Este 7:59
2016.11.11. 19:59
Orbán Viktor szerint ma és még hosszú évekig a bevándorlás ügye lesz a legfontosabb. Elmondása szerint ezt a kérdést nem szabad pártpolitikai logikák alapján megfontolni. A KDNP ezt megtette, az ellenzéki pártok azonban nem; ők beleragadtak abba a gondolkodásba, ahonnan nem lehet jól kijönni. Kifejtette: ennek következtében a kormány csak a kereszténydemokratákra és a Fideszre támaszkodva küzdhet Brüsszelben, amelynek oldalára a Jobbik is átállt. A miniszterelnök szerint ennek fényében a Jobbik már nem a magyar emberek érdekét képviseli.
A magyarok közel kétharmadának nincs kétsége afelől, hogy működik a sajtószabadság Magyarországon – derült ki a Századvég nagymintás közvélemény-kutatásából. A válaszadók csupán egyharmada fejezte ki aggodalmát a kérdésben, ők azonban többségükben baloldali, vagy liberális politikai orientációjú választók.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Vatikánban pénteken folytatott megbeszélésen kiemelte, hogy jelenleg minden öt, vallása miatt megölt emberből négy keresztény, és keresztények millióinak életét veszélyeztetik szélsőséges vallási ideológiák követői. Szerinte Európa keresztény identitását ennek fényében meg kell óvni, mégpedig úgy, ha a család és a munka áll a középpontban. Megjegyezte, a magyar kormány intézkedései 2010 óta éppen ezt a célt - erős családokra épülő munkaalapú társadalom létrehozását - szolgálják. A magyar külügyminiszter hozzátette: Magyarország ezzel párhuzamosan erősebb fellépést szorgalmaz a közel-keleti keresztények védelmének is.