Az odaút a társaság és a busz kényelme miatt nagyon kellemes lett volna, ám sajnos egy afféle „fájdalom-szimulátorban” találtam magam, ugyanis a mögöttem ülő úriember valamiért jó ötletnek tartotta, hogy egy öt hete tartó, pokoli hátfájással bevállal egy oda-vissza 800 kilométeres, 16 órás buszutat.

Végső soron felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan támadhat valakinek az az ötlete, hogy egy hosszú buszúton úgymond „kiüli” az öt hete tartó hátfájást? Ám ugyanakkor kíváncsivá is tett: mi történik Krakkóban, hogy valaki képes bevállalni ilyen mértékű szenvedést, hogy eljuthasson oda? A válasz, a lengyel-magyar barátság. Ám mielőtt erre rátérünk, érdemes tisztázni, hogy mi is az a szellemi honvédelem.

Térjünk vissza egy kicsit az elején szereplő kifejezéshez: szellemi honvédők. Ízlelgessük egy kicsit, mert nagyon érdekes kifejezés. A CÖF által megjelentetett közlemény elolvasása előtt nem találkoztam ezzel a kifejezéssel. Csizmadia Lászlót, a CÖF elnökét kérdeztem arról, hogy mit is jelent szellemi honvédőnek lenni.

– mondta Csizmadia László, a CÖF elnöke.

Az érkezés utáni első napon a szellemi honvédők ellátogattak a krakkói katyni mártírok emlékművéhez, amely krakkói királyi vár, a Wawel tövében található. A magyarok piros-fehér-zöld és CÖF-ös zászlókkal vonultak az emlékműhöz, ahol a lengyelek mosolyogva és tapsolva fogadták őket. Az emlékműnél beszédet mondott Csizmadia László, a CÖF elnöke, amelyet lengyel nyelvre is lefordítottak.

– kezdte beszédét Csizmadia, aki a felszólalásában felidézte a lengyel történelem két tragikus eseményét, majd hozzátette, hogy „népeink megszállása, közös sorsunk összeforrasztott bennünket”. A CÖF elnöke végül arról is beszélt, hogy az EU-ban egyre fontosabb szerep hárul Lengyelországra és a visegrádi négyekre.

Szavait taps és ováció fogadta.

Az ünnepség végeztével visszatértünk szállásunkra, eltettük magunkat másnapra, hiszen zsúfolt program várt ránk.

A hotelben reggel 9-ig kellett elintézni a reggelit és minden mást, aztán indultunk is a függetlenség napi állami rendezvényekre.

Ismerős helyszínre érkeztünk: a Wawel székesegyház tövében lévő katyni keresztnél lobogott a CÖF-ös zászlóerdő.

A Wawel alatt álldogált a magyar delegáció, kibontott magyar és CÖF-ös zászlókkal. Átellenben a Gazeta Polska nevű szervezet szimpatizánsai gyülekeztek.

A Gazeta Polska mellett ott gyülekeztek a KOD aktivistái is.

A két csoport egymás mellé kerülésével borítékolható volt a balhé.

A CÖF-ösök sokáig várakoztak a téren, a tömeget MP feliratú karszalagot viselő katonák igazgatták. A távolban felhangzott egy zaj, ami egyre erősödött és egyre kivehetőbb volt a katonazenekar fúvósainak és a dobok pergésének hangja. Az emberek az út két oldalán álltak, és megtapsolták a katonazenészeket és a nyomukban járó, vonuló katonai, rendőri és egyéb alakulatokat. Nemsokára az országos és helyi politikusok következtek és ekkor hangzott el az azóta hátrébb terelt KOD-osok füttykoncertje. A fütyülés mellett előkerültek a megafonok is. A Gazeta Polskások azonban fel voltak készülve az ilyen eshetőségekre is: a saját hangszóróikat az ellenfél felé irányították és ők is elkezdték nyomni a mantrát. Így pokoli hangzavar támadt, miközben a tömeg a felvonulást nézte.

Mindez akkor történt, amikor a tér túloldalán fényképeztem az eseményeket és esélytelen volt odaférnem a balhé közelébe. Egy fiatal lengyel párt kérdeztem arról, hogy mi történik, milyen jelszavakat skandálnak a tüntetők.

