A német oktatási példa mindig is fontos volt a magyar társadalom számára. Ezen a téren pedig 2000-ben nagy sokk érte a németeket. A PISA-felmérésekben az átlag alatt végeztek. Ez a tudására, írásbeliségére olyan büszke országot kellemetlenül érintette. Az is sokkoló volt, hogy a magyar helyzethez hasonlóan a funkcionális analfabetizmus nagyon erős növekedésnek indult. Az ilyen folyamatok szinte soha nem köthetők egy adott kormányzati intézkedéshez. Ezeknek mélyebb társadalmi és strukturális, esetleg demográfiai okai vannak. A németek két egymással összefüggő fő okot találtak. Az egyik iskola típus a Hauptschulen szignifikánsan rosszabb eredményeket hozott. A másik, hogy a migránsok gyermekei rontották le az eredményeket, akik főként a Haupschulenbe jártak. Végül is az volt a feladat, hogy hogyan oldják meg azt, hogy a németül nem is tökéletesen tudó, nem megfelelően motivált, más kultúrájú migráns tanulók mégis elsajátítsák a tananyagot. A probléma felvállalása önmagában érték.

A reformok részben sikeresek voltak, egy évtizeddel később a tesztek jobb eredményeket mutattak. Ezt pedig a migráns gyerekek magasabb teljesítménye tette lehetővé. A nehézséget jelzi, hogy a javulás már megállt és annak szintjének megőrzése is nagy feladat.

Magyar romló eredmények esetén mindenki politikai, szakmai okokat keres minden esetben és nem hajlandó a társadalmi okokat figyelembe venni, vagy legalábbis őszintén kimondani. A szakmai és politikai vélemények a leromlott infrastruktúrával, a korszerű oktatás feltételeinek hiányával, az általános, politika által okozott bizonytalansággal és az átláthatatlan tanulási szerkezettel indokolják a gondokat, amiért természetesen az éppen aktuális kormány felelős.

A PISA-eredmények a kommunizmus óta romló trendet mutatnak, és mindig az aktuális kormány nyakába akarják varrni az eredményeket. Mintha egy két éve működő reform befolyásolhatná a 8 éve az iskolarendszerben lévő gyerekek teljesítményét, főleg írás, olvasási és alapvető számolási készségeiket, amiket az iskolai időszak elején sajátítanak el.

A másik irányzat, ami inkább kommentekben jelenik meg: bizonyos körök a  kommunizmus iránt nosztalgiát hangsúlyozták, az akkori rendszer visszaállítása mellett teszik le a voksukat. Tudni kell azonban, hogy a kommunista rendszerben a nemzetközi teszteken elért jobb helyezés részben manipulációnak volt köszönhető. Az akkori oktatási politikának a kommunista oktatási rendszer magasabbrendűségét kellett bizonyítania. Ezért válogatta a diákokat a tesztek kitöltéséhez, kihagyva a gyengébb teljesítményűeket. Ezért az akkori eredményei részben megtévesztőek. A rendszerváltoztatás után bekövetkező romlás részben annak tudható be, hogy a hamisítás megszűnt, de ennek vannak demográfiai okai is.

A fenti szakmai okok bizonyosan nagyon fontosak, de véleményem szerint két lényeges demográfia kérdés nem kerülhető meg az eredmények kapcsán. Az egyik a kivándorlás, a másik a cigányság helyzete.

A PISA-eredményeket nálunk Lengyelországgal vetették leginkább össze azt bizonyítva, hogy az egy évtizede elindított reformok hatékonyak. A összevetésekből kiderült, hogy a leggyengébbek közé náluk a társadalom kisebb része tartozik és a legjobbak szintje is magasabb. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy nálunk még a tehetségek gondozásával is baj van. Az elemzésekből kimaradt azonban, hogy a legjobbak között a trendek mindkét országban lefelé mutatnak és lengyeleknél még erőteljesebben, mint náluk. Valószínűleg ugyanabból az okból. A grafikonok vonalai hasonló irányt mutatnak és ugyan a lengyelek magasabb szintről indulnak, de az esés is jóval nagyobb. Véleményem szerint mindkét trendben fontos szerepet játszik a kivándorlás.

Mindkét országot érinti a fiatalok nyugat-európai munkavállalásának kérdése, a lengyeleket a magyarnál jóval erősebben, ahogy a romlás is erőteljesebb náluk. A legjobb eredményt elérők közötti csökkenést magyarázhatja ez a tendencia. A KSH kutatása kimutatta, hogy külföldön munkát vállalók között vannak, akiknek gyerekei épp ebbe a korosztályba eshetnek és azt is, hogy az ő képzettségi átlaguk jóval magasabb a magyar átlagnál. A PISA-felmérésből is tudjuk, hogy a magasabb képzettségű családok gyerekei jobb eredményt érnek el az iskolában (ez épp nálunk a legerőteljesebb). Mivel a képezettebb fiatal családok gyerekei ma részben külföldön tanulnak, nem a magyar átlagot húzzák fel, hanem talán a németet vagy az angolt. Ez a jelenség a sor másik végén is kifejti hatását. A legjobbak egy részének eltűnése relatíve növeli a gyengébbek súlyát, ez újabb magyarázat az átlagok zuhanására és a rossz eredményt elérők arányának hirtelen növekedésére. A külföldi munkavállalás felfutása éppen a 2012-es és a 2015-ös időszakra esett, ami újabb érv a magyarázat helyessége mellett.

