Reggel 7:59
2016.12.23. 07:58
Teljes egészében visszafoglalta a szíriai hadsereg Aleppót. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) megerősítette, hogy az utolsó felkelőket és polgári személyeket szállító konvoj is elhagyta a korábban a lázadók ellenőrzése alatt tartott területet. Ez volt a kormányerők legjelentősebb győzelme a felkelőkkel szemben a polgárháború 2011. évi kezdete óta. A szír hadsereg közleménye szerint ez a győzelem stratégiai fordulatot jelent a terrorizmus elleni harcban. Kiemeli, hogy a szíriai hadsereg és szövetségesei képesek megnyerni a csatát a terrorcsoportok ellen, és új szakaszt nyit a terrorizmusnak a Szíriai Arab Köztársaság egész területéről történő kiűzésében.
A német hatóságok közleménye szerint letartóztattak két koszovói férfit, akik a gyanú szerint támadásra készültek a nyugat-németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Oberhausen városában. A gyanúsítottak Németország egyik legnagyobb bevásárlóközpontját, az oberhauseni CentrO-t szemelték ki támadásukat célpontjának. A bevásárlóközpont mintegy 250 boltnak ad helyet, karácsony előtt általában zsúfolásig megtelik.
Az Eurobarométer nevű uniós közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a migrációt és a terrorizmust látja az Európát érintő legfőbb veszélynek az unión belüli közvélemény. A jelentés szerint az unió lakosságának 45 százaléka látja úgy, hogy a migráció a legsúlyosabb kihívás jelenleg Európa számára, ráadásul a megkérdezettek 69 százaléka támogatná azt, hogy az uniónak legyen közös bevándorláspolitikája. Továbbá a lakosság 32 százaléka tartja az európai terrorizmust a legfőbb veszélynek.