett az első olyan Perzsa-öböl menti ország, mely eltörölte az iszlám jogot. Ezzel szemben az Iszlám Állam uralta területeken visszavezették azt. 

Szaddám Huszein kemény és kegyetlen diktátor volt, ennek ellenére a lakosság úgy tekintett rá, mint a férfira, aki végre elhozza az aranykort az olajban gazdag országnak. Az iskolák, kormányzati épületek és üzletek többségének a falain Szaddám arca volt látható, sőt a bankjegyekre is a vezetőt nyomtatták. Az elnök minden rétegnek próbált megfelelni, így ha kellett, akkor beduin népviseletet, tradicionális iraki földműves ruhát viselt. Sőt, olyan is előfordult, hogy a kurdok öltözékét vette magára. Rendszeresen drága nyugati öltönyökben is a nép elé állt, hogy ezzel bizonyítsa, ő elődeivel szemben ő egy a korral lépést tartó vezető. 

Szaddám Huszein külpolitikája néha egészen hajmeresztő dolgokat produkált. Bár Irak és Irán között mindig is éles viták és olykor fegyveres összecsapások folytak, senki sem gondolta, hogy odáig fajul az ellentét a két fél között, hogy Szaddám megtámadja a perzsa államot. A iraki vezető erős paranoiája miatt dönthetett úgy, hogy megindul Irán felé.

Iránban Ruholláh Khomeini vette át a hatalmat, ő lett az Iráni Iszlám Köztársaság első államfője. Khomeini ultrakonzervatív politikája miatt egyre nagyobb lett a síiták térnyerése, aminek köszönhetően az iraki síiták is fészkelődni kezdtek. Szaddám úgy érezte, hogy emiatt szorul a hurok a nyaka körül.

Bár az 1980-ban indult offenzíva gyorsan haladt, rövid idő kellett csupán ahhoz, hogy az irakiak rájöjjenek, nem tudják legyőzni a perzsákat. 1982-től már azt vizsgálták, hogyan is lehetne kiszállni a háborúból. Ennek ellenére csak 1988-ban sikerült lezárni a konfliktust.

Több millió ember vesztette életét a háborúban, a károk pedig óriásiak voltak, komplett városok semmisültek meg. A két ország korábban virágzó gazdasága gyakorlatilag lenullázódott. Szaddám Huszein ráadásul nem bírta önerőből fedezni a háborús költségeket, így a közel-keleti országoktól, valamint az Egyesült Államoktól vett fel hatalmas kölcsönöket. A háború befejeztével ismét kölcsönöket kért, többek közt ez vezetett ahhoz, hogy később lerohanta az olajban gazdag Kuvaitot. Szaddám azt kérte, hogy engedjék el a felhalmozódott tartozását, ám a kis, az Egyesült Államok érdekszférájába tartozó olajország erre nem volt hajlandó. 

Az Öbölháború 1990-es kezdete az egész világot megdöbbentette. Az iraki erők egy viszonylag kis sereggel átlépték a kuvaiti határt és elindultak a főváros felé. Bár a hadművelet eleve kudarcra volt ítélve, a Szaddám-hű harcosok rendíthetetlenül haladtak Kuvaitváros felé.

Szaddám Huszein korábban azzal vádolta az olajban gazdag szomszédjait, hogy a közösen birtokolt olajmezőkön a túltermelés miatt irreálisan alacsonyan tartja az olaj világpiaci árát. Irak hivatalosan sohasem fogadta el Kuvait létezését, sosem tartotta legitimnek a britek által rajzolt határvonalat. Az iraki tankönyvekben a mai napig, mint iraki területként jelzik Kuvaitot. Az ENSZ azon túl, hogy elítélte az offenzívát, megbízta a nemzetközi koalíciót, hogy bármilyen eszközzel stabilizálja az állapotokat és szorítsa ki az iraki katonákat a térségből. A csapatok élére a nagy rutinnal és presztízzsel rendelkező Norman Schwarzkopf tábornokot nevezték ki, aki 1991-ben elindította a Desert Storm nevű katonai akciót.

A hadműveletben több százezer katona vett részt a világ minden részéről. A közel félmilliós amerikai katonát számláló koalíciónak mindössze hat hetébe került, hogy térdre kényszerítse az iraki katonákat. Többségük éhezett, sokan dezertáltak. George Bush elnök 1991. február 27-én jelentette be a tűzszünetet.

A Bush-kormányzat a szeptember 11-i merényletek után kezdte el tervelni a közel-keleti ország megtámadását. George W. Bush elnök megalkotta a három gonosz tengelyét, mely Irakból, Iránból és Észak-Koreából állt. Azzal vádolta meg Irakot, hogy ideggázokat, valamint atomfegyvereket fejleszt. Ennek apropóján 2003-ban meg is indultak a szárazföldi csapatok Irakba.

Később kiderült, hogy a vádak megalapozatlanok voltak, Bush pedig már félig-meddig elismerte, hogy Szaddám megbuktatása volt az elsődleges cél. Kétszer is megpróbálták az elnököt megölni, azonban a CIA fals adatai miatt ez mindkétszer meghiúsult.

2003 áprilisára az amerikai katonák elfoglalták az ország nagy részét, Badgad eleste után pedig Szaddám elmenekült a városból. A korábbi elnök két fia és egy unokája is az amerikaiakkal vívott harcokban halt meg. A elűzött politikust végül egy 2003. december 13-án fogták el, ahonnan először szülővárosába, Tikritbe, majd később a fővárosba, Bagdadba szállították. Több évnyi bírósági tárgyalás után 2006 novemberében ítélték el a következő bűntettekben: 

• több százezer észak-iraki kurd meggyilkolása 1986 és 1988 között
• a dél-iraki síita felkelés véres leverése 1991-ben
• több ezer síita kurd 1980-as elűzése a szomszédos Iránba
• Halabdzsa kurd település ellen 1988-ban vegyi fegyverrel végrehajtott, becslések szerint ötezer ártatlan életet követelő támadás
• Kuvait megtámadása 1990-ben
• vallási vezetők kivégzése 1974-ben
• Kirkuk bombázása
• a kurd Barzani-klán 8 ezer emberének meggyilkolása 1983-ban.

Az ítéletet 2006. december 30-án hajtották végre, több TV-adó élőben mutatta a videóra vett kivégzést. 

Szaddám elűzése, majd kivégzése után az Egyesült Államok nyomására nevezték ki az ország vezetőit, javarészt olyanokat, akik szimpatizáltak a nézeteikkel. Az ország már ekkor a politikai káosz felé kezdett sodródni, ugyanis a következő elnökök és miniszterelnökök többsége síita volt, akiknek programja jóformán csak annyiból állt, hogy az Egyesült Államokat ki kell szolgálni, a Szaddám-hű Baász-pártiakat, valamint a szunnitákat pedig üldözni kell.

A két vallási felekezet közötti ellentét vezethetett oda, hogy Szaddám Huszein korábban kiképzett katonai vezetői, annyira meggyűlölték a síitákat, hogy inkább csatlakoztak a kialakuló Iszlám Államhoz, ami ennek is köszönheti, hogy akkorára nőtt, amekkora ma.