– mondta a lengyel srác.

Miután elhaladtak a katonák és mindenféle és fajta hatóság és állami erőszakszervezet képviselői, a magyarok is becsatlakozhattak a menetbe. A Wawel alól a CÖF-ösök a királyi útvonalon a Plac Matejki térre vonultak, ahol a hivatalos állami ünnepséget tartották.

A lengyel-magyar barátságról valószínűleg mindenki hallott már. Ám például én, mint átlag magyar, alig-alig találkoztam lengyelekkel, és azok sem borultak a nyakamba.

A lengyelek vendégszeretetét először a történet elején megemlített hátfájós fickónak sikerült megtapasztalnia: a szállásunknál egy rohamkocsi várta, amely bevitte egy közeli kórházba és később is ellátták.

Miközben a magyarok lassan a tér felé vonultak, ízelítőt kaphattam én is a lengyel-magyar barátságról. Két oldalt az emberek integettek, tapsoltak. Többen azt kiabálták, hogy „Wegrzy Zyja”, azaz éljenek a magyarok, valamint többen azt is „Vivát Magyarszki”.

A legtöbben mosolyogtak ránk. A fiatalok, látszólag 18 év alattiak közül néhányan értetlenül néztek, volt néhány kifejezetten ellenséges pillantás is, ám ebből csupán egy-kettőt láttam.

A magyarok 2011 óta minden évben ellátogattak Krakkóba, az állami megemlékezésekre. A kapcsolatok alakulásáról Csizmadia Lászlót kérdeztük.

– mondta a CÖF elnöke. Hozzátette, hogy a környező országokban lévő, a magyarsághoz kapcsolódó civil szervezeteket is segítik jogi, szakmai segítségnyújtással. A lengyelekkel tehát több éves a CÖF kapcsolata, ezért pedig nagyon keményen megdolgoztak.

Krakkóra visszatérve: menet közben áthaladtunk a főtéren, a Rynek Krakowskin. A teret régi téglaépületek és paloták szegélyezik. Itt található a Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Kulturális Központ épülete. A tér közepén az úgynevezett posztócsarnok helyezkedik el. A főtéren található a felemás tornyú Mária-templom. A városháza tornya mellől korábban elbontották a városházát, a torony egymagában áll, ám így is impozáns látványt nyújtott.

Végül a régi városfalon keresztül vezetett az út a Plac Matejkire, ahol már óriási volt a tömeg. A tér közepén áll az ismeretlen katona sírja. A tér szélén helyezkedtek el azok a katonai egységek, amelyek eddig meneteltek: lengyel hegyi vadászok, rendőrök, női kadétok, veteránok, a Szolidaritás szakszervezet vezetői és még számos egyenruhás és civil csoport. A civilek többnyire zászlókkal, a katonák díszegyenruhában, kivont karddal állták végig az ünnepséget.

Az ünnepélyes zászlófelvonás után mindegyik szakasz kiállított egy-egy embert, aki fegyverrel a kezében az ismeretlen katona sírjához vonult, és jelképesen őrt állt az emlékmű mellett. Ezután következtek a politikusi beszédek, a díszsortűz, majd az ünnepélyes koszorúzás.

A magyar küldöttség is megkoszorúzta az emlékművet. Csizmadia László, Kiszelly Zoltán és Pászt Patrícia tolmács helyezett el egy koszorút az emlékműnél.

A koszorúzás végeztével a magyar csapat a CÖF-ös és a trikolór zászlókat lengetve nézett végig egy, az ünnepség után a tér mellett elvonuló, hamisítatlanul kelet-európai katonai parádét. Volt itt minden: katonazenészek, lovas katonák, katonanők, páncélozott harcjárművek. A fejünk felett katonai szállítógépek húztak el. Ilyesmit Magyarországon talán utoljára Horthy és Kádár idejében láthatott a nagyérdemű.

Az utunk visszavezetett a Wawel királyi vár tövébe, ismét a koronázási útvonalon mentünk.

Legelöl egy férfi hátizsákjából hangszórók álltak ki, amelyen vonulás közben folyamatosan szólt a székely himnusz, egy Kárpátia-szám, a Kossuth Lajos azt üzente című nóta, és még néhány hazafias lengyel dal. A férfi mögött felsorakozott a CÖF, lengtek a magyar zászlók.

