A németországi kampány a migrációról fog szólni
2016.12.07. 10:58
A migráció fontos téma lesz a jövő évi németországi szövetségi parlamenti választások kampányában – mondta az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense.
Mint mondta, ha fontos is marad a nyitottság szempontja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szembemegy korábbi politikájával több ponton e témában, például felgyorsította a menekültkérelem elutasítása utáni visszatoloncolásokat, a teljes státusz helyett pedig kiegészítő védelmet adna a menekülteknek.
Megjegyezte: ez utóbbi jogállás két évre szól, és megnehezíti a családegyesítéseket. A német bíróságok sorra dobják vissza az ilyen hatósági döntéseket – tette hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy Angela Merkelt újraválasztották kedden a CDU elnöki tisztségére, a szakember közölte: ha kisebb arányú is volt a korábbiaknál a kancellár győzelme, így is a voksok közel kilencven százalékát kapta meg.























































































