Pár hét és megtudjuk ki lesz az USA új elnöke. A "szabad világ" vezetéséért zajló küzdelemben igazi southparkba illő csatákat vív egymással Clintonné és sokak kedvenc szókimondó üzletembere Donald Trump. Noha sokak szerint Trump jelensége semmi más puszta hecckampánynál, mindenképp érdemes időt szentelnünk annak az elnök-aspiráns politikai imázsának, aki így vagy úgy, de sajátos kommunikációjával amerikaiak milliót volt képes maga mellé állítani.

Trumpot sokáig csupán egy gegként értékelték a nemzetközi közvéleményben. Ez annál is inkább így volt, mert a demokraták mögött álló liberális amerikai média kizárólag egy politikailag inkorrekt, rasszista, nőgyűlölő, emiatt pedig persze totál esélytelen szereplőt mutatott be Trumpként. Tette ezt még akkor is, mikor már egyértelműen láthatóvá vált, hogy vagabond imázs ide vagy oda, de sok amerikai számára igenis tetszetős az a nyelv, amelyet a sikeres üzletember használ.

John Foot a The Guardian újságírója szerint nem ez az első eset a modern kori politikájában, mikor úgy írnak le vagy állítanak be egy politikai szereplőt mintha az esélytelen lenne, holott támogatottsága már rég az egekben van. Sőt

Foot éles párhuzamot von egy huszonkét évvel ezelőtti olasz politikus és Trump között. Huszonkét évvel ezelőtt egy meglehetősen csúnyácska és egyedi hangon beszélő olasz férfi egy VHS kazettára rögzített felvételt küldött be az egyik legnagyobb olasz hírcsatornának, amelyen egy valódinak álcázott álirodában súgógép segítségével olvasta be, hogy már pedig ő labdába kíván rúgni a választásokon. Ez a férfi az a Silvio Berlusconi volt, aki minden idők harmadik legtöbb időt hivatalban töltő olasz vezetője lett, és aki kis túlzással paradigmaváltást hajtott végre nyelvi tekintetben az olasz politikában.  Akárcsak Trumpot most, kezdetben Berlusconit is csak viccként értékelték a "komoly politikai szereplők". Silvio Forza Italia projektje aztán végül ilyen véleményklíma közepette vált Olaszország legnagyobb politikai pártjává.

A két politikus között hátterüket tekintve is kiemelkedő a hasonlóság. Mindketten sikeres üzletemberek, akiknek vagyona és gazdasági sikerei politikai imázsuk részévé vált, mindezt úgy, hogy közben hitelesen képesek az elit-elleneség pozíciójából beszélni. Individualista vezető-központú hozzáállásuk is sok hasonlóságot mutat, ahogy jelenleg Trump se függ a Republikánus Párttól, úgy maga Berlusconi sem tulajdonított túl nagy jelentőséget a párt által adott háttérnek.

Berlusconi politikai stratégiájának központi elemei voltak azok a „kacsa információk”, amelyek leginkább csak a figyelem elterelésére szolgáltak. Ezekkel a sok botrányt keltő félinformációkkal, hamis pletykákkal akár hetekre képes volt meghatározni azt, hogy miről is szóljon az olasz közbeszéd.

Ahogy most Clintonék tették Trump esetében, Berlusconinál is sokan kiemelték nőkhöz való szexista viszonyulását, amelyre ő maga is sokszor játszott rá igazi Don Juan szerepben tetszelegve. Eközben szinte végig képes volt fenntartani a boldog családapa imázsát is.

A legnagyobb ereje azonban mégiscsak abban állt Berlusconinak, hogy

Ebben van Trump ereje is, hogy képes olyan módon megszólalni, ahogyan az áltagamerikaiak is beszélnek, gondolkoznak.

Népszerűségük az átlagszavazóknak a hiper-píszi politikusokat és politikai nyelvet megvető hozzáállásából ered. Foot szerint a legfőbb tanulság, amit az USA-nak a Berlusconi jelenségből le kell szűrni, hogy lehet túl sokáig vesznek viccként számba valamit, ami a végére már véresen komoly.

Silvio és Donald nem tettek mást, mint megértették az idők szelét, felfedezték, hogy lehet más nyelven is beszélni.Hogy mi következik az USA-ra nézve mindebből? Azt kevesebb, mint három hét múlva megtudjuk.

(The Guardian)