A magyar ellenzéki politika meglehetősen egyhangú. A választások után 2,5 évig Orbánt szidják, és arról beszélnek, hogy nem értik, miért szavaznak rá az emberek. A választások előtt másfél évvel aztán elkezdenek arról beszélni, hogy össze kéne fogni, vagy nem kéne összefogni. Nem akarok túl aggódónak látszani az ellenzék választási esélyeit illetően, de 2014-ben már egyszer megtapasztalhatták, hogy ez nem elég a választásokon. Nem is az aggodalom mondatja ezt velem, hanem a rémület, hogy újra másfél évig ezt kell hallgatnunk.

Mintha azt gondolnák, szavazóik számára az a legfontosabb kérdés, hogy képesek-e összefogni. És a baloldalon talán tényleg az? Az ellenzéki sajtó, élén a Klubrádióval, lassan egyetlen műsorszáma a rinyálás az ellenzéki összefogásról. Szinte mindenki siránkozik. Siránkoznak a hallgatók, a betelefonálók, a műsorvezetők, a politikus és „szakértő” vendégek. Egy nagy összefogás rinya megy folyamatosan. Amennyiben a rádiót valóban hallgatják, akkor ez a hallgatók, a szavazók igénye. Õk is úgy gondolják az ország jövője szempontjából az a legfontosabb kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc, Együtt Péter és nem Magyarország párbeszéd, minden nap Karácsony össze tud-e fogni.

Érdemes lenne egy pillanatra saját belterjes világukból kitekinteni, kivenni a fejüket a homokból, hogy mást ne mondjak, és körülnézni. Vajon a nemzeti sorskérdések között találnak-e olyat, hogy marginális pártok egymással vitatkoznak arról ki a hülyébb? Amennyiben egy pillanatra kinéznének a világra, talán meglátnák, hogy a magyar szavazók többsége nem ezt tartja sorskérdésnek.

Ez fontos lehet a kis pártok vezetésének. Számíthat, hogy ki ülhet 2018-tól a parlamentben, ki mutogathatja magát, mint a magvas ellenzéki gondolatok fontos megtestesítője, de ettől a világ nem jut előbbre. Magyarországnak nem lesz jobb. Amíg csak ezzel képesek foglalkozni, addig csak azokat tudják megszólítani, akik szerint ez fontos kérdés. A szavazóik egy meglehetősen szűk körből kerülnek majd ki, amit nyugodtan nevezhetünk belterjesnek.

A baloldali politika belterjessége egész Magyarországon teher. Egy normális ellenzék, amely valódi témákkal foglalkozik, pozitívan befolyásolja a kormányzást ellentétben azzal, amellyel valódi vitákat egyszerűen nem lehet folytatni. Nincs véleményük egyetlen komoly ügyben sem. Nem szeretnék kvótamániásnak látszani, de a népszavazást, ami politikai lehetőség lett volna számukra, hogy megmutassák magukat, inkább a passzivitás propagálására használtak. (A helyzet súlyosságát jellemzi, hogy egyetlen pártként a liberálisok vették észre, hogy érdemes lenne kihasználni a kínálkozó lehetőséget, ám csak annyit értek el vele, hogy ők is ellenséggé váltak.) Senki nem törheti meg a hülyeség bűvkörét. Nincs egyetlen terület sem, ahol komolyan vehető politikai vagy szakmai vitákat lehetne velük folytatni, olyan terület, ahol ne a sértettség, az agresszivitás és a frusztráció áradna véleményükből. Önálló politikára nem telik nekik, mindenhol csak külföldre mutogatnak, az EU-tól vagy az USA-tól várják a segítséget. Közben pedig nem értik, miért népszerű még mindig a kormányzat.

Mivel ezt az istennek nem akarják megérteni, ezért nekünk most másfél évig kell a rinyálásukat hallgatni, pedig őszintén mondom, sokkal szívesebben látnám, hogy valódi témákról beszélnének.

Gyanítom, hogy az egész mögött a szellemi és politikai tőke hiánya van. Ebből vezethető le egyetlen előnye annak, ha újra a 2014-es forgatókönyvet nyomják. Elővehetik a korábbi paneleket, nem kell gondolkodni, csak copy pastelni.

Talán el kéne menniük szabadságra, be kéne a 2014-es Facebook posztokat időzíteniük. Nem biztos, hogy észrevennénk a különbséget.