A németek kimondták, habár elsőre nehezen elfogadható a balliberális értékrend szerint, de a migránsok gyerekei húzzák le leginkább az átlagokat. Szembenéztek a problémával, ez az első lépés a megoldáshoz. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem elsősorban oktatási, hanem beilleszkedési problémával állnak szemben, és ahhoz, hogy az oktatási rendszer ki tudja fejteni hatását, az integrációt is elő kell segíteni.

Nálunk talán rasszizmusnak minősítik annak kimondását, hogy a tesztek átlageredményeit részben a cigányság alacsonyabb teljesítményének, integrálatlanságának köszönhetjük. Etnikai alapú statisztika híján csak becslésekből és a mindennapi tapasztalatokból tudjuk, hogy a 18 év alattiak között a cigánygyerekek aránya folyamatosan, és egyre gyorsuló ütemben növekszik. Ez többségi társadalomnál jóval magasabb szaporulatukból, korábban kezdett első szülésből, a szülőképes korosztály növekedéséből és a többségi társadalom alacsony szaporulatából fakad. Az elmúlt évtizedek romlási üteme bizonyosan összefüggést mutat ezzel, és amíg a trend folytatódik az eredmények is romlani fognak. (A szocializmusban, amikor a nemzetközi oktatási teszteken még jól szerepeltünk jelentősen alacsonyabb volt részarányuk.) Ez természetesen az integráció kudarcát mutatja, mivel minden igyekezet ellenére sem tudja a politika rávenni a cigányságot az oktatásba és a munkaerő-piaci integrációra.

Ebben a tekintetben nem a lengyelekkel, hanem a szlovákokkal érdemes az eredményeinket összevetni. Akik még nálunk is rosszabbul teljesítenek, de pont ugyanezzel a gonddal küzdenek a cigányság tekintetében. A trendek itt is sokkolóan hasonlóak, amelyet két teljesen eltérő oktatási rendszerrel, politikai vezetéssel és koncepcióval rendelkező országnál nem lehet politikai vagy szakmai érvekkel megmagyarázni. Sokkal inkább a hasonló társadalmi folyamatokkal.

Amennyiben így szemléljük a kérdést valószínűleg közelebb vagyunk a valósághoz és nyilvánvalóvá válik, hogy elsősorban nem oktatási, hanem integrációs és demográfiai problémával állunk szemben. Ami sajnálatos, mert az oktatási problémákat sokkal könnyebb orvosolni.

A jelenlegi kormányzat tett ezeken a területeken intézkedéseket, de úgy tűnik, még továbbiakra lesz szükség. Ehhez azonban nem szakmai okoskodás mögé kéne rejteni a problémát, nem ilyen mondatokat kéne leírni: a magyar iskola a társadalmi hátterük szerint szétválogatja a tanulókat, hanem nevén kell nevezni a problémát. A valódi megoldáshoz pedig előbb etnikai alapú statisztikára lenne szükség, hogy megállapíthassuk a probléma nagyságát.

Az etnikailag sokszínű oktatási folyamatok követésében az USA van a legjobb helyzetben. Az ő rendszerükben etnikai statisztikák vannak az iskolai eredményekre. Amik a kutatók és politikusok számára lehetővé teszik a valódi problémák azonosítását és célzott megoldások alkalmazását. Ezekből az eredményekből mindenki tudhatja, hogy a feketék, latinók, ázsiaiak, vagy fehérek milyen eredményeket érnek el az iskolai teszteken, továbbtanulásban stb. Jól látható, az ázsiaiak kitűnő eredménye, a fekete férfiak alulteljesítése. Az is, hogy a fekete nők problémái nagyrészt megoldódtak, ők képesek voltak kitörni a lemaradásból.

Nálunk ezzel szemben azt sem tudjuk biztosan, hogy a cigány lakosság hány százaléka megy egyetemre, vagy fejezi be a középiskolát. Az elhangzó számok minden esetre aggasztóak. Véleményem szerint a cigányság helyzetén nem lehet érdemben változtatni, amíg nem vezetünk be mi is etnikai alapú statisztikát. Amíg ez nem történik meg, addig az oktatási számok sem javulnak.

Ma mind a jobb-, mind a baloldalon azt gondolják, hogy ez valamiféle rasszizmust jelentene. Ez nincs így. EU-s, a kérdéssel foglakozó intézmények már egy évtizede is javasolták ezt, de egyetlen kormány sem vállalta be az intézkedést. (A Rasszizmus és az Intolerancia Elleni Európai Bizottság (ECRI) is támogatta az etnikai alapú adatgyűjtést – az emberi jogok tiszteletben tartása mellett – 2007-es magyarországi jelentésében.)

Az oktatás egy stratégiai kérdés, éppen ezért nem szabad átpolitizálni. Amennyiben azt szeretnék, hogy a magyar társadalom versenyképes legyen, és ne vigyen magával óriási teherként több millió funkcionális analfabétát, túl kell tekintenünk az oktatási rendszeren. Ezeknek az embereknek jövője és jövőbeli gyermekeik jövője az egyik legkomolyabb társadalmi probléma, amit nem oktatási szakembereknek kell megoldani, és nem is egyetlen kormánynak. Ehhez azonban minden érintettnek túl kellene lépnie a politikai haszonszerzésen, és el kellene kezdeniük a valódi problémákról beszélni.