Ismét a tömeg szimpátiájával találkoztunk. Mosolygás, tapsolás, éltetés. Hihetetlen érzés volt. Habár balliberális barátaink ezért meg fognak kövezni, de ki merem mondani, hogy jó volt érezni a lengyelek szeretetét, bizalmát, kedves szavait és gesztusait.

Időközben visszaérkeztünk a Wawel tövébe, ahol lengyel vendéglátóink egy ebéddel kedveskedtek a több mint 300 magyarnak. Ez egy óriási gesztus volt a részükről.

Az ebéd után részt vettünk egy szentmisén a Wawel székesegyházban, majd onnan gyorsan a PiS függetlenség napi rendezvényére mentünk.

A helyszín előtt nagy tömeg próbált bejutni. A gimnázium bejárata mellett kétoldalt rendőrautók álltak. A kísérőnk utat tört a tömegen keresztül, és szinte berángatott minket a tömeg által elállt ajtón, miközben a helyszínt biztosító katonáknak magyarázta, hogy magyar újságírók vagyunk, akik az eseményről tudósítanak.

A gimnázium tornatermében, útban a helyem felé egy srác lengyel zászlókat osztogatva oda szólt hozzám:

– mondta, mivel látta a nyakamban a szalagot, amelyet egész nap viselnem kellett, és amellyel mindenhova sikerült bejutni.

Az ünnepség kezdetén felolvasták a részt vevő magas rangú politikusok és a civil szervezetek vezetőinek nevét. A lista végén volt Csizmadia László CÖF elnök, aki hatalmas tapsot kapott a lengyelektől.

A beszédeket és a helyszíni tudósításunkat elolvashatjátok egy korábbi cikkünkben, amely annak kapcsán született, hogy a rendezvény végén sikerült néhány szót váltanunk Beata Szydlo lengyel miniszterelnökkel, aki röviden üzent a magyaroknak.

A rendezvény végén próbáltam mikrofonvégre kapni a térség kormányzóját, a kis-lengyelországi vajdát is, ám ő sajnos nem beszélt angolul, és én sem tudtam lengyelül, ezért megkértem, hogy álljon össze velem egy fénykép erejéig. A háttérben egy random PiS-szimpatizáns élete fotobombját hozta össze.

Szinte semmi szabadidőm nem volt Krakkóban, folyamatosan az eseményeket rögzítettem, így vágytam már egy jó pofa lengyel sörre. Egy kis underground klubba tértünk be a Sokól Gimnáziumtól nem messze Mészáros Péterrel, Polgár Portál felelős szerkesztőjével.

Legnagyobb meglepetésünkre ekkor játszott a lengyel nemzeti tizenegy a románokkal, ezért óriási volt a hangulat.

A lengyel sörök nagyon jó minőségűek voltak. Megkóstoltunk egy félbarna Namaste névre hallgató sört, valamint lecsúszott mellé a lengyel Zubrowka, bölényfűvel ízesített vodka. A Zubrowka itthon is kapható, de még sosem kóstoltam. A vodkának páratlanul kellemes, édeskés, selymes ízt ad a bölényfű, érdemes megkóstolni. A Holba egy világos, középkategóriás sör, de egyébként szintén kellemes az íze. Valahol az igazán keserű sörök és a Heineken között helyezkedik el félúton. A Tyskie nevű lengyel sörre szintén nem lehetett panaszunk. Egy korsó sör ára 400-600 forintnak megfelelő zlotyba került.

A meccs alatt nemcsak a stadionban lévő lengyel drukkerek emlékeztettek minket – heccelve ezzel a románokat – a lengyel-magyar barátságra, hanem a helyszínen is örültek nekünk. A kis kocsmában jó pár vendég jött oda és mondott néhány kedves szót.

