Ma írták volna alá Kanadával a szabadkereskedelmi megállapodást. Ez nem történt meg, de Vallónia végül megkegyelmezett a CETA-nak. Az egész folyamat nagyon rossz fényt vet az Európai Unióra. Komolytalanabb nemzetközi partnernek látszik, vezetése újra alkalmatlanságának adta tanúbizonyságát és kiderült, hogy létrehozásának legalapvetőbb indokait, a közös piacból fakadó nemzetközi tárgyalási és gazdasági előnyök nem is olyan egyértelműek.

Végre megtudtuk a választ Kissinger híres kérdésére. „Kit hívsz ha Európával akarsz beszélni?” A válasz a Vallon tartomány balos vezetőjét, vagy még inkább a vallon marhákat (szarvasmarhák voltak a vétó egyik indoka). Amennyiben ezt a kanadaiak megtették volna hét éve a szabadkereskedelmi tárgyalások (CETA) kezdetén, rengeteg idegességet spórolhattak volna meg mindenkinek és az EU sem csinált volna bohócot magából. Szerencsére Theresa May már tudja a választ, így Juncker és Merkel helyett jobb, ha elkezdi a vallon marhák kegyeit keresni, hogy a Brexit tárgyalások sikeresek legyenek. (May szerint nem lesz baj, mert a britek kiváló kapcsolatokat ápolnak a vallon marha steakekkel).

A vallon eset nem annyira komikus, mint amilyennek elsőre látszik. Egy 500 milliós közösség döntése egy néhány milliós tartomány marháinak kegyeitől függött. Véleményem szerint ez új helyzetet teremt az unió megítélését illetően. Még ha végül kiszenvedik a megállapodást, (hangsúlyozni kell, a kanadai delegáció nem mondta ki, hogy megegyeztek, hanem úgy fogalmazott, komoly fejlődést értek el és Tusk sem jelentette be a megegyezést.) akkor sem lehet rá úgy tekinteni, mint a múltban, sem nemzetközi partnerként, sem mint az összefogásból származó gazdasági előnyöket biztosító szervezet, ami megsokszorozza tagjai tárgyalási erejét nemzetközi porondon.

Kissinger kérdése soha nem volt annyira aktuális és megválaszolhatatlan, mint ma és soha nem volt nehezebb megmondani ki is dönt az EU-ban.

Az EU fennállása óta legfontosabb érv előnyeit illetően, hogy együtt sokkal nagyobb nemzetközi tárgyalóerőt képvisel, mint az országok külön-külön. A Brexit kapcsán eleget hallhattuk ezt az érvet, Nagy-Britanniát egyedül senki nem fogja komolyan venni. Képtelen lesz előnyös nemzetközi egyezményeket kötni. Egy 500 milliós piac részeként sokkal erősebb minden résztvevő ország. Ez az érv azonban ezzel az agóniával erős kérdőjelet kapott. Az EU együtt gyengébbnek látszik, mert hiába lenne képes elvileg jobb feltételeket kialkudni, ha képtelen belül egységet teremteni az eredmények elfogadására és arra kényszerül, hogy egy 3 milliós tartománynál pitizzen.

Az EU, mint nemzetközi tárgyaló partner nehezebben vehető a jövőben teljesen komolyan. Egy döntésképtelen, kaotikus szervezet képét mutatja, amely történetének legfontosabb kereskedelmi egyezményét komoly blamává változtatta. Az EU eddig is bumfordi mamutként viselkedett, geopolitikailag lehetetlen volt komolyan venni, de mindenki bízott benne, hogy gazdaságilag erős a közösség. Az amerikai, japán és kínai és brit tárgyaló delegációk feje főhet a jövőt illetően. A költséges és időigényes folyamatok sikeres lezárására ugyanis ettől a pillanattól kezdve komolyan vehető garanciát nem képes az EU adni nemzetközi partnereinek. Az EU megmutatta gyenge pontját, egyúttal nevetség tárgyává tette a demokratikus döntési folyamatokat is, amivel még további károkat okozott.

Jogos feltenni a kérdést ezek után, vajon helyén maradhat-e a Juncker vezette társaság? A válasz véleményem szerint egyértelműen nem, annak ellenére is nem, hogy már elindult Juncker felmentése szakmai körökben és láthatólag a nemzetközi sajtó is mellé állt.

A migrációs válság kapcsán sok vita van az EU-ban. Ami egy komoly politikai kérdés, amiben nehéz egységet teremteni. Azzal vigasztalhattuk magunkat a viták kereszttüzében, hogy a gazdasági előnyök legalább egyértelműek. A közös gazdasági érdekek összetartják a közösséget és az ezekből fakadó előnyök sok politikai kudarcért kárpótolnak bennünket. Ez az érvelés azonban léket kapott. Az EU gazdasági előnyöket biztosító kérdésekben sem működik zökkenőmentesen. Hogyan várhatjuk el, hogy bonyolult politikai és értékrendbeli kérdésekben egységes döntésre jusson. Az EU nem bizonyult teljesen alkalmasnak legalapvetőbb és legrégebbi céljainak megvalósításában, az együttműködésből fakadó gazdasági előnyök megvalósítására.

Brüsszel dönteni akar helyettünk egy olyan jelentőségű ügyben, mint a migráció, évszázadokra meg akarja határozni országok identitását, miközben gondjai akadnak Belgium egy tartományának meggyőzésében, hogy egy értéksemlegesebb gazdasági ügyben kövesse az EU konszenzust. Divat volt mostanáig a magyarokat az EU gyengítőjének szerepében feltüntetni. Ennek azonban vége. Az EU valódi sírásói a belgák és maga Juncker, akik összehozták ezt a blamát. Az EU története során még nem kerül szemben komoly kihívásokkal, ezért nem tudtuk  ezekben hogyan működik. A CETA és a menekültválság után látható, hogy ilyen vezetéssel és ilyen rendszerben nem képes a velük problémamentesen megküzdeni.

A Brexit, a migrációs problémák és az egyre erősödő EU ellenes pártok hatása már eddig is komoly problémákat jelentett az EU-nak. A CETA égés azonban egészen más, nem lehet a szélsőségeket okolni, nem lehet az idegengyűlöletet okolni, nem lehet a rasszizmust okolni, csak az EU döntési mechanizmusának gyengeségeit. Az EU vezetői szereptévesztésben vannak, mert emberi joginak tekintett és komoly belpolitikai hatású kérdésekben, mint a migráció hihetetlen erővel gyakorolnak nyomást a tagországokra. (Még a kizárást is felvetik egyesek.) Annak ellenére, hogy ezek a kérdések nem érintik az EU fundamentumát, csupán az EU egyes politikusai által vélt elméleti alapértékeket, a nyitottságot és befogadást. Ezekben az értékekben azonban soha nem volt egyetértés, míg a közös gazdasági térből és egységes gazdasági fellépésből fakadó előnyök az EU alapításának kulcselemei, amiben minden tagország az első perctől egyetért, vagy még inkább, ezért lépett be az EU-ba, nem pedig a nyitottság elvének gyakorlásáért.

Magyarán az EU-t gazdasági érdekek hozták össze, a politikusok által hangoztatott érték blabla, csak utólagos politikai önigazolás. Ezért az EU vezetőinek a gazdasági érdekeket kéne szem előtt tartani és nem a tagországok politikájába beleszólni. Az EU-t nem fogja szétverni a migráció eltérő megítélése, amíg a gazdasági összetartó erő működik. A CETA legnagyobb támogatói és haszonélvezői a multinacionális cégek, főleg a németek és ők az EU legnagyobb támogatói is. A CETA ügy ezeket a támogatókat hozta nehéz helyzetbe, bennük keltette leginkább azt az érzést, hogy ez egy tehetetlen bagázs. Amennyiben a német cégek az EU jelenlegi formájának ellenfelei válnak, az EU-nak nem lesz jövője. Õk jobban számítanak, mint Juncker, Merkel vagy a luxemburgi külügyminiszter. A politikusok jönnek és mennek, de a gazdasági érdekek maradnak.

Az EU vezetői akkor járnának el helyesen, ha sokkal többet foglalkoznának a gazdasággal és ott sürgetnének nagyobb összefogást és sokkal kevesebbet a tagországok belpolitikai életébe való belepofázással. A nagyobb gazdasági összefogás és nagyobb politikai szabadság jó kompromisszum alap lehetne az EU átalakításának tárgyalásakor.