A meccs végeztével óriási ünneplés kezdődött, ennek örömére kikértünk egy kilépő italt és elindultunk a krakkói éjszakába, hogy keressünk valamilyen hamisítatlan lengyel streetfoodot. Szerencsénkre meg is találtuk, amit kerestünk: a Zapiekanka egy szuperzseniális melegszendvics, amelynek az alapja egy hatalmas félbevágott baguette, amely meg van kenve vajjal és gombaszeletek vannak rajta. Erre lehet kérni többféle húsos és zöldséges feltétet. Elképesztően jó volt, ha Lengyelországban jártok, muszáj kipróbálni.

November 12-én elindultunk vissza Magyarországra. A hátfájós fickó szerencsére kapott egy komolyabb adag injekciót az út előtt, így a hazaút nem sikerült olyan pokolira számára. Azt hiszem, ez mindannyiunk számára megkönnyebbülést jelentett.

Út közben áthaladtunk két kisebb lengyel falun, Oravkán és Podvilken. Ez a két település annak idején a Magyar Királyság határának két oldalán volt található, Oravka Magyarországhoz tartozott, míg Podvilk a Lengyel Királysághoz.

Velünk utazott Zsille Gábor író és költő, aki a lengyel kultúra remek ismerője. Elmesélte nekünk, hogy a helyi nyelvben még mindig jelen van a régi magyar-lengyel határ, hiszen, ha valaki azt akarja mondani, hogy átugrik Podvilkből Oravkába, akkor úgy mondja lengyelül, hogy "átugrok Magyarországra”.

Hazafele menet Csizmadia Lászlót kértem meg, hogy meséljen egy kicsit a CÖF legfontosabb kezdeményezéseiről.

A Civil Összefogás Fórumot leginkább a békemenetek kapcsán ismerheti a nagyérdemű, azonban jelenleg két olyan projektjük van – számos régebben elkezdett munkán felül –, amely újdonságnak és előre mutató javaslatnak tűnik.

– mondta a CÖF elnöke az első projektről. Először az volt a cél, hogy a kistermelők minél nagyobb arányban tudják értékesíteni termékeiket. Emiatt a CÖF megállapodott a Földművelésügyi Minisztériummal, valamint több áruházlánccal is, hogy piachoz segítse a kistermelőket.

Ennél azonban egy lépéssel tovább szándékoznak menni. Arra gondoltak, hogy a legcélszerűbb az lenne, hogy elvigyék a közétkeztetésbe ezeket az árukat. Ez logisztikailag is jó dolog, hiszen nem kell messzire szállítani, másrészt friss áru kerülhet a konyhákba.

Itt sikerült „kincset találniuk”, ugyanis kiderült, hogy ezek a konyhák délután kettő körül befejezik a működést és a technika, valamint a technológia, ami tudna működni tovább, az ott marad. Emiatt szeretnének bevezetni egy úgynevezett második műszakot, amelyben a helyi termelők áruit dolgoznák fel, és ebből állítanának elő gyorsfagyasztott késztermékeket. Ha mindez egy országos program lenne, akkor mintegy 9-10 milliárd forint befektetésével 1000-1500 új munkahely jöhetne létre. A tervet egyelőre a minisztériumokkal egyeztetik, ám úgy tűnik, hogy kedvező a fogadtatás.

A CÖF másik, jövőbe mutató terve az EU-s polgári kezdeményezésekhez kapcsolódik.

– mondta Csizmadia László. Hozzátette, hogy problémát jelent az, hogy nem mindig van olyan dolog, amely például akár érint 7 országot is.

De volt olyanra is példa, hogy sikerült összegyűjteni az aláírásokat, beterjesztették a beadványt a Bizottság elé, és azt várták a civilek, hogy az majd tovább küldi a Parlament elé és végre le lehet zárni a kérdést. Ám az Európai Bizottság megakadályozta a Parlament elé történő bevitelt – folytatta Csizmadia.

– mondta a CÖF elnöke, utalva arra, hogy a Bizottság bármilyen indokkal lesöpörheti a nehéz munkával összegyűjtött, aláírásokkal is megtámogatott beadványt.

Csizmadia szerint mindebből jövő nyárra lehet valami. A javaslathoz aláírásokat fognak gyűjteni, és emellett az összes EU-tagország hasonlóan gondolkodó civil szervezeteinek támogatását fogják kérni.

Mindent egybevetve kijelenthető, hogy a szellemi honvédők meghódították a krakkóiak szívét és